Nekomata és bakeneko: ők a japán mondavilág démon macskái

A jókai (nem Mór!) azon természetfölötti lény, szellem, démon és szörny gyűjtőfogalma, melyek a japán folklórban jelennek meg. És mivel a japánok egy kifejezetten macskás nemzet, abban biztos lehetsz, hogy a bajszosok alakjában parádézó jókaik számos meglepetést tartogatnak.

Mai cikkünkben a bakeneko és a nekomata fedi fel titkait.

A jókairól (妖怪) kicsit bővebben

A jókaik számtalan formában vannak jelen. Léteznek olyanok, akik valódi gonosztevők, mások csak inkább huncutok. Egyesek félig ember, félig állati alakban jelennek meg, míg mások csak állati formában léteznek. Az az egy azonban biztos, hogy külsejük vagy rettentően mókás vagy elborzasztó. Talán egyetlen igazán közös jellemzőjük az, hogy mind rendelkeznek természetfölötti hatalommal. Az emberi fajjal való interakcióik általában valamilyen drámába, tragédiába torkollnak rendszerint, ami a legtöbb esetben a mi tiszteletlenségünkből fakad.

A jókaikhoz köthető a tűz, az északkeleti irány és a nyár, amikor megerősödik a kapcsolatuk a Földdel. Emberi fegyverekkel lehetetlen megsebezni őket, de sintoista ördögűzők vagy buddhista papok rendelkeznek olyan erővel, ami felveheti velük a harcot.

Japánban számos állatfajról vélik, hogy varázserővel rendelkezik, amiket általában hengének neveznek, vagyis alakváltónak. Kicsit olyanok, mint a európai mondavilág tündérmeséinek állatszereplői, akik erejüket sokszor arra használják, hogy emberi külsőt öltsenek, leginkább nőit. A henge jókaik tűnnek fel a japán történetekben a legsűrűbben, ők a legismertebbek. Ilyen henge jókai a bakeneko és a nekomata is, akiket gyakran össze is kevernek.

A bakeneko (化け猫)

A japánok a macskát számos tulajdonsága miatt csodálták, és ezek miatt a tulajdonságok miatt lett végül belőle jókai is. Hiszen hogy is ne lenne egy állat természetfeletti lény, ha csillog a szeme, amikor rávetődik a fény, hangtalanul jár, szőre átveszi az elektromosságot. Ráadásul a macskák akkor is megőrzik vadságukat, ha néha szelídek, képtelenség őket irányítani és olyan éles és hatékony fegyverek birtokában vannak, mint a karmok, fogak és a fantasztikus agilitás és gyorsaság. Amikor a civilizáció fejlődni kezdett, az emberek egyre távolabb kerültek egymástól, a macskák mégis velük maradtak, megtartva valódi lényüket, megalkuvás nélkül. Azt a rejtélyes légkört, ami körbelengte őket, gyakran azonosították a prostituáltakkal is.

A bakeneko, vagyis az alakváltó macska a néphiedelem szerint idősebb macskákból alakul ki, de elterjedtek olyan történetek is, hogy amikor a gazda brutálisan kioltotta kedvence életét, az bekenekóvá változott, hogy bosszút állhasson. Ez a macskadémon számos érdekes képességgel rendelkezik: emberré tud változni, képes táncolni, beszélni, átkokat szórni, a holtakat irányítani, elméket és testeket megszállni, valamint a hegyekben együtt élni a farkasokkal, hogy azokat ráuszíthassa a gyanútlan turistákra.

Az egyik leghíresebb bakeneko legenda így szól: A történet Nabesima Micusige idejében játszódik, aki a második daimjója (hadúr, nagybirtokos) volt a Nabesima-klánnak. Rjúzódzsi Matasicsiró Micusigét szolgálta, valamint ellenfele volt góban is. Egy napon Rjúzódzsi magára haragította Micusigét, aki ezért kivégeztette. Rjúzódzsi anyja, miután megvallotta mély fájdalmát macskájának, öngyilkos lett. A macska belenyalt a kiömlött vérbe és bakenekóvá változott. Minden éjjel eljárt a kastélyba és gyötörte Micusigét. Micusige hű szolgája, Komori Hanzaemon végül végzett a macskával, és ezzel megmentette a Nabesima-klánt. (Nem tagadjuk, a bakenekónak szurkoltunk…)

A japán boltokban integető macska, a maneki-neko is egy bakeneko. Aranyos pofijához azonban egy rémes történet is társul, amit csak erősebb idegzetűeknek ajánlunk. Takaszu Genbei édesanyja nagyon megváltozott, miután eltűnt szeretett macskája. Kerülte az emberek társaságát, az ételét pedig mindig egyedül, a szobájában fogyasztotta el. A család úgy döntött, hogy kifigyelik; egy macskaszerű szörnyet pillantottak meg az anya ruháiban, amint állati tetemeket rágcsál. Takaszu úgy döntött, hogy lemészárolja a lényt, ami az anyjának álcázta magát. Egy napra rá az asszony teste visszaváltozott az eltűnt macskáévá. Takaszu ezután feltépte a padlót anyja szobájában, és ott találta meg a nő elrejtett csontjait.

A nekomata (猫また vagy 猫股 vagy 猫又)

A néphagyomány szerint a nekomata egy olyan szellemmacska, aki a hegyekben élő vagy a háznál tartott macskákból alakul át egy bizonyos idő után úgy, hogy a farka kettéválik. Az utóbbi két írásmód, vagyis a két kandzsi összetétel az állat természetfelettiségére utal valamilyen formában, a feltételezések szerint pedig az első, eredeti írásmód jelentéstartalma ahhoz kapcsolódik, hogy a nekomata az erdőben él és fáról fára ugrik, mint egy majom. Ezek azonban csak teóriák, bár a kiejtésük azonos, a jelentésük tartalmáról csak találgatni lehet.

A legtöbb jókai történet az Edo-korban (1603-1868) keletkezett, de tulajdonképpen egészen a Kamakura-korig (1185–1333) nyúlik vissza az eredetük. A modern elképzelések ellenében régen a nekomatát egy természetfeletti vadállatnak tartották, aki megtámadta a területére tévedő embereket, majd a húsukon lakmározott. Korabeli említések alapján elképzelhető, hogy valós lényről mintázták az alakját. Kínából többször importáltak tigriseket, amelyek elszökhettek és a hegyekben lelhettek menedékre. Sőt, egyesek szerint az is elképzelhető, hogy veszett állatok szolgáltatták a karakter alapjait.

Ahogy múltak az évek, úgy változtak a nekomaták is. Az utolsó időkben már oroszlán méretűre duzzadtak, és olyan velőtrázó sikolyt hallattak, amibe a hegyek is beleremegtek. Az Edo-kor közepén azonban szárnyra kapott az az elképzelés, hogy olyan házi macskákból is kifejlődnek nekomaták, akik nagyon sokáig élnek. Emiatt úgy tartották, hogy nem szerencsés sokáig macskát nevelni otthon.

A modern kultúrában, az animékben és mangákban is gyakran megjelennek a jókaik, köztük a nekomaták és bakenekók is, akik vérszomjas fenevadakból mára cuki lényekké alakultak át.