Amikor a macska más ingatlanán vagy az állatorvosi rendelőben szenderül végső álomra: dr. Kajó Cecília jogász írása

Buksi távozásával már foglalkoztunk többször kutyás társoldalunkon, de vajon eltérő-e Cirmi utolsó útjának megszervezése az állattartó szempontjából? Jogilag egyrészt nem, mert ugyanúgy vonatkozik a házi kedvencként tartott macskára is a saját ingatlanon történő eltemetés lehetősége (az éves kilogramm-limittel, az ingatlan sajátosságainak figyelembevételével a szomszédos ingatlanhatárt és a talajvizet tekintve, a közterületi, illetve a közös tulajdonban lévő ingatlanokra vonatkozó sajátosságokkal), valamint ilyen típusú szolgáltatást nyújtókhoz is fordulhatunk hasonlóképpen, ahogy a kutyáknál. Tehát például elhamvasztathatjuk, és urnában hazavihetjük vagy elhelyeztethetjük kisállat-temetőben is.

A cicák temetésére tehát ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a kutyákéra. Erről bővebben ebben és ebben a cikkben olvashatsz. De mi a helyzet akkor, ha az állat más ingatlanán vagy az állatorvosi rendelőben tér örök nyugalomra? Mi lesz a testével?

Az élő állat dolog?

Tartja magát a közkeletű vélekedés, hogy az élő állat a jog szempontjából dolog, és ez minden rossznak az eredője, bezzeg, ha másképp lenne, akkor az állatok sorsa is sokkal jobban alakulna. Egyrészt az élő állat a polgári jog szempontjából nem dolog, „csak” a dolgokra vonatkozó szabályokat kell rájuk alkalmazni, megfelelően kiegészítve az állatvédelmi szabályokkal. Ez nem pusztán játék a szavakkal, komolyabb értelmezést kíván. Foglalkoztunk ezzel is már korábban többször, a lényeg, hogy például, amíg az élettelen megunt kanapét kidobhatjuk a ház elé lomtalanításkor, élő állattal nem tehetünk így, hiszen elkövetjük az állatelhagyás-elűzés-kitétel bűncselekményt. Vagy például válás, szétköltözés esetén nem alkalmazhatjuk a közös tulajdon megosztásának főszabályát, a természetbeni megosztást, hiszen nem fűrészelhetjük ketté az addig közös Buksit vagy Cirmit, hogy mindenki vigye a maga fél-fél kutyáját és macskáját az új életébe.

A kijárós macskák veszélyei

Az élő állatok tetemének kezelésénél egyelőre jóval hangsúlyosabb a járványveszély elleni védelem, a veszélyeshulladék-kezelés szabályainak betartása, mint bármilyen kegyeleti jogként értelmezhető szabály. Ugyanakkor témánk szempontjából fontos részletkérdés, hogy általánosságban a macskák jóval tovább élnek, mint a kutyák. Én magam is gazdája vagyok egy kicsit süket, kicsit megromlott látású, de egyébként még mindig virgonc és aktív 19 éves macskának, és több ismerősöm tart hasonló korú macskamatuzsálemeket otthonában.

Sajnos olyan ismerőseim is vannak, akik hisznek abban, hogy „a macska szabad szellem, nem szabad korlátozni”, illetve hogy a bezárt lakásban, kerti kifutóban, szökésbiztos kerítéssel ellátott kertben és egyéb biztonságos módon tartott macska „megőrül”. Ezért hagyják, hogy össze-vissza kóboroljanak a nagyvilágban. Ezek a macskák amellett, hogy veszélyt jelentenek az élővilágra, rájuk pedig többek között a közlekedés vagy azok az embertársaink, akik egyhangú életüket mérgezett csalifalatok kitételével vagy légpuska-használattal színesítik, károkat okozhatnak a szomszédságban; vizeletükkel kellemetlenséget okozhatnak, amikor mindent megjelölnek; ürülékükkel beszennyezhetik a környezetünket. De témánk szempontjából fontos kérdés, hogy váratlan kellemetlenséget és kihívást jelentenek akkor is, ha idegen helyen szenderülnek jobblétre.

Macskáknál is fontos a chip

A kutyákkal ellentétben a macskáknak nem kötelező a transzponder-azonosító beültetése, az szabadon választott kategória. Szerencsére egyre több állatvédő szervezet ad örökbe úgy macskát, hogy az rendelkezik chippel (így pedig az állat regisztrálva van a petvet-datában is), és egyre több magánszemély állattartó kéri az állatorvostól az eszköz beültetését. A macska idegen helyen történő elpusztulása jócskán felvet kérdéseket.

Elvárható-e bárkitől, hogy a kertjében talált macskatetemhez segítséget hívjon leolvasás céljából?

Mi a következő lépés akkor, ha van chip és akkor, ha nincs? Van-e értesítési kötelezettség, meddig kell várni, hogy a gazda ígéretéhez híven megjelenjen, kell-e tenni bármit a tetemmel, például megóvni időjárástól, saját állattól, idegen állatoktól? Milyen felelőssége van a gazdának, ha az elpusztult állat valamilyen fertőző betegségtől szenvedett, és megfertőzte annak az ingatlannak az állatait, ahol elpusztult? Követelheti-e valaki, hogy a szomszéd beengedje őt az ingatlanára, mert látta nála az elpusztult kedvencét? Ha valakinek később jut tudomására, hogy állata valahol elpusztul, de annak eltüntetéséről időközben már az érintett ingatlan tulajdonosa gondoskodott, előállhat-e bármilyen igénnyel, felháborodhat-e, hogy ő maga nem tudott méltóképpen elbúcsúzni szeretett kiskedvencétől?

Az ilyen kérdésekre a válaszadás mindig kétirányú: először fel kell tenni a kérdést, hogy mit keresett az állat más magántulajdonú ingatlanán (és itt most a jogszabályi tilalomra gondolhatunk elsősorban és másodsorban a józan észre), és fel kell tenni a kérdést, hogy volt-e lehetősége elsősorban a polgári jogi jogelveknek megfelelnie az érintett ingatlan tulajdonosának: nevezetesen az együttműködés, a jóhiszeműség, a tisztesség keretein belül úgy kommunikálni szomszédaival, ahogyan azt tőle a jog elvárja.

A polgárjogi vonatkoztatás

Az állatok szomszédba szökése elsősorban ugyanis polgári jogi, szomszédjogi kérdés a szökés puszta tényén túl már annak fényében, hogy milyen igényeket kapcsolnak hozzá (akár például kártérítés, akár engedély idegen ingatlanokba történő belépésre, stb.).

Amikor legközelebb szabadon bóklászni hagyjuk a macskát, jusson eszünkbe a teher, amit kéretlenül mások vállára teszünk és gondolkodjunk el azon, hogy jogos-e az elvárás akár az ismert szomszédság, akár az ismeretlen távolabbi személyek felé, hogy gondoskodjanak megsérült, balesetet szenvedett állatunkkal kapcsolatban a segítség hívásáról vagy éppen az utolsó útra engedéséről. A polgári jog egyik ókori római jogi alapgondolata kis átfogalmazással az, hogy amit magunknak sem kívánunk, azt másokkal se tegyük meg. Ha mi sem szeretnénk ismeretlen emberek állataival kapcsolatban kéretlen terheket, úgy magunk se okozzunk ilyet másoknak – és nem utolsó sorban az állat iránti szeretetből, gondoskodásból és felelősségből ne hagyjuk, hogy mások kísérjék utolsó útjára.

Mit tehet az állatorvos a rendelőben hagyott állattal és mit nem?

Alapvetően boncolást akkreditált intézmény végezhet, ha a boncolás funkciója az, hogy egy hatósági eljáráshoz kell hivatalból. Vagy én mint magánszemély megrendelem, mert kíváncsi vagyok például, hogy méreg végzett az állattal. (Budapesten például a NÉBIH ÁDI, a Tábornok utcában.) Kitöltök egy megrendelőt, beviszem a tetemet, és megnézik, hogy veszett-e, vagy kimutatható-e akármilyen méreg benne, stb.

Az állatorvosi rendelő főszabály szerint a „nála képződött” állati tetemet a többi veszélyes hulladékkal elküldi megsemmisítésre, vagy ha ez a kérés, hamvasztásra/temetésre a tulajdonos írásos nyilatkozata alapján. Ha a gazda úgy dönt, hogy felajánlja az állatot „tudományos célra”, ott el kell különíteni azt, hogy vannak kifejezetten ilyen továbbképzési lehetőségek egyetemen, vet-coach és más képzési formákban állatorvosoknak és hallgatóknak; illetve, hogy adott állatorvosi rendelőn belül az ott dolgozók fogják-e „felhasználni” a tetemet. Legjobb tudomásom szerint az oktatási célú boncolás állatkísérletnek minősül (ha csak a biológia szakkörben boncolásokat tartó tanár elhíresült esetére gondolunk). Illetve, ha állatorvosi rendelőben végzik, kell egy arra alkalmas helyiség, ami nem egyenlő a műtővel.