hirdetés

5 év után tért haza az elveszett macska: itt rejtőzködött

Molnár Enikő

2024. augusztus 19 - Képek: Getty Images Hungary

Csodálatos módon öt év után került elő egy macska, aki 2019-ben tűnt el. Hogy mit csinált ezalatt az idő alatt, azt mindjárt elmondjuk.

hirdetés

Borzasztó dolog elveszteni egy házi kedvencet. Ám bármilyen szomorú és szívszorító élmény is az, amikor elhagyja a halandók világát egy cica, valamennyire megnyugtató tudni, hogy mi lett vele a szeretetben együtt töltött évek után. Ám amikor a bajszos eltűnésével félbeszakad a közös történet, az valahogy egészen más jellegű gyásznak ad teret. Felmerülnek a bűntudattól terhes „mi lett volna, ha…” kezdetű kérdések és az ember valahogy soha nem tudja teljesen elengedni az eltűnt állatot. A szerencsétlen esemény után sokszor még éveken keresztül reménykedik, hogy valamilyen úton-módon előkerül, vagy legalább szép és boldog életet él valahol, biztonságban és szeretetben, még ha nem is az eredeti gazdája mellett. Egy angol hölgy is az utóbbiban reménykedett, miután eltűnt szeretett családi macskájuk, Joey egy „szörnyű viharos éjjel”. 5 éven keresztül aggódtak a macskáért és a legjobbakat remélték neki, miután nem találták meg. Évekkel később viszont egy meglepetésszerű telefonhívást kaptak.

Nem is volt olyan messze az elveszett macska

2019 októberében a család szeretett cicája eltűnt. 5 évvel később, idén nyáron kiderült, hogy a cica mindvégig csupán 5 km-re volt tőlük. Egy idős úrnál talált menedéket, aki befogadta és gondoskodott Joeyról. A macska számos nehézségen keresztül segítette az urat, a covid megterhelő időszakában is mellette volt, illetve akkor is társa volt, amikor meghalt a felesége. Bár szörnyű érzés lehetett a családnak, hogy elvesztették a szeretett cicájukat, meglehet, hogy az idős úrnak nagyobb szüksége volt a Joey társaságára abban az időszakban.

Mindig azt mondtam, hogy „remélem, Joey rátalált egy idős férfira vagy egy idős hölgyre, és most az ő társaságukban van és élvezi az életet.”

-nyilatkozta Ms Mundy, Joey eredeti gazdája a BBC-nek.

Joey hollétére úgy derült fény, hogy az idős úr kórházba került, hogy életvégi ellátásban részesüljön. Unokája úgy döntött, hogy elviszi leellenőriztetni a cicát, itt pedig fény derült a turpisságra. Az unoka felvette a kapcsolatot egy alapítvánnyal, akik pedig értesítették Ms Mundy-t. A többi pedig, ahogyan azt mondani szokás már történelem.

Mit lehet csinálni, ha találunk egy macskát?

Nemrégiben beszéltünk a Cat Distribution System-ről, ami egy kreatív elnevezés arra a jelenségre, amikor a kóbor cicák gazdát választanak maguknak. És bár macskakedvelőként egyértelműnek tűnhet, hogyha hozzánk szegődik egy cica, akkor magunkhoz fogadjuk és gondoskodunk róla, nem feltétlenül ennyire egyszerű a helyzet. Figyelembe kell venni például azt is, hogy a cica lehet, hogy csak elkavarodott az otthonától és nem gazdátlan. Az utóbbi időben ezzel kapcsolatban beszéltünk arról, hogy meg lehet-e tartani egy talált macskát, illetve, hogy mit mond erről a helyzetről a törvény. Mindenképpen érdemes elolvasni, hiszen bármikor bárkit kiválaszthat a Cat Distribution System és érdemes tudni, hogy ilyenkor van-e valamilyen kötelességünk.

Annak érdekében, hogy könnyedén be lehessen azonosítani kedvencünket, ha ne adj’ Isten elveszne, és valaki megtalálná, érdemes mikrochippel felszerelni cicánkat. Van, ahol ez már nem csak ajánlott, hanem kötelező is. 

eltűnt macska eltűnt macska azonosítása elveszett macska talált macska
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!