A polihisztort is gyengéd érzelmek fűzték a macskanéphez

Az kétségtelen, hogy Leonardo da Vinci az aerodinamika, az anatómia és a mechanika területén is megelőzte korát, de egy másik modern jelenséggel kapcsolatban is hihetetlen előrelátással rendelkezett.

Élete utolsó éveiben da Vinci modelljei gyakran voltak macskák. Az eredmény több mint egy tucat rajz, amelyeken épp magukat tisztogatják, játszanak vagy egymással harcolnak a cicák. Ahhoz kétség sem fér, hogy a polihisztor értékelte ezeket a jószágokat személyiségük és jellegzetességeik miatt egyaránt.

Tovább lapozva látható a tanulmány összes rajza: 

A macskák játékos betekintés engednek da Vinci elméjébe

A macskák gyakori látványt jelentettek a középkori és kora újkori háztartásokban, ahol elsősorban azért tartották őket, hogy kordában tartsák a rágcsálókat. Amellett, hogy költeményeket és festményeket is megihlettek, néha egészen váratlan helyeken is otthagyták a nyomukat. Egy középkori macska például egyszer lepisilt egy kéziratot, nagy bosszúságot okozva ezzel az írnoknak. Ezek alapján talán nem is olyan meglepő, hogy Leonardót is elkapta az ihlet rajzolgatás közben. Úgy tűnik, hogy az általa ábrázolt macskák a mester életből vannak kiemelve, ami bizonyítja, hogy művészként gyakran megfigyelte a valóságot. A folyamat során persze hagyta, hogy a képzelete is elszabaduljon, és játékos macskáját volt, hogy sárkánnyá, oroszlánná alakította.

A rajzok báját az adja, hogy végső soron Leonardo itt semmi jelentősebbre nem koncentrál, mint a játszó macskákra. Más alkalommal is rajzolt ugyan macskákat, például a Madonna és a gyermek macskával tanulmányában, de ott a macska egy tulajdonságot jelenít meg, amely a történet elmeséléséhez szükséges kiegészítővé válik. A macskarajzokon azonban a cél nem más, mint hogy rögzítse a mester örömét, amelyet a játékos állatok megfigyelésében lel.

A macskák hidat képeznek jó és rossz között

A macskákat ugyan társítjuk a képzelettel, a misztériummal és a kreativitással is, ugyanakkor negatív konnotációkat is hordoznak, például az eretnekséghez és az akaratossághoz kapcsolódóan. Ez különösen igaz a középkori ábrázolásokra, amelyben hatalmas, ha nem egyedüli szerepe volt a vallásnak. Önállóságukkal és függetlenségükkel hidat képeznek a természet vad káosza és a jól irányított háztartás csendes, rendezett nyugalma között. Emiatt érdekes lehet rájuk úgy tekinteni, mint saját kivetüléseinkre; mi sem vagyunk egyszerűen jók vagy rosszak. Ebből a megvilágításból pedig kitűnik, hogy bajuszos barátaink tökéletes társai lehetnek egy kreatív, éles elmének, aki nem vágyik arra, hogy a környezete mindenben hozzá idomuljon. 500 évvel előre ugorva a történelemben talán nem is olyan meglepő, hogy a közösségi média lett a tökéletes eszköz az ember és a macskák közötti különös kapcsolat megjelenítésére és ünneplésére.

(A nyitóképen is egy da Vinci tanulmány látható.)