Interjú Cziráki Katalin Virággal, norvég erdei macska tenyésztővel: „Annak való a norvég erdei macska, aki egy igazi lelki társat szeretne maga mellé.”

Az interjú egyértelmű célja az lett volna, hogy megismertessünk az egyik személyes kedvenc fajtánkkal, a norvég erdei macskával, és hogy bepillantást nyerhess egy tenyésztő mindennapjaiba; ám ennél sokkal többet adunk! Cziráki Katalin Virággal, a Nordic Verden tenyésztőjével beszélgetve csak kapkodtuk a fejünket. Ezt mindenképpen el kell olvasnod!

Virág stílusa és hozzáállása egyértelművé tette számunkra, hogy a tenyésztésnek ideális esetben hogyan kellene működnie. Szinte tapinthatóvá, közvetlenül érzékelhetővé vált a beszélgetés folyamán az a rengeteg munka, lemondás és önzetlen szeretet, amivel ezeket a kivételes macskákat neveli. Az interjú nehézkesen valósult meg, mert a norvég erdei macska tenyészet életében váratlan kihívások bukkantak fel, ám emiatt csak még inkább értékeljük és tiszteljük Virág ránk fordított idejét és energiáját. A sorait olvasva nemcsak macskás ismeretekkel gazdagodhatsz, de számos emberi értékkel is gyarapíthatod önmagadat.

– Hogy kezd valaki hobby célú, családi tenyésztésbe? Hogyan vezetett idáig az út az állatok szeretetétől?

Cziráki Katalin Virág: Az egész gyerekkorom az állatok bűvkörében telt. Vidéken nőttem fel egy kisvárosban, Somogyban, ahol ha csak tehettük, a természetben lógtunk. Horgászni jártunk és az erdőben, patakparton játszottunk. Kutyánk és macskánk természetesen volt, de tulajdonképpen a kígyótól a teknősön át a madarakon keresztül a rágcsálókig mindenféle állat megfordult az otthonunkban. A szüleim soha nem mondtak nemet, ha állatokról volt szó. És én nagyon hálás vagyok érte, hogy akaratlanul is az élőlények szeretetére és elfogadására neveltek. Ők kuvaszokat tenyésztettek, így akár mondhatnám azt is, hogy egész életemben arra készültem, hogy majd egyszer én is tenyésztő leszek – de ez nem így van. Sok idő telt el a somogyi kalandos gyerekkor után, amikor a főváros melletti faluban letelepedve a férjemmel úgy gondoltuk, minden adott ahhoz, hogy újra négylábúak vegyenek körül minket. A lányaink is nagy rajongói voltak az állatoknak, így mindenféle kedvenceket tartottunk.

Egyik nyáron a lányok az öcséméknél nyaraltak, ahol a szomszédban éppen tengerimalacok születtek. Fel is hívtak nyomban, hogy ők bizony malackát szeretnének, mert az mennyire cuki. Meg édes. Meg kedves. Igen, de én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem lesz több olyan állat nálunk, amit a nap nagy részében ketrecben kényszerülünk tartani. A másik oldalon persze ment az agitálás. Amikor a gyerek már lyukat beszél a hasadba, akkor elkezdesz valami menekülő utat keresni. Isteni szikraként pattant ki a fejemből és hagyta el a számat a mondat: „Tudjátok mit? Akkor inkább legyen még egy cicánk.” Akkor már a család tagja volt Tigris, a mentett házi cica.

No, több sem kellett a gyerekeknek, azonnal elkezdtek macskafajtákat nézegetni, és így találtak rá a norvég erdei macskára. Annyit mutogatták nekünk a képeket, annyit ábrándoztak-áradoztak róla, annyiszor hallgattam végig: „De Anya! Norvég erdei macska! Érted? A kedvenc országod Norvégia… és a nagy, szőrös cicákat szereted… Ezt nekünk találták ki!” Ahogy egyre többet olvastunk utána, nézegettük a képeket, már én is úgy éreztem, hogy valóban, ezt tényleg nekünk találták ki.

– Önöknek találták ki őket, ezt szinte egyből érezték. De mi hozta meg ezt a benyomást?

Cz. K. V.: Nem úgy történt, hogy eldöntöttük, hogy mi tenyészteni fogunk, és ehhez néztünk fajtákat. Ahogy arra utaltam is, a fajta talált meg minket. Amit aztán megvizsgáltunk mindenféle szempontok szerint; hogy tudjuk, mennyire felel meg az értékrendünknek ennek a fajtának a tenyésztése. A döntő érvek között szerepelt, hogy természetes fajta, nem különböző fajták keresztezésével alkotta meg az ember a saját kedvére. A természet formálta és szelektálta, emiatt genetikailag nem terhelt betegségekkel. A norvég erdei macska nem túltenyésztett, az országban nem elterjedt még.

Egy teljesen normális, átlagos macska formájú és viselkedésű macska; nincs eltorzítva, nincs nyomott feje, kurta lába – tehát semmi olyan jellemzője, ami az életét nehezebbé tenné. Sőt, nagy, erős, ellenálló, különlegesen szép és nagyon természetes megjelenésű cica, akinek bár a szőre félhosszú, az nem igényel napi ápolás, fésülést. Meghatározó volt számunkra az is, hogy a viselkedése nyugodt, kiegyensúlyozott, békés, kedves és határozott. És csak hab a tortán, hogy a kedvenc országunk nemzeti macskafajtája.

– Ránézésre is megállapítható, hogy a norvég erdei macska eredete ősi időkre vezethető vissza. Mit érdemes tudni ezekről a fenséges állatokról?

Cz. K. V.: Míg a legtöbb macskafajta valamely emberi tevékenység áldásos közreműködésével jött létre, a norvég erdei macskák természetes eredettel büszkélkedhetnek. Ha származásukat keressük, Skandinávia varázslatos, messzi erdőségeibe, fenségesen zord, hűvös, hegyvölgyes vidékeire kell kalandoznunk. Ez az a hely, ahol megszületett a hosszúszőrű, vad tekintetű, a hideg északi telet is elviselő nagy és erős macska: a norvég erdei macska vagy ahogy az ottaniak nevezik, Norsk Skogkatt.

A norvég tündérmesékben és legendákban gyakran feltűnő norvég erdei macskáról azt tartják, hogy a vikingek hajóin körbeutazta a Földet, s szerepe lehetett a hosszúszőrű macskák megjelenésének Normandiában és az USA északi részén is. A fajta első írásos említése 1220 körülre tehető, a norvég mitológiában a skandináv erdők erős, robusztus macskájaként említik. A történetek szerint Thor, a leghatalmasabb isten sem tudta felemelni, és a szerelem és termékenység istennőjének, Freyjának is ők húzták a szekerét.

Az erdei macskák időközben megjelentek a farmokon is. Az 1930-as években néhány szerepelt kiállításon, de csak az 1950-es években kezdett fontossá válni, hogy bejegyeztessék, mint őshonos nemzeti fajtát. A norvég erdei macska ugyanis kezdett eltűnni a tündérmeséktől nem túlzottan meghatódó norvég vadászoknak köszönhetően. 1977-ben a Fédération Internationale Féline által hivatalosan is bekerült a macskafajták közé. Magyarországon nagyon kis példányszámú, kevéssé ismert, ritka fajtának számít.

– Több helyen olvasható, és ön is említette, hogy a norvég erdei macska egy kifejezetten egészséges fajta. Ez minek köszönhető és mit jelent ez pontosan a gazdira nézve?

Cz. K. V.: Az, hogy a norvég kimondottan egészséges fajta egyrészt a természetes kialakulásának köszönhető. A természet nem alkot selejtet, mert akkor az nem lenne életképes, nem maradna fenn hosszú távon. Genetikailag szerencsére alig van betegség, amivel számolni kellene. Mivel ezekre a jó tenyészetek macskái ráadásul szűrtek, így a megjelenésük esélye egész minimálisra csökkenthető. Ez már egy óriási előny a gazdinak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ők nem lehetnek betegek, nem kaphatnak el betegségeket, de genetikai betegséggel alig kell számolni. A fajta egészségességét mutatja az is, hogy egyetlen egy kötelező genetikai szűrése van a norvégnak (GSD IV), minden más szűrést, amit elvégzünk, a saját kedvünkre csináljuk. Illetve nyilván azért, hogy a lehető legegészségesebb állománnyal dolgozzunk.

A többi valójában a környezeten, a gazdin, a jól tartáson múlik. Ha a macska boldog, kiegyensúlyozott, lelkileg-testileg jól tartott, van lehetősége a szabadban való mozgásra és a számára legmegfelelőbb ételeket eszi (ez borzasztóan fontos!), valamint szeretik és figyelnek rá, akkor sokkal kisebb az esélye bármiféle betegségre. Ha szomorú, nem jól tartott, silány ennivalón él, nem mozog, nincs friss levegőn, nincs társasága, tehát unatkozik, akkor mint az embernél is, a betegségeket is könnyebben veszi fel.

– Kinek való a norvég erdei macska?

Cz. K. V.: Bárkinek, aki szereti a nagytestű, kedves, vidám, kiegyensúlyozott, békés, bátor cicákat. Annak is, akinek már vannak állatai – kutya, macska, bármi –, mert a norvég szereti a társaságot. Annak, aki szeretne a gyereke vagy önmaga mellé egy igazi lelki társat. És annak, aki szívesen viszi magával nyaralni, kirándulni, vásárolni, bárhová – aki igazi közös életet tervez, nem csak egy szobadíszt szeretne magának.

– Nagyon szimpatikus látni, hogy a honlapon külön ki van emelve, mennyire fontos önöknek, hogy a cicák sok időt töltsenek a szabadban. Hogy teret engedjenek az ösztöneiknek és a fajtára jellemző egyéni igényeik kibontakozásának. Mindig is az volt a cél, hogy így neveljék őket vagy ez időközben alakult így?

Cz. K. V.: Igen, mindig így volt. A norvég erdei macska – ahogy a nevében is benne van – egy erdei macska. Nagyon jól alkalmazkodik a lakásban való élethez, de ettől még lételeme a kintlét, a mozgás, a vadászat, a mászás, megfigyelés, a természettel való találkozás. Az egyetlen kérésünk mindig az, hogy mindezt biztonságos keretek között tehessék meg – macskabiztos udvar, kennel, pórázas séta lehetőségével. Ezeket a feltételeket a szerződésünk mind tartalmazza a macska érdekében. A Nordic Verdenben a tenyészmacskák a teljesen zárt kennelekbe bármikor ki tudnak menni. Mivel ivarosak, nem találkozhatnak más cicákkal, de az ivartalan norvégunk például napi több órát tölt kint a kertben és imád kint lenni. Aztán persze bejön, és boldogan alszik a kanapén.

– Milyen az élet ilyen sok cicával?

Cz. K. V.: Ivaros állatokkal együtt élni nagyon nagyfokú türelmet, elfogadást, lemondást és alkalmazkodást igényel. Ivaros állatokkal megosztani a személyes életteredet teljesen más, mint ivartalan házi kedvencekkel. Talán a legnehezebb a folyamatos készenlétben és rendelkezésre állás. Soha nincs vége a munkaidőnek, lehet nyár vagy tél, karácsony, születésnap, vagy lehetsz beteg, fáradt és kimerült. Az állatokról ilyenkor is gondoskodni kell, nem hagyhatod el hosszú időre a házat, főleg, ha kicsik is vannak, szülés várható, vagy esetleg valamelyik cica beteg. Ha pedig véletlenül mégis akad segítséged és elmész otthonról, nehéz kikapcsolni a gondolataidat.

Nálam jobban senki sem ismeri ezeket az állatokat, én vagyok az, aki bármikor észreveszi, ha valami nincs rendben. Nagy felelősség másra hagyni egy tenyészetet. Emiatt – és az állatok magas értéke miatt is – csak kevesen vállalják azt, hogy helyettesítsenek egy időre. Türelemmel kell viselni azt is, hogy az ivaros cicák akár egész éjszaka hívják a kandúrt, hogy folyton változó hormonális állapotban vannak. Ez az egymás közti kohéziót és rangsort is folyton változtatja. Ivaros szokásaikat sem mindig könnyű elviselni – például lejelölnek a vizeletükkel bármit, amit véletlenül elöl hagysz, és még sorolhatnám.

– Hogyan képzeljük el egy átlagos napjukat?

Cz. K. V.: Most, hogy mindenkinek meghoztam a kedvét a tenyésztéshez, nézzük a napirendet. Nagyon sok múlik azon, hogy vannak-e éppen kiscicák és mennyi, vagy csak a 14 tenyészállatról kell gondoskodni. Illetve, hogy van-e aznap bármilyen extra esemény vagy csak egy átlagos nap zajlik – ami persze ennyi négylábúval bármikor változhat. Egy éve az ország legnyugatibb pontjára költöztünk, egy domb tetejére, konkrétan az erdőben élünk egy hatalmas birtokon, amit mi magunk tartunk fent. A cicákkal kapcsolatos teendők teljes egészében rám hárulnak, a vendégházunk működtetése mellett igazából egész nap ezzel foglalkozom.

Szeretek korán kelni, mert délelőtt nagyon sok a teendő. Most több különböző korú alom van éppen, így amikor felkelek, az első utam a kicsikhez vezet. Általában a legkisebbekkel alszom együtt, hogy éjjel is tudjam őket felügyelni. A csak szopizós picik inkább csak figyelmet igényelnek, így ha ott minden rendben, a reggeli kávémmal átvonulok a nagyobbakhoz, akik igénylik azt, hogy időt töltsek velük – ez a szocializációjuk miatt is rendkívül fontos. Játszom velük, mindegyiket felveszem, simogatom, jönnek-mennek rajtam. Közben elintézem a reggeli közösségi média feladatokat is – posztokat, sztorikat, képeket, videókat készítek, kommentekre válaszolok; ha valaki írt és sürgősnek érzem, arra is reagálok. A kicsik 6-8 hetes korukig vannak a cicaszobában – akár több hasonló korú alom együtt. 6 hetesen már ki-ki járnak a nagyobbakhoz és a felnőttekhez, de aludni a szobában alszanak még. Ez a folyamat általában egy órát vesz igénybe, közben a kávé is hatni kezd, én is magamhoz térek.

Ezután felöltözöm és nekilátok mindenhol kicserélni a vizet frissre, teszek ki nedves tápot (konzerv) és felszelem, kiosztom a reggeli nyershúsadagokat. Begyűjtöm az esti maradékokat, összeszedem az üres tálakat és bepakolom a mosogatógépbe. Ha kell, akkor az etetőhelyek környékét is feltakarítom. Ezzel nagyjából egy újabb óra alatt készülök el. Ha mindenki evett, akkor jön az almolás. Sok alomtálca van használatban, így ezzel is legalább eltelik háromnegyed óra. Itt, ha már a kutyáim nagyon türelmetlenek, akkor abbahagyom a munkát és elviszem őket a reggeli sétájukra. Séta közben sokszor hangüzeneteket hagyok, Messenger üzenetekre válaszolok. Már többször megfogadtam, hogy nem dolgozom séta közben, de ez nem mindig sikerül, mert nem tudom máshová beilleszteni a válaszokat. Nagyjából egy óra alatt otthon vagyunk, utána a kutyák nyugodtan pihennek, én pedig folytatom a cicákkal kapcsolatos munkát, ami ezen a ponton a takarítás.

Ahhoz, hogy ennyi ivaros macskával élhető legyen az élet, napi 3-4 óra takarítással kell számolni. Estére már így sem látszik belőle sok, reggel pedig amikor körülnézek, úgy érzem, hogy talán jobb lenne, ha még visszafeküdnék. A picik előszeretettel pancsolnak a vizestálakban, kergetőznek az alomtálcákban, csennek el bármit, ami nem játék, hogy aztán játékká váljon. Délelőtt a norvégok nagyon aktívak, de mire végzek a takarítással, ők is általában elfáradnak. Közben a felnőtteket is megsimogatom, odajönnek, bújnak, kedveskednek; játszom velük is. Mindenkinek megvan a kedvenc kapcsolódása hozzám. A takarítás végeztével –  már délután van – ideje reggelizni. A reggeli ideje, ami valójában ugye már bőven ebédidő után van, sokszor a házi cicánkkal, Tigrissel telik, szívesen tölti ilyenkor velem az idejét.

Amikor én ettem, a norvég banda is újra kap enni, különösen ha kicsik is vannak. Napi háromszor kapnak nyers húst, és többször nedves konzervet. Általában ezután lefekszik a banda, a felnőttek pihennek szinte egész délután, a kicsik fel-felkelnek és szaladnak, játszanak egyet, de összességében a délután egészen nyugodtan szokott telni. Ilyenkor jut idő komolyabb feladatokra, ami lehet macskás: szerződések készítése, tenyésztőkkel való értekezés, blog írás. Vagy éppen olyan teljesen szokványos tevékenységek, mint a főzés, a kerti munkák, bevásárlás, adminisztrációs feladatok – természetesen mindez kávéval megspékelve. Ami ebből egyhelyben ülős, azt igyekszem a kicsik közelében csinálni.

Hamar eljön a kora este, amikor újra kapnak enni. Ilyenkor legtöbbször a kennelben rohangálnak, vadásznak. Ide bármikor szabad kijárásuk van, sokszor kint is alszanak. Estefelé újabb sétát teszünk a kutyákkal. Elvisszük őket úszni vagy a környékbeli erdőkben mászkálunk. Hazaérve kezdődik az esti műszak: etetés, vízcsere, tálak összeszedése, almolás, söprés. Az egészen aprókat minden nap legalább este megmérem – amíg nagyon kicsik, addig reggel is.

Az utolsó kávét este 10 felé iszom, közben ellenőrzöm az e-maileket, megkereséseket, képeket küldök, tenyésztőkkel egyeztetek. Ha jó az idő – igazából pár fok felett nekem minden jó –, kint ülök még a teraszon, hallgatom a vadont és tervezgetek, feladatlistát írok; néha egy pohár bor is előkerül. Általában egy óra felé alszom el; nem túl mélyen és nem túl sokat. A norvégok hajnal felé nagyon aktívak, a picik játszanak, a kutyák kikéredzkednek dolgukat végezni, így sokszor látom a napfelkeltét. Ha tehetem, még visszafekszem, de legtöbbször ilyenkor indul el az újabb nap. Ha valami extra dolog van – szülés, orvosi vizit, oltás, ivartalanítás, betegség –, akkor ezek a napok sokkal sűrűbbek és nehezebbek, de azért egy átlagos napon is tökéletesen lefoglal a tenyészet.

Az interjú következő részében Virág arról fog mesélni, hogyan zajlik egy alom érkezése és arról is beszélgettünk, hogy mit gondol a hazai macskatartásról és a szaporítókról.