hirdetés

Ilyen játékot sose adj a macskának

Kálmán Szonja

2024. augusztus 26 - Képek: Getty Images Hungary

A macskajátékok elengedhetetlen fontossággal bírnak kedvenced mindennapjaiban: több funkciót is betöltenek, viszont nem elég arra odafigyelni, hogy melyiket kedvelnék legjobban. A biztonság ugyanis legalább olyan fontos szempont, mint az, hogy mennyire elégíti ki a játékszer cicád igényeit.

hirdetés

Amellett, hogy a macskák jóllétét fenntartják és viselkedését szabályozzák, a játékoknak komoly szerepe van abban is, hogy a benti macskák számára megadják a szükséges mennyiségű mozgást. Ahogyan nekünk, embereknek is szükségünk van a mozgásra testi-lelki egészségünk megtartásához, úgy a macskák viselkedésével kapcsolatos problémák elkerüléséhez is elengedhetetlen, hogy mozogjanak. Ha nem játszunk velük eleget, azt agresszióval, éjjeli hiperaktivitással vagy a bútorok kaparásával jelezhetik felénk, ezt pedig több szempontból is jó elkerülni. Mindemellett az állattal való kapcsolatot is építi a rendszeres játék. Amikor így foglalkozol macskáddal az erősíti közöttetek a kötődést és a bizalmat. Az, hogy pontosan milyen játékot válassz a macskának, méretének, életkorának, temperamentumának és fajtájának függvényében változó lehet, de vannak olyan univerzális szempontok, amelyekre minden egyes macska esetében oda kell figyelni.

A cicák mindennapjainak elemi része a játék

Ezek a játékok nem valók macskádnak!

Lássuk először, melyek azok a hétköznapi, akár játéknak is tekinthető tárgyak, amelyeket semmiképp ne adj macskádnak! Ezek számára vonzók lehetnek, ugyanakkor nagy veszélyt rejtenek: zsinór, szalag, fonal, gumiszalag, műanyag gyűrűk, gemkapocs, tű és bármi más, ami lenyelhető.

Ezeket azonnal vedd el macskádtól, ha megszerezné őket! Meglévő vagy mástól kapott játékairól vedd le a szalagokat, tollakat, apró, lenyelhető részeket vagy szemeket. Röviden, ugyanazt, amit egy csecsemő keze ügyébe sem adnál. Ami egy három év alatti gyermek számára biztonságos, az macskádnak is megfelelő lesz. Ezt az ökölszabályt alkalmazva könnyedén megtalálhatod, mivel érdemes és szabad játszania. A polisztirolgolyóval töltött játékokat viszont kerüld el, inkább olyan puha figurákat válassz, amelyeket ki is lehet mosni.

A fonal veszélyes a macska számára

Ezeket a játékokat viszont bátran adhatod neki

Most, hogy már tudod, mit ne vegyél, végre rátérhetünk arra is, milyen típusú játékok lesznek vonzók és hasznosak kedvenced számára. Ezeket keresd az üzletekben, ha valóban hasznos darabokat szeretnél otthonodba:

  • Labdák: a macskák nagyon szeretik őket minden változatban. A csörgős labdák különösen felkelthetik érdeklődésüket.
  • Karton- és papírcsomagolás: a kartondobozok, illetve a fülüktől megszabadított papírzacskók a macskák nagy kedvencei. A dobozokban elrejtőzhetnek, bújócskázhatnak, ha pedig vágsz rájuk egy lyukat, amelyen épp csak befér, jó esetben órákra megvan a szórakozása.
  • Kaparós játékok: legyen szó macskavárról, kaparóoszlopról vagy bármiről, amin a cica ki tudja élni ösztönét, nem nyúlhatsz mellé. A kaparóoszlopokkal kombinált macskaváron mászhat és ugrálhat is. Sőt, ha a lakás olyan helyére teszed, ahol semmit nem ver le, úgy mozoghat, hogy közben nekünk sem kell idegeskednünk.

Az olyan részek, amiket le tud szedni vagy rágni a cica, nem biztonságosak. Ezeket szedd le a játékról!

  • Lézermutató: ilyen videókat mindenki látott már ezret. Nagyon jó játékidőt biztosíthatsz vele kedvencednek, de fontos, hogy megfelelően alkalmazd, máskülönben fölösleges stressznek teheted vele ki cicádat. Ezen felül arra is figyelj, hogy lehetőleg senki szemébe ne világíts vele, így mindenki jól fog szórakozni!
  • Macskapeca: ha csak akkor van elöl, amikor figyelni tudsz rá, és nem lóg róla semmi veszélyes, lenyelhető alkatrész, remek szórakozás az állatnak – ráadásul jól ki is fáraszthatod vele.
  • Apró, puha figura: a vadászösztön kiélésére tökéletes választás.
  • Macskamentával töltött játékok: ha a te cicád is rajong értük, tökéletes választást jelentenek.

Ha a fenti, biztonságos játékokból választasz, arra akkor is oda kell figyelned, hogy bármilyen masszívnak is tűnnek, megsérülhetnek. Amikor ez bekövetkezik, vedd el őket a macskától, szerezz be újat helyettük.

Fontos megjegyezni azt is, hogy bármilyen vonzó is, te ne kezdj  egy másik kiscicát imitálva játékosan verekedni! Ez oda vezethet, hogy az állat azt hiszi, haraphatja és karmolhatja a gazdáját, később pedig akár az otthonotokba vendégként érkezőket is megtámadhatja. Ez a viselkedés pedig kerülendő. Ha a macskád ilyesmit kezdeményez, vegyél inkább elő játékot a fent felsoroltak közül, hogy azon vezesse le energiáit.

biztonság interaktív játékok játék macska gazdi játék otthoni veszély
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!