Hogyan teremtsünk biztonságot cicánknak a viharban?
2025. január 12 - Képek: Getty Images Hungary
2025. január 12 - Képek: Getty Images Hungary
Sok kedvenc már a legkisebb vihartól is megijed, ami számos esetben veszélyes lehet. Egy feldúlt állat kárt okozhat otthonunkban, sőt, rémületében még el is szaladhat, vagy legrosszabb esetben villámcsapás is érheti.
Mielőtt meghallanánk az első dörgést, kedvenceinkre pillantva már tudhatjuk is, hogy vihar készülődik. Kis állataink már messziről érzik, kiszagolják a levegőből az esőillatot, amely a lágy szellővel vagy erősebb széllökéssel érkezhet. A macskák is hallják az érkező vihar hangjait, érzik a légnyomásban bekövetkező változásokat, valamint azt is, hogy a Föld milyen rezgéseket közvetít.
Íme, mit kell tudni arról, hogyan tartsuk biztonságban minden helyzetben négylábú barátainkat a zivatarszezonban.
Egészen biztos, hogy a legnagyobb biztonságban zárt helyen lesz, akkor is, ha a macskák alapvetően nem szeretik a bezártságot. Ez vonatkozhat azokra a cicákra is, akik egész nap kint tartózkodnak. Esetenként a macskák szeretnek autók alá bújni, ez is veszélyes lehet, ha például villám csap a járműbe: az állat megsérülhet vagy meg is halhat az elektromos feszültségtől. A kültéri menedékek, macskaházak sem a legbiztonságosabbak vihar esetén. Szóval mindet összevetve a legoptimálisabb, zárt helyen tartani kedvencünket az ítéletidő végéig, és azt követően kiengedni a szabadba.
Mivel a fém továbbítja az elektromosságot, célszerű minden fém vagy fémes eszközt, például a nyakörvet eltávolítani kedvencünkről. Továbbá, amikor szőrös barátunk félelmében megpróbál elbújni a bútorok mögött, az ilyen viseletek ronthatják az amúgy is kétségbeesett állapotot: a macska megsebesülhet, beszorulhat, és nem utolsósorban a bútor is kárát láthatja ennek a mutatványnak.
A biztonság kedvéért minden kis barát viseljen valamilyen azonosítót. A mikrochip egy biztonságos, fémmentes módja a háziállat védelmének. Ez egy nagyjából rizsszem nagyságú chip, amelyet az állatorvos az oltóanyaghoz hasonlóan befecskendez. Bármely orvosi rendelőben, menhelyen, állatvédőknél, és most már számos benzinkúton is találhatunk chipleolvasó készülékeket. Ha mégis megtörténik a baj, és egy kedvenc elkóborol, a chip leolvasásával hamar hazakerülhet. Feltéve, ha van benne mikrochip, és az ahhoz megadott adatok is rendben vannak.
Éppen ezért hangsúlyozzuk mindig, hogy hiteles és aktuális információk szerepeljenek az adatbázisban, amelyeket az állatorvos tud módosítani. Így a változásokat is neki kell jelezned.
Sajnos viharok idején sok állat elszökik. A menhelyek gyakran számolnak be arról, hogy a súlyos viharokat követő napokban megugrik az eltűnt állatok száma. Ezeknek az állatoknak akár a 80%-a soha nem kerül vissza a gazdájához.
Számos olyan termék létezik, amely segíthet megnyugtatni és ellazítani szőrös barátunkat egy vihar idején. Némi kísérletezésbe kerülhet, hogy kitaláljuk, mi működik kedvencünknél, de csakis számukra készült készítményekkel próbálkozzunk. A legjobb, ha ez ügyben kikérjük állatorvosunk véleményét. A cicák például a feromondiffúzorokra, spraykre többnyire jól reagálnak. Próbáljunk ki több terméket, amíg meg nem találjuk négylábú barátunk számára a legmegfelelőbbet.
Jelölj ki macskád számára egy nyugodt zugot, ahova ilyen esetben elvonulhat. Hamarabb meg fog nyugodni a saját békés vackán. Ha igényli, maradj mellette, de meglehet, hogy inkább magányra vágyik majd. Figyeld a jelzéseit, és azok szerint cselekedj.
Egy újabb jó lehetőség a figyelemelterelés. Adjunk neki olyan játékot, amit egyértelműen szeret, és jutalmat is a megnyugvásért cserébe. Tegyünk ki macskafát, alakítsunk ki számára olyan terepet, ahol stresszmentesen tud jönni-menni a vihar idején. Ami még fontos a nyugodt környezet kialakítása érdekében, az, ha mi magunk is higgadtak maradunk, és ha nem csinálunk olyan dolgokat, amiket egyébként sem szoktunk. A hirtelen változás még jobban összezavarhatja négylábú barátunkat.
Próbáljunk meg keresni egy zárt épületet, járművet vagy fészert, ahol kivárhatjuk a vihart. Ha nem sikerül, mindenképpen maradjunk távol a fáktól vagy magas építményektől; ne másszunk fel semminek a tetejére, nehogy magunkhoz vonzzuk a villámokat. Ha mezőn vagyunk éppen, guggoljunk le a földre, amíg elvonul a vihar, de semmiképpen se feküdjünk a földre. A legfontosabb pedig, hogy kerüljünk el mindenféle elektromosságot.
Vihart követően általában érdemes várni legalább 30 percet az utolsó dörgés után. A zivatarok ijesztőek lehetnek az emberek és az állatok számára egyaránt. Fontos azonban megemlíteni, hogy a villámcsapás esélye rendkívül kicsi, és számos lépést tehetünk a kockázatok minimalizálása érdekében. Ha kis barátunkat a házban tartjuk a lehető legnagyobb nyugalomban, az nagyban hozzájárul a vihar stresszmentes átvészeléséhez. Tervezzünk előre, beszéljünk állatorvosunkkal, és fogadjuk meg tanácsait. Ezután pedig nyugodtan dőlhetünk hátra, és azzal a gondolattal gyönyörködhetünk a természet erejében, hogy mi megtettük a megfelelő biztonsági intézkedéseket.
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek