Szerelmeslevél a macskákhoz: hosszú utat tettek meg Egyiptomból a szívünkig

Ezt olvashatjuk Alfred Brehm, Az állatok világa című kötetében az egyiptomi macska, mai nevén az afroázsiai vadmacska alatt: „Dönitz kimutatta, hogy az Egyiptomi macska koponyája minden tekintetben megegyezik a házi macska koponyájával, csupán abban tér el, hogy csontjai vékonyabbak. […] ellenben lényegesen különbözik az európai vadmacskáétól. Kétségtelen, hogy az egyiptomi macska a házi macska őse.”

Mielőtt Brehm erre a megállapításra kitérne, elmeséli, hogy neki is hoztak egyszer egy megerősített fémketrecben egy egyiptomi macskát, aki „azt sem türte, hogy hozzá közeledjünk, bőszen tüszkölt, tombolt és karmolni igyekezett.” Elmagyarázza, hogy a nyámnyámok – az egyenlítői Afrika egyik törpe népe – Schweinfurt közlése szerint úgy tartják ezt a macskát, amely formában nem egészen háziállat, de nem is vad. A gyerekek fogják el, megkötik a kunyhó közelében, és rövid időn belül annyira szelíd lesz az állat, hogy a kunyhó körül lelkesen fogdossa az egereket. Mai, kissé rendhagyó cikkünkben Alfred Brem: Az állatok világának sorai alapján mutatjuk be a házi macskát.

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?

A fentebb megismert történet és más népek, például a Vörös-tenger nyugati partján lakó arabok macskatartási szokásai alapján azt gondolhatnánk, hogy „a házi macska eredetének története a félvad-félszelid állapoton kezdődik és a félvad népek közreműködésével indult el és a félszelid-félvad macskák fokozatosan végleges háziállattá alakultak át. Ez azonban nem így történt, hanem mint Hilzheimer kimutatta, házi macskákat a régi egyiptomiak magas kultúrájának köszönhetjük, és pedig fejlett és virágzó istentiszteletüknek. Az egyiptomi macska ugyanis szent állata volt Baszt istennőnek. […] A szent templomi macskákat még haláluk után is tisztelték és mumiaként megőrizték. Ennek köszönhetjük, hogy a legősibb házi macskák megmaradtak.”

És bizony, bár az ókori egyiptomiak számos állatot tiszteltek szentként, mind közül kiemelkedett a macskák iránti nagyrabecsülésük. Az égő házból elsőként a jószágot mentették ki, ha kiszenvedett a család kedvence, leborotválták a hajukat, és aki macskát bántott akár akarattal, akár akaratlanul, az halállal lakolt. Bubasztisz városában, Básztet (Baszt) istennőnek volt a székhelye, ahol macskamúmiák ezreit találták meg. A történészek szerint egy egyész iparág épült az állati múmiák gyártására. A becslések szerint körülbelül 70 millió gézszalagba tekert, bebalzsamozott múmiát készítettek el a szertartások alatt, melyek között jócskán akadtak hamisak is. A 19. század végén például általános volt az egyiptomi nyaralásról macskamúmiát hazahozni szuvenír gyanánt. Ha felkeltette az érdeklődésedet a téma, itt írtunk róla bővebben.

Brehm a házi macskát igen nagyra értékeli

Egyiptomból Európába a macskatartás elég későn jutott el. A görögök és a rómaiak csak Kr. u. 1. században ismerkedtek a cirmos lényekkel, a források ráadásul arra utalnak, hogy a németek még a 8. században sem ismerték őket. Először a 14. században szerepelt a macska a törvényben, mely az olyan állatokat vette sorra, amelyeket az örökség kapcsán át kell szolgáltatni az örökösöknek. Korábban menyétet tartottak helyette, a cirmosok csak későn nyertek maguknak jogot. A könyv kitér arra, hogy a germánok a macskát Freyja istennőhöz kötötték, később azonban, a középkorban a keresztény vezetők a boszorkányokkal és az alvilággal társították őket. Ez a hit a kötet születésének idején (1863-1869) is tartotta magát többé-kevésbé.

A könyv beszámol számos elmés, macskás legendáról és varázserőről is, úgy mint a „[…] a macska gyógyítja a nyavajatörést és a torokgyikot, a fekete kandur pedig titkos varázslatokhoz szolgál.” De azt is megemlíti, hogy, „Hét vagy kilenc éves korában boszorkánnyá változik és Walpurgisz éjszakáján (május 1-én) résztvesz a boszorkányok gyülésén vagy földalatti kincsekre vigyáz.” És ha ez nem lenne elég, jobb ha tudod, hogy: „A fehérszinü szellemmacska, amely kint az ablak alatt dorombol, két órán belül elkövetkezendő halált jelez.”

Brehm megjegyzi, hogy azért szokta meg ilyen könnyen a macska az új lakóhelyét, mert ugyanolyan viszonyokat talált, mint szülőföldjén. Valamint élvezi a szabad lehetőségét az önálló járásnak-kelésnek, amelytől nem engedi magát megfosztani. „Rablótermészetét” sem vesztette el az idő múlásával, sőt, a szerző szerint még csiszolt is azon. Ezt azzal támasztja alá, hogy rendkívül tanulékony jószág az ember védelme alatt áll, így nincs kitéve nélkülözésnek, így „a benne rejlő tehetségek kibontakoztak”.

Egy elfogulatlan bírálat

Nem kell ahhoz macskarajongónak lenni, hogy lássuk, milyen kivételes állatokról is van szó. Ha valaki kételkedik, bátran idézd neki a könyv következő sorait:

„Képességei magas fejlettségüek – írja Scheitlin – már testalkata is kiválóságra vall. Csinos oroszlán vagy tigris kicsinyített kiadásban. Minden része arányos, egyetlen tagja sem tulnagy vagy tulkicsiny, ezért már a legcsekélyebb szabálytalanság is feltünik rajta. Mindene gömbölyü, leginkább feje, amit csontkoponyáján is láthatunk, e tekintetben nem akad párja az egész állatországban. Homloka ivelt, egész csontváza szép és rendkivüli mozgékonyságra vall, ügyességről tanuskodik és elárulja, hogy hullámos, kecses mozgásokra termett. Fordulataiban nyoma sincs szögletességnek, hanem inkább a simulékonyság van bennük teljes mértékben. Mintha nem is lennének csontjai, hanem egész testét könnyü tésztából gyurták volna. Értelme is fejlett s testéhez illik. Közönségesen nagyon lebecsülik, mert tolvajsága és torkossága miatt haragszanak rá, karmaitól félnek, ellenségét pedig, a kutyát nagyrabecsülik, ámde elfogulatlan birálat más eredményhez vezet.”

A könyv fantasztikus, már csak nyelvezete miatt is igazi élmény elmerülni benne. Szerintünk még gyerekek számára is élvezetes lehet, ha felolvasunk belőle. Ha kedvet kaptál, szerezd be magad is, antikváriumokban már 1500 forint körüli összegért is ki lehet fogni.

Forrás: Alfred Brehm: Az állatok világa