A nagymacskák elkezdtek főemlősökre vadászni: súlyos oka van az anomáliának

A majmok általában nem tartoznak a nagymacskák kedvelt étkei közé, méghozzá azért, mert kifejezetten nehéz őket elkapni. A fák lombkoronáiban töltik idejük nagy részét, csak ritkán jönnek le a földre. A jaguár és a puma is változatos étrenddel rendelkezik, és általában azokat a fajokat vadássza, amelyek a leggyakoribbak az élőhelyükkön. Azonban a dél-mexikói erdőkben élő jaguárok és pumák a fokozott emberi jelenlét miatt (ezeken a területeken folyik a fakitermelés, és tisztásokat alakítanak ki a farmok és települések számára) úgy tűnik, hogy a majmok is egyre inkább felkerülnek az étlapjukra egy új kutatás eredményei szerint.

Más tanulmányok már kimutatták, hogy amikor a megszokott zsákmány mennyisége kevesebb, a nagymacskák más alternatívákat keresnek. Azok az étrendi változások, amelyeket az új tanulmány során feljegyeztek a jaguárok és pumák esetében, arra utalhatnak, hogy ezeknek a megszokott zsákmányállatoknak a populációja csökken, vagy hogy a környezetükben történt változások miatt a főemlősök ragadozása vált könnyebbé. Ez a nagymacskák étrendjében bekövetkezett változás a dél-mexikói trópusi erdőkben élő főemlőspopulációk eltűnését eredményezheti. Ez pedig a nagymacskák eltűnésének esélyét is növelné egyúttal, mivel az élelem hiánya az egész ökoszisztéma stabilitását fenyegetné.

Kutyákkal a nagymacskák nyomában

Amikor az erdőket kivágják vagy átalakítják a fakitermelők és a vadászok, a főemlősök különösen érintetté válnak, mivel sok faj számára a magas fák biztosítanak élelmet, menedéket és útvonalakat az erdőben való közlekedéshez. Világszerte a főemlősfajok több mint 60%-át veszélyezteti a kihalás. Az, hogy megértsük, mi történik ezeken a területeken, hatékonyabb természetvédelmi intézkedéseket segíthet kialakítani, amelyek megelőzhetik a fajok eltűnését.

A délkelet-mexikói Uxpanapa-völgy az ország egyik utolsó, magas örökzöld erdővel borított területe, és mind Mexikóban, mind a világon az egyik legbiodiverzebb (biológiai sokféleség) területként van nyilvántartva. Itt élnek jaguárok, pumák és számos más faj, köztük két veszélyeztetett főemlős is, a bőgőmajom és a pókmajom.

Aralisa Shedden, a Bournemouth Egyetem természetvédelmi posztdoktori kutatója egy kutatócsoportot vezetett, amely elsőként vizsgálta a főemlősök elterjedését az Uxpanapa-völgyben. Feljegyezte a főemlősök számát és előfordulási helyét, valamint az általuk kedvelt erdőtípusokat. Egy másik csoport kutyák segítségével kereste a nagymacskákat, egészen pontosan az ürüléküket kutatták fel és azonosították. Ezeket begyűjtve a DNS-vizsgálatokhoz meghatározták, hogy melyik faj hagyta hátra, van-e benne parazita, és milyen volt az étrendje. A mintákban található szőrszálak mikroszkópos vizsgálatával pedig kiderítették, hogy a nagymacskák milyen zsákmányállatokat fogyasztottak, ugyanis különleges azonosító útmutatók segítségével minden állatot a szőréhez lehet kapcsolni – mindegyiknek egyedi színe, mintázata és alakja van.

A nagyragadozók a biodiverzitást és az ökoszisztéma működését azáltal tartják fenn, hogy bizonyos fajok, például a növényevők populációit kontrollálják, amelyek egyébként károsíthatnák a fákat vagy megakadályozhatnák az erdők újjáéledését. Az ilyen ragadozók jelenléte az ökoszisztéma egészségének jele lehet. Az, hogy tudjuk, mit esznek a csúcsragadozók, még többet elárulhat egy ökoszisztéma működéséről.

A nagymacskák esetében a zsákmány kiválasztása hatással van az egész ökoszisztémára

Amikor összekapcsolták a gyűjtött adatokat és információkat, kezdték megérteni, hogy valami rendkívüli történik. A főemlősök voltak a leggyakrabban előforduló zsákmányállatok a jaguárok és pumák ürülékmintáiban; egészen pontosan az ott talált maradványok közel 35%-át tették ki. A főemlős-maradványokat gyakrabban találták meg olyan mintákban, amelyeket kevesebb erdővel rendelkező területeken gyűjtöttek. A pókmajom maradványai például nagyobb valószínűséggel fordultak elő olyan ürülékekben, amelyeket falvak közelében, és olyan erdőkben gyűjtöttek, amelyek éppen újjáéledtek egy korábbi problémát követően.

Egy lehetséges magyarázat az, hogy ahol több falu van, ott valószínűleg több a vadászat és jelentősebb a fakitermelés is. Ahol több a vadászat, ott a jaguárok és a pumák általában preferált zsákmányaik lehetséges, hogy nem olyan bőségesek. Az újjáéledő erdők pedig nem nyújtanak a főemlősöknek olyan védelmet, mint a magas, érintetlen erdők. Ez a két tényező magyarázhatja, miért esznek itt a nagymacskák gyakrabban pókmajmokat.

A jaguárok és pumák általában a bőségesebb zsákmányt fogyasztják. Ha a preferált zsákmányuk kevés, akkor azokat a fajokat vadásszák, amelyekkel a leggyakrabban találkoznak. Hasonlóan ahhoz, amit a pókmajmoknál is megfigyeltek, azokon a területeken, ahol kevesebb a magas erdő, a bőgőmajom maradványai nagyobb valószínűséggel fordultak elő az ürülékben, mint a nem főemlős zsákmányoké, mivel a nagymacskáknak könnyebb volt elérniük a főemlősöket.

A tanulmány eredményei kiemelik a magas erdők fenntartásának fontosságát, hogy a főemlősök és más erdőfüggő fajok fennmaradhassanak a jövőben. Emellett pedig felhívják a figyelmet az emberi tevékenységek negatív hatásaira is, még mielőtt azok visszafordíthatatlanná válnának, és az ökoszisztémák, ahol ezek a fajok élnek, eltűnnek.