Számos macska dolgozik Skóciában: míg egyikőjük egy egeret sem fogott el munkája során, más majdnem 30 ezret

Munkánk során egyre többször szembesülünk azzal, hogy egészen a háziasítás óta a macska és az ember szimbiózisa olyan területeken is megmutatkozott, amelyekről nem beszélünk eleget. Talán ha többen tudnának erről, a bajszosok megítélése is sokkal pozitívabb lenne. Elképesztő, de ezeknek az állítólag érzéketlen, számító és szeszélyes állatoknak a segítségét kérték az emberek már a postahivatalokban, a háborúkban, a mezőgazdaságban és a whiskygyártásban is.

Mai cikkünkből megismerheted a skóciai szeszfőzdékben hivatalt vállaló egerészeket. Csodás példája ez annak, hogyan működik együtt az ember és a természet organikusan, békességben.

Ezt nevezzük mi win-win helyzetnek

Ha nem lennének macskák, talán nem élvezhetnénk a méltán híres skót whisky eredeti zamatát ilyen kellemes nyugalomban. De ne szaladjunk ennyire előre! Ugyanis minden a háziasítással kezdődött. Egy nagyon „egyszerű” folyamatról van szó, ahol a macskák tulajdonképpen önmagukat domesztikálták. Amikor az emberek elkezdtek a mezőgazdasággal foglalkozni, gabonát és egyéb növényeket termeltek, azt tárolni is kellett valahol. A nagy mennyiségű eleség hamar feltűnik a rágcsálóknak. A nagy mennyiségű rágcsáló pedig nagyon hamar feltűnik az olyan kifinomult ragadozóknak, mint amilyenek a macskák is.

Így hát a cicusok az emberek mellé szegődtek, ahol garantált volt számukra a bőséges eleség. Az emberek ezt nagyon hamar felismerték, és rájöttek, hogy rendkívül nagy segítséget jelentenek ezek a cirmos vadászok, így már nemcsak megtűrték, de marasztalták is őket. Munkakapcsolatnak indult, de barátság lett belőle. Hasonlóan történt ez a lepárlóüzemekkel kapcsolatban is.

A whiskykészítéshez sok nyersanyagra, gabonára van szükség, ami még a modern időkben is vonzza a rágcsálókat. Ezeknek a kiirtására pedig még a mai napig is a macska az egyik leghatékonyabb fegyver. Modern világ ide vagy oda, valamit jobb természetes módon intézni, nem pedig vegyszerekkel vagy robotokkal. Lássuk hát, hogy ezek közül a keményen dolgozó macskák közül kik voltak azok, akik valamivel kitűntek.

Perthshire, The Glenturret lepárló: Towser, a rekorddöntögető

Már most az elején egy nagy tapsot szeretnénk kérni Towsernek. Ez a kandúr a The Famous Grouse nevű whisky otthonát őrizte hosszú éveken keresztül. Az egerészek panteonjában különösen előkelő helyet foglal el, ugyanis csaknem negyedszázados szolgálati ideje alatt egészen pontosan 28 899 rágcsálót likvidált. A számot a Guinness Rekordokat rögzítő csapat hitelesítette. Megfigyelték a cicust néhány napon keresztül, aki naponta átlagosan 3-4 egeret demonstrált a terítéken. Ezt szorozták meg a macska élethosszának napjaival.

Ugyan Towser a 60-as évek cicája volt, de úgy tűnik, hogy a „Szeretkezz, ne háborúzz!” jelige nem kerítette a hatása alá. Céltudatosan és elégedetten, 1987-ben távozott az örök vadászmezőkre, három héttel a 24. születésnapja előtt. Hosszú életét talán eltökéltségének és folyamatos sikerélményének köszönhette. Vagy talán annak, hogy munkája egyben a hobbija is volt.

Towser halála után a szeszfőzde egy új macskát, Ambert (Borostyán) nevezte ki főegerésznek. E cím ellenére Amber soha egyetlen egeret sem fogott. 2004-es haláláig háborítatlan, nyugodt életet élt. Egyesek talán úgy gondolhatják ezek alapján, hogy túl nyugodtat…

Kennethmont, Ardmore lepárló: Tommy, a háromlábú vadállat

A sötét, hideg téli éjszakákon a tűz mellett összegyűlnek nagyok és kicsik, ahol az öregek elmesélik Tommy, a háromlábú vadállat történetét. Nincs olyan ember, aki borzongás nélkül végig tudná hallgatni ezeket a sztorikat. Sokan mesélik, hogy éjszaka minden neszre felriadnak és felkattintva a lámpát, osonó árnyat vélnek felfedezni.

Rendben, talán kissé elragadtattuk magunkat és a Tommy név sem sugall vérfagyasztó horrort vagy súlyos testi sértést. A legendák azonban azért születtek meg, mert Tommy valóban egy gyilkológép volt. A félig vad, és szinte teljesen független cicusnak két öröme volt az életben: megmelegedni a lepárló csendesházában a kimerítő munka után és persze a helyi egérpopuláció megtizedelése.

Tommy nem rajongott az emberekért, annál inkább az Inverness-Aberdeen vonalon közlekedő expressz vonatért. Szenvedélye majdnem a sírba is vitte, egyik lábát a síneken hagyta. Hogy a vonattal mi történt, arról még a legbátrabb lapok sem mertek cikkezni. Hogy láthasd kivel is van dolgod, Tommy nem sajnáltatta magát, sztoikusan visszautasította az orvosi ellátást, csupán korlátozta a nyilvános szereplését néhány hétre, amíg fel nem épült.

Erőszakos múltja mit sem csorbított életszeretetén. Tommy öregségben pusztult el, tisztes kort megélve; mi úgy képzeljük, a bajsza alatt mosolyogva.

Keith, Glen Keith lepárló: Passport, a világjáró

Az év 1993, a hely Keith. Éppen egy konténernyi üres bourbonos hordó érkezett a raktárkomplexumba Kentuckyból. De várjunk csak, valami nem stimmel. Alain Greig, a Chivas Brothers örökségvédelmi igazgatója kap egy telefonhívást: „Alan, van valami az egyik hordóban. A fiúk hallják, ahogy mozog.” Az ijedtség hatására először el akarták gázosítani azt a valamit, de végül győzött a józan ész. Kinyitották a tartályt és egy kevés élelmet helyeztek el a bejáratánál, hogy kicsalogassák, legyen az bármi is.

Greig úgy emlékszik vissza, hogy egy nagyon csapzott, koszos, fekete-fehér macska bukkant fel a nyílásnál, tántorogva és pislogva az erős fénytől. Túlélte a négyhetes transzatlanti utazást, vonattal, tengeren és teherautóval, úgy, hogy lenyalta a kondenzvizet a hordó belsejéből. A bizonytalan lábakon álló cicát azonnal el is nevezték Dizzynek (Szédülő). A karantén és a felépülés után a sokat utazott, de annál kevesebbet látott macskát a Glen Keith lepárlóba vitték, amely akkoriban a Passport whisky otthona volt. És mivel már nem szédült, így a cicalány megkapta a Passport (Útlevél) nevet a whiskey és a hosszú utazása után.

Miután a szeszfőzde bezárt, a kis hölgyet egy ott dolgozó munkatárs vitte haza, hogy soha többé ne kelljen semmilyen kellemetlenséget átélnie. Passport ezek után többé már utazott sehová, a Grant család otthonában élte meg nyugalmas öregkorát.

Kirkwall, Highland Park lepárló: Barley, a gaz csábító

Egyszer volt, hol nem volt, a Highland Park lepárlóban született három, egy alomból való cica; nevük Barley (Árpa), Malt (Maláta) és Peat (Tőzeg). Peat sajnos nagyon fiatalon, tragikus hirtelenséggel távozott az örök vadászmezőkre, de Barley és Malt különbözőségük ellenére boldogan élt még együtt 15 éven keresztül.

Malt egy igazi hölgy volt, aki szerette magát kikészíteni és mutogatni. Az emberek ha meglátták, teljesen elaléltak tőle, és hagyták, hogy saját körútjára vigye őket a főzdében. Barleynak azonban volt egy sötét oldala. Úgy tett, mintha egy szeretgetnivaló plüsscica lenne. A szeszfőzde üzletében, a pulton fekve csábította el a gyanútlan áldozatokat, akikbe aztán belemélyesztette tigriskarmait. Whiskys körökben még ma is elsápadnak, ha a nevét hallják.

Az öregkor sajnos őket is utolérte, aminek következményeként reakcióik lelassultak és a lepárló mellett lévő úton lelte halálát előbb Malt 2006-ban, majd Barley is követte őt néhány évvel később.