hirdetés

Így küzdöttünk meg a gallérviseléssel: tanácsok sérülés vagy műtét utánra

Szénási Szimonetta

2024. október 5 - Képek: Getty Images Hungary

Szeretett macskánk bőrallergia miatt csúnya sebet vakart a nyakára. Gallért kellett viselnie, ami nem várt nehézségek elé állított minket.

hirdetés

Kezdjük a probléma részletezésével. Minden bizonnyal Vilmosunk az új macskatápra lett érzékeny, ami miatt hámló, viszkető pörsenések jelentek meg a bőrén. Az intenzív vakarózásra lettünk figyelmesek, aminek következtében a füle mögötti, szőrrel vékonyan borított terület ki is sebesedett. Az orvos adott kortizolt injekcióban, a sérült részt pedig fertőtlenítenünk, illetve gyógykrémmel kellett ápolnunk, felváltva. A doktornő javasolta a gallér viselését is a macska érdekében, ám bíztunk benne, hogy anélkül is ki tudjuk kúrálni Vilit. Nem így történt.

Ő nem Vili, de hasonlóan nehezményezi a kialakult helyzetet

Hetek óta tartó szélmalomharcot vívtunk, aminek a végén a már majdnem begyógyult sebvar újra és újra leesett. Pontosabban lekaparták. Sőt, végül az eredeti méret kétszeresét sikerült kikarmolnia macskánknak, így muszáj volt beszereznünk a gallért. Esetünkben a merev fajtát ajánlották, de problémától függetlenül kapható többféle típus.

Fontos a megfelelő méret

Az első próbálkozás kudarcba fulladt: macskának betolatott (!) a cipőtároló alá, ami alá éppen hogy befér – a gallér azonban kint maradt. Tanulság: egy mérettel szorosabbra kellett állítani. Az eszköz eleve több méretben kapható, erre már vásárlásnál figyelni kell (hacsak nem az orvos helyezi rá; mi utólag vettük). Ezen belül is állítható a nyakkörfogat. Fontos, nehogy túl szoros legyen, a fulladásveszély miatt. De a lazán felhelyezett gallér sem jó, mert vagy leesik, de ami veszélyesebb, az állat fennakadhat vele valahová.

Cirmos macska gallérban

A gallér fizikai korlátot jelent

Az első galléros éjszakánk zajosan telt; Vilmos minden lehetséges módon és eszközzel megpróbálta leszedni a tölcsérét, ezúttal sikertelenül. A járása is megváltozott, lapítva és bizonytalanul közlekedik, és a súlypont áttevődése miatt gyakran eldől szegény. Vagy ugrásnál visszapattan. Emiatt fokozottan ügyelni kell rá, és ha kell, segíteni neki.

Az evés és ivás különösen problémás. Alapvetően tud gallérban enni, de érthető módon nem komfortos a számára. A száraz táp pedig be is szorul a gallér rétegei közé, míg a nedves eledeltől maszatos lesz az eszköz. Mi le szoktuk venni róla, de ehhez szoros felügyelet szükséges, mert egy pillanat elég, és ismét levakarja a vart a sebéről.

A gallérviselés megviselheti az állatot

Lelki teher is

A gallérviselés nagyon frusztráló az állatnak, amit a viselkedése is tükröz. Macskánk szinte egész nap gubbaszt, szemmel láthatóan kedvetlen. Ezt próbáljuk sok simogatással, törődéssel kompenzálni. Kifejezetten élvezi most, ha mellettünk, vagy ránk dőlve alhat.

Ami még különösen zavarja, hogy nem tud rendesen mosakodni. A tisztálkodás kiemelten fontos rítus a macskák számára, így most sűrűbben fésüljük, illetve tisztogatjuk.

A gallér (és a macska) tisztítása

Volt egy csúnya balesetünk, a túl mohón elfogyasztott ebéd egy része sajnos a gallérban landolt… Ilyen kellemetlenségekre sajnos készülni kell.

Az eszközt és Vilmos macskát is meg kellett tisztogatni; előbbit azért is le szoktam, mert a sebváladék, a fertőtlenítő, illetve a már említett étel is rászárad. Arra figyelj, hogy teljesen szárítsd meg, mielőtt visszaadod kedvencedre.

Sérült lábú kölyökcica gallérban

Összegezve a tapasztalatokat

Összességében azt mondhatom, hogy

hasonló esetben nem érdemes kísérletezni, és megfogadva az állatorvos tanácsát, azonnal el kell kezdeni a gallér használatát.

Sok időt, valamint fájdalmat spórolhattunk volna meg, ha mi sem késlekedünk. (Hiú ábránd volt azt gondolni, hogy meg tudjuk akadályozni a vakarózást; napközben működött is, ám éjszakánként nem tudtunk figyelni rá.) A gallér viselését egészen biztosan nem fogja értékelni a macska, de hamar hozzászokik, és az ő javát szolgálja.

A balesetveszélyes helyzetek elkerülése végett a problémás helyeket (ahova beszorulhat a tölcsér, vagy amibe beleakadhat az eszköz) ajánlott eltorlaszolni, illetve kiiktatni.

A lelki panaszok enyhítésére pedig az extra figyelem és törődés lehet a gyógyír.

Végezetül megjegyeznénk, hogy az eszköz árában hatalmas különbségek mutatkoznak, így érdemes érdeklődni a helyi állatpatikákban, hol mennyiért szerezhető be. Ha pedig előre tudod, hogy szükség lesz rá – például egy ivartalanítás, vagy más, ütemezett műtét miatt –, akkor meg is rendelheted.

allergia baleset ételallergia fésülés ivartalanítás mosakodás műtét tisztálkodás vakarózás
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!