hirdetés

Amerikai és brit rövidszőrű: két kontinens vadászai

Mádi-Krezinger Cintia

2024. május 27 - Képek: Getty Images Hungary

Bár a nevük nagyon hasonló, határozott különbségek vannak az amerikai és a brit rövidszőrű között.

hirdetés

Fajta-összehasonlításaink újabb állomásaiként két, nevükben szinte azonos fajtát, az amerikai és brit rövidszőrűt vizsgáljuk meg közelebbről. Íme, mit érdemes tudni róluk.

Amerikai rövidszőrű

Eredetük

A brit rövidszőrű feltevések szerint a legrégebbi angol macskafajta, ősei a római házi macskák lehettek. Eredetileg a rágcsálók elfogására alkalmazták őket, hiszen kiemelkedően jó vadászok. A fajta érdekessége, hogy sok más macskával ellentétben a brit rövidszőrű megjelenése szinte semmit sem változott. A művészi ábrázolások arra engednek következtetni, hogy ezek a cicák mindig is így néztek ki, bájos külsejük nem az emberi beavatkozás műve.

Az amerikai rövidszőrű valószínűleg az Újvilágba érkezett európai macskáktól, köztük brit rövidszőrűektől származik. Kezdetben a hajókon teljesítettek szolgálatot a rágcsálók elleni harccal, megérkezve pedig az otthonokat és pincéket védték a kártevőktől. Akkoriban egyszerűen házi rövidszőrűként emlegették a fajtát – hivatalosan az első, 1904-ben feljegyzett célirányos tenyésztéstől lett amerikai a neve.

Megjelenésük

Az amerikai rövidszőrű macska közepes méretű, de izmos és erős. Marmagassága nemtől függően 20-25 centiméter, súlya 4,5-6,5 kilogramm. A brit rövidszőrű valamivel karcsúbb, mint amerikai megfelelője. Súlya ugyan 4-8 kilogramm között mozog, de ehhez magasabb, nemtől függően 30-35 centiméter. Sűrű bundája azonban megtévesztő lehet, és egy kifejezetten tömzsi cica hatását keltheti.

Brit rövidszőrű

Mindkét fajta közepesen nagy fülekkel, nagy, kerek szemekkel és telt arccal rendelkezik. Megjelenésükben a legnagyobb eltérést a méret mellett a lehetséges színváltozatok adják. Míg a brit rövidszőrű esetében standard szerint 30 színváltozat megengedett, addig amerikai rokona csupán 8 színben fordul elő. A britnél egyébként a leggyakoribb szín a kékes, ezüstös, az amerikai pedig általában „wiszkász-macska”, vagyis cirmos.

Jellemük

Mindkét fajta ideális választás azok számára, akik egy nyugodt, barátságos, alacsony igényű cicára vágynak. Egyikük sem túl energikus, de nem szabad elfelejteni, hogy vadász múltjuk miatt a házban élő kisebb házi kedvencekre veszélyt jelenthetnek.

Az amerikai rövidszőrű szeret játszani, de nem követeli, hogy mindig vele foglalkozzanak. Ha kell, remekül elfoglalja magát egyedül is, például nézelődik az ablakban, és az sem jelent számára problémát, ha több órára magára marad. Nem igazán bújós típus, és általában nem értékeli, ha hirtelen felkapják. Jobb szeret a saját igényei szerint a gazdi ölébe ugrani.

A brit rövidszőrű is szerető és odaadó, de szintén a maga módján fejezi ezt ki. Hozzád dörgölőzik vagy élvezi a simogatást – de akkor is ugyanolyan boldog, ha a szoba másik feléből küldhet neked egy szempuszit (tudod, macskák szeretetének egy jele a lassú pislogás). Pár órára magára hagyható, de rokonánál jobban igényeli a gazdi jelenlétét – akkor is, ha úgy tűnik, hogy rá sem hederít. Az amerikai rövidszőrűhöz képest lustább, a játék helyett gyakran inkább a pihenést választja.

A brit rövidszőrű esetében nemcsak amerikai rokonával érdemes összevetni a fajtát. Ide kattintva megtudhatod, mely másik macska emlékeztet még rá kísértetiesen.

amerikai rövidszőrű brit rövidszőrű fajták összehasonlítása összehasonlítás
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!