Sosem hinnéd, mikor hozták a világ első macskabarát intézkedését

Meglepőnek tűnhet, hogy éppen a katolikus egyház legnépesebb csoportjának tagjai számára volt szinte elengedhetetlen, hogy négylábú egerészekkel osszák meg otthonukat és mindennapjaikat. A legbiztonságosabb és legkényelmesebb helyek a cicusoknak ekkoriban a kolostorok voltak.

A középkori emberek viszonya a macskáikhoz egészen változatos volt. Egyesek a boszorkányok kísérőinek, rossz szellemeknek tartották az akaratos, önálló állatokat, míg mások számára szükséges és kívánatos volt a jelenlétük. 

Találós kérdés macskabarátoknak

 A leghűségesebb őr vagyok, mindig éberen őrzöm a termeket; a sötét éjszakákban körbejárom az árnyas sarkokat – szemeim fénye még a fekete barlangokban sem vész el. A láthatatlan tolvajok számára, akik feldúlják a felhalmozott gabonát, némán csapdákat rakok végzetes akadályként. Bár kóbor vadász vagyok, és fel fogom feszíteni a barmok barlangjait, nem vagyok hajlandó kutyákkal üldözni a menekülő csordákat, akik rám tépázva kegyetlen csatákat szítanak. A nevemet egy számomra gyűlölködő fajról vettem.”

Alnhelm, Malmesbury apátja híres találós kérdésében teszi fel a kérdést, de mi azonnal tudjuk is a választ. Természetesen a macskáról van szó, aki nem hiányozhatott ezer évvel ezelőtt egyetlen kolostor környékéről sem. 

A szerzetesközösségek egyrészt praktikus okokból igényelték a kistestű vadászok jelenlétét, hiszen kiválóan védelmezték a éléskamrákat. A közvélekedéssel ellentétben igenis szerették a cicusokat már abban az időben is. Számtalan írásbeli emléke maradt fenn a két faj közti jó kapcsolatnak. 

Ennyit keresett egy korabeli egerész

A Piers Plowman nevet viselő angol elbeszélő költeményben is megemlékeznek a macskák értékéről, az egyik történet főszereplői akár életük árán is megvédenék doromboló jószágaikat. Egy jó egerészért ekkoriban akár 4 pennyt is fizettek a piacon. 

Eleanor de Montfortról is fennmaradt az utókor számára, mennyire szerette  a cicákat. 1265-ben vásárolt ugyanis egy macskát – mely nem az első ilyen állata volt –, állítólag Leicester grófnője együtt is aludt a doromboló kiskedvenccel. 

De nemcsak a nemesek és a köznép örült annak, ha bársonyos talpak járnak a ház körül, a társadalmi rendszer egy egészen más kasztja is nagy becsben tartotta őket. Az  exteri katedrálisban élő papok és szerzetesek macskaszeretete például legendás volt.

Az exeteri katedrális  macskái például fizetést is kaptak munkájukért. A tizenötödik századi beszámolók szerint negyedévente 13 penny ütötte a mancsukat. Tehát nem pusztán az élelemért és a szállásért dolgoztatták a macskákat. Az Exterben élő cicáknak nem kellett félniük attól, hogy csak az kerül a gyomrukba, amit levadásztak, igyekeztek emellett is jól tartani őket. A hatalmas katedrális  déli tornya alatti kapun a mai napig látható az apró kis bejárat, melyet kedvenc segítőiknek készítettek. 

Talán ez a nyílás a világ első macskaajtaja?

Egy gyermekvers is magyarázatot nyer

Diane Walker történész elmondása alapján a katedrális feljegyzései szerint a kis nyílásnak otthont adó ajtót 1376-ban építették be, amikor a mögötte lévő teret felújították. Ekkor szerelték be a templom azóta is híres csillagászati felszereléseit a toronyba. A csillagászati óra mechanikáját állati zsírral kellett kenni annak érdekében, hogy pontosan működjön, az pedig vonzotta az egereket. A feljegyzések szerint 1598-ban az akkori exeteri püspök, William Cotton ácsokat bérelt fel azért, hogy csináljanak lyukat az ajtón az egerészeknek. 

A kedves kis sztori ráadásul egy angol mondókát is új kontextusba helyez –sosem értették korábban, miért fut fel az egér a toronyóra láncán – egészen addig, míg rá nem bukkantak az exteri püspök feljegyzéseire az óramechanika működésével kapcsolatban.

A történettudomány azonban a távolabbra fekvő Itáliában is ismer hasonló megoldásokat. Az olaszországi Montemerano városában található San Giorgio 14. századi templomának saját macskalyuka van egy festett ajtóba vágva. Egy névtelen helyi festő, aki a „Montemerano mestere” becenevet viselte, egy Szűz Máriát ábrázoló 15. századi festményt alakított át ajtóvá. A festett panel jobb alsó sarkába kör alakú lyukat vágtak a kártevőirtó macskák számára, hogy az egereket távol tartsák a sekrestyétől. A festményt „ Madonna della Gattaiola”, vagyis A macskák Madonnája névre keresztelték.

Érthetetlen tehát, miért is gondoljuk, hogy a középkorban nem szerették a macskákat, hiszen jól látható, minden társadalmi réteg megtalálta az állatfaj közvetlen előnyeit, s számtalan ember arra is rájött, nem csak az egerésző képesség miatt érdemes cicát tartani a ház körül, hanem azért is, mert egyszerűen boldoggá tesz a jelenlétük.