Így mentettek ki egy lefolyócsőbe szorult macskát a tűzoltók
2024. november 30 - Kép: Getty Images Hungary
2024. november 30 - Kép: Getty Images Hungary
A baleset körülményei több szempontból meglepőek, de szerencsére a szakemberek tudták kezelni a nehéz helyzetet. Képeket is közöltek a pórul járt állatról.
Miképp az Index is beszámol róla, a napokban egy gyönyörű fekete-fehér macska adott munkát a clevedoni tűzoltóknak. A John nevű, egyébként nőstény macska egy garázsba tévedt be, ahol fejjel lefelé szorult be egy lefolyócsőbe.
A tűzoltók, miután felmérték a helyzetet, úgy határoztak, a macskával együtt eltávolítják az érintett csőszakaszt. Ez tűnt a legbiztosabb megoldásnak.
A legegyszerűbb és legkevésbé megterhelő megoldás az volt, hogy a helyszínen kivágtuk a cső egy részét Johnnal együtt
– közölte a tűzoltóság a közösségi oldalán, ahol fotókat is osztottak meg az akcióról.
Így speciális szerszámok segítségével ki tudták emelni a macskát, majd ezt követően azonnal állatorvoshoz szállították, hogy be tudják fejezni a mentést. Altatásban sikeresen eltávolították róla a lefolyó maradványait, majd a doktor megvizsgálta Johnt. Szerencsére az állat semmiféle sérülést nem szenvedett, így a megfigyelést követően hazatérhetett a családjához.
Bár azt gondolhatnánk, a cica kalandja nem általános, azt kell mondanunk, hogy ehhez képest viszonylag gyakran adnak hírt a hatóságok vagy az állatmentők hasonlóan hajmeresztő esetekről.
Óbudán másfél hétig élt a ház falában egy mentett macska, akit egy jólelkű állatbarát fogadott az otthonába. A cica a szokatlan környezetből szabadulni próbált, és amikor felfedezte a fürdőszobai vízóra mögötti rést, gondolkodás nélkül belepréselte magát. Pechére a szűk járat ugyan járható volt, ám nem a szabadba vezetett. Így történt, hogy
a cica több mint egy hétig élt a falban,
pontosabban a társasház belső csőrendszerében, mire sikerült a nyomára bukkanni.
Egy kiscicát pedig az utcai lefolyó rácsából kellett kimenekíteniük a lánglovagoknak. Szegény nagyon meg volt rémülve, és még annál is nagyobb veszélyben forgott az élete a nyílt terepen!
Miképp nemrég Az Én Kutyám társoldalunkon beszámoltunk róla, egy társasházban több emeletet is megtett egy szintén lefolyóba pottyant kutya; akit meglepő módon szintén Johnnynak hívtak! (Lehet, hogy a név kötelez valamire?!) A történet egy petrozsényi (Románia) társasházhoz kötődik, ahol az eb a mosdókagyló alatti vízaknába esett bele. Innen pedig útnak indult, ám a kijutás helyett csak még mélyebbre jutott a csatornarendszerben. A gazdának feltűnt, hogy kedvencének nyoma veszett, és miután hiába kereste a lakásban égre-földre, segítséget hívott.
Végül szintén a tűzoltók segítettek az állaton, aki időközben 2 emeletet haladt lefelé.
Arról a fürdés közben pórul járt csivaváról se feledkezzünk meg, aki annyira tiltakozott a tisztálkodási hadművelet ellen, hogy a lába beleszorult a lefolyóba. Olyannyira, hogy végül hozzá is ki kellett hívni a tűzoltókat.
A vizesblokkban különösképp vigyázzunk kis testű kedvenceinkre. Az egyik kritikus pont a toalett: soha ne hagyd nyitva a tetejét! Ezen felül gazdaszemmel nézzük végig otthonunkat, és nemcsak a fürdőszobában, de valamennyi helyiségben iktassuk ki a balesetveszélyes dolgokat. A könnyen lelökhető tárgyak, a szűk rések, a szabadon lógó vezetékek, illetve minden, amibe beleakadhat, megsértheti vele magát, vagy tönkretehet az állat.
Ugyanígy a ház körül is érdemes terepszemlét tartani, hiszen John cica is odakint került bajba. Ahogy az említett, lefolyórácsba szorult macska is.
(A képek illusztrációk.)
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek