Így élt túl Kittenberger Kálmán egy oroszlántámadást

Kittenberger Kálmán életútja mesébe illő. Ahogy elmerülünk a történetében, sok helyütt egyszerűen igazságtalannak érezzük, hogy a sors ilyen nehézségekkel sújtott egyetlen embert. Legendája szerves részét képezi az a história is, melyben egy feldühödött oroszlán leharapta az egyik ujját. A legtöbb magyar ennyit ismer a sztoriból, azonban a miértekkel és a hogyanokkal már kevesebben vagyunk tisztában. Ezeket feltárva azonban egy igazán kivételes ember alakja rajzolódik ki előttünk.

A következőkből megismerheted a nem mindennapi történetet, és azt is megtudhatod, hogyan reagált arra Kittenberger Kálmán, hogy leharapta az ujját egy oroszlán.

A lehetőség

Kittenberger Kálmán 1881. október 10-én született a felvidéki Léván egy szegény iparoscsalád nyolcadik gyermekeként. Már gyermekkorában intenzíven érdeklődött a természet és az állatok világa iránt, különösen a madarak vonzották. Gimnazista korában leginkább anyagi okok miatt át kellett iratkoznia a gimnáziumból a lévai tanárképzőbe; itt ismerkedett meg tanára, Kriek Jenő révén az állatok preparálásnak tudományával, és az ő ajánlására kapott később állást a Természetrajzi Múzeumban is.

A családjának nem volt pénze a taníttatására, ráadásul az anyagi helyzete révén olyan nyomorúságos körülmények között volt kénytelen tengődni, hogy az öngyilkosság is többször felmerült benne lehetőségként. Autodidakta módon fejlesztette tudását a trópusok élővilágával kapcsolatban, hogy kitörjön. A segédpreparátori fizetése azonban továbbra is olyan alacsony maradt, hogy kénytelen volt tanári állást vállalni. 1902 őszén Tatragon, a hétfalusi csángók között kezdte meg tanári munkáját. Azért esett a választása erre a vidékre, mert itt legalább hódolhatott vadászszenvedélyének.

Bár megszerette ezt a helyet és jól érezte itt magát, csak néhány hónapig maradt, ugyanis egy elképesztő lehetőséget kapott. Preparátorként részt vehetett Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos afrikai vadászkirándulásán. Az utazás költségei őt terhelték, amiben segítségére volt a Nemzeti Múzeum. Tőlük egyévi szabadságot és fizetést kapott, cserébe azonban gyűjtést kellett számukra végeznie. Minden ideálisnak tűnt.

Kittenberger Kálmán kalandjaiból Somogyi György író, forgatókönyvíró képregényt és filmet is készített: 

Maláriától meggyötörve, kilométereken át a sivatagban

1903 elején érkeztek Afrikába, egészen pontosan Mombasa kikötőjébe. Innen az új Uganda vasúton utaztak tovább, majd egy rendkívül fárasztó gyalogút következett. Damaszkin nem sokkal ezután hazatért, de felszerelését hátrahagyta Kittynek – ahogy a barátai szólították. Ekkor már maláriától szenvedve, de 140 km gyalogút után Moshiba érkezett. Hogy túlélte a kórt, az egy német orvosnak volt köszönhető. Egy percre sem vesztegette drága idejét, már a lábadozása során elkezdte a gyűjtést a múzeum számára, ahogy abban megegyeztek. Bennszülött vezetőkkel együtt bejárta a mai Tanzánia, Kenya és Uganda területeit. Mivel a madarakkal, hüllőkkel, emlősökkel megrakott ládákért, amit a múzeumnak küldött el, fizetséget nem kapott, így gyakran került abba a szorult helyzetbe, hogy bőröket, trófeákat és a saját felszerelését volt kénytelen pénzzé tenni.

Többször is életveszélybe került, ám a legemlékezetesebb eset egyértelműen az oroszlántámadás volt, amelyre 1904 júniusában került sor. Földre döntötte és súlyosan megsebesítette az állat, csak hatalmas szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt. Kötszereit az előző napon kénytelen volt elcserélni, így lecsüngő ujját magának vágta le. Ezt követően Moshiba került, ahol ellátták súlyos, kezeletlen sebeit. Egészen pontosan a mambai protestáns misszió orvosa, dr. Hermann Plötze végezte az ellátást. Mivel vissza kellet térnie a Marangu melletti misszióba, magával vitte Kittenbergert is, aki két és fél hónapot tölt el ott, munkáját csak ezután tudta folytatni. A misszió betegeiről készültek feljegyzések, így Kittenbergerről is.

Kittenberger Kálmánt megtámadja egy oroszlán

Így mesélt:

„A Lettima-hegyek alól, súlyosan megsebesülve, tizenkét nehéz és sok apró sebtől és nagy vérveszteségtől elgyengülve hoztak a másszaiak Mosiba. Június 11-én reggel leütött egy oroszlán. Mindez nem történt volna, ha puskám a második lövésre nem mond csütörtököt, midőn a meglőtt oroszlán támadott, és közelre kellett várnom, mert a magas fűben nem láttam. Irtózatos küzdelem volt ez, és senki sem volt a közelben. Végre bal kezemmel elkaptam a nyelvét, s azt erősen megrántottam. Ez a bestiát annyira zavarba ejtette, hogy volt időm a rossz patront kirántani, ismételni, s az ellenfelemet szembe lőni.”

Dr. Plötze feljegyzéseiben így számolt be:

„Ebben az időben a vendégszobáink majdnem mindig foglalva voltak. Június közepétől augusztus elejéig Kittenberger úr egy Magyar, aki a Magyar Nemzeti Múzeumnak gyűjt, nálunk volt páciens. Több ideje már a Litema-hegyekben tartózkodott, ahol madarakat preparált stb. Miután vadállatokkal már több kalandot átélt, június közepén egy oroszlán leteperte és hét helyen megsebesítette. A jobb kezének középső ujja majdnem félig le volt harapva. Ő saját maga egy borotva kés segítségével levágta a lelógó ujjpercet. Miközben az oroszlán alatt feküdt mégis sikerült neki a puskájával egy halálos lövést annak szemébe leadni. Mivel Moshiban nem volt jelen a katonai orvos (törzsorvos Dr. Phillips távozása után) megkérték Dr. Plötzet, hogy lássa el a beteget, amely közben megérkezett Moshiban. Ő ott megvizsgálta és bekötötte sebeit, azután átszállíttatta ide ahol a sebek aztán viszonylag elég gyorsan begyógyultak, illetve jobbak lettek. Még nem távozott tőlünk (július 20.-án) amikor egy újabb páciens érkezett hozzánk…”

Kittenberger a levágott ujjpercét elküldte a Nemzeti Múzeumnak, hogy a rajta lévő arzénnyomokat beazonosítva lássák, továbbra is folytatja a gyűjtést annak ellenére, hogy fizetséget nem kap. (A formalinban őrzött ujj ma is megvan.)  Többen kétségbe vonták a történet valódiságát, maga Kittenberger is úgy vélte, sokan nem hisznek majd neki, így a megtörténteket igen szerényen kezelte. Dr. Plötze bejegyzése azonban pontot tehet a kételkedők megjegyzéseinek végére. Egy orvosnak bizonyára feltűnt volna, ha nem nagyvad támadja meg kutatót.

Ahogy a múlt-kor.hu is megírja, Kittenberger Kálmán 6 alkalommal, összesen 16 évet töltött Afrikában, és több mint 60 ezer példányból álló anyaggal gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum állattani gyűjteményeit. Gyűjtése mintegy 300 új állatfajt tartalmazott, közülük csaknem negyvenet róla neveztek el. Kittenberger Kálmán a legnagyobb Afrika-kutatók közé tartozott, átfogó ismeretei a kontinens élővilágáról páratlannak bizonyulnak a mai napig is.

Bármely könyvét, vagy a Fekete István által írt életrajzát is szívvel ajánljuk! Nem csupán Afrika élővilágáról tudhatsz meg többet, de a vadászati szempontokról is, valamint az őslakos népek életmódjáról és szokásairól.