6 érdekesség a burma macskáról: ezért hívják selyembe csomagolt téglának

A burma macska korai népszerűségéhez nagyban hozzájárult ragaszkodó természete, kedves jelleme és intelligenciája. De vajon mit rejteget még a fajta?

A burma macskát megnyerő külseje és elragadó jelleme miatt lehetetlen nem szeretni. „Ha valaki olyan macskára vágyik, aki a világ végére is elkíséri, akkor burma macskát válasszon” – tartja a mondás, amit a burma macskáról készült fajtaleírásunkban is idéztünk. Emiatt a ragaszkodó személyiség miatt sokszor tépőzárcicának is hívják. Sajnos nem mindig egyszerű a „társasági pillangók” helyzete, ugyanis egészségügyi szempontból számos problémával szembesülhetnek. Ennek miértje szorosan kapcsolódik a burma macska történelméhez, amiről mindjárt részletesebben is beszámolunk a 6 érdekesség részeként.

1.) Ugyanaz a fajta, mégis más: az európai és az amerikai burma macska

Bár egyazon fajtáról van szó, egy kicsit más jellegzetességeket mutat az európai (vagy britnek is nevezett), illetve az amerikai típus. Néha nemcsak külön típusként hivatkoznak rájuk, hanem külön fajtának is tekintik őket. Ezt a következőképpen fogalmazzák meg: „A legtöbb modern macskákat nyilvántartó szervezet nem különbözteti meg őket hivatalosan, de amelyek igen, azok úgy hivatkoznak a brit típusra, hogy európai burma.”

A fajta tenyésztése 1930-ban kezdődött Amerikában. (Ennek részleteiről egy kicsit később még beszélünk.) Az 50-es években a burma macskák betették a mancsukat az Egyesült Királyságba is, ahol egy kicsit alakítottak a fajtastandardon. Egyébként állítólag egy burmához hasonló keresztezés már a 19. században is jelen volt Angliában, de népszerűségében jóval elmaradt a sziámi mögött, így nem erőltették a tenyésztését. Míg az amerikai burma kicsit zömökebb, szélesebb fejjel és kerekebb szemekkel, addig az európai atletikusabb, mondhatni elegánsabb, enyhén hosszúkásabb vonásokkal. Az elfogadott színváltozatok tekintetében is különbséget lehet tenni a két típus között. Míg az amerikai csak 4 színváltozatot engedélyez, addig az európai 10 színváltozatot különböztet meg.

2.) Egy időre a burma macska elvesztette hivatalos státuszát

A burma macska a tenyésztése kezdetétől számítva néhány éven belül elfogadott fajtává nőtte ki magát az Egyesült Államokban. 1936-ban ismerte el a CFA (Cat Fanciers’ Association), ám ennek megvolt a hátulütője is. Népszerűvé vált, és megnőtt az igény erre az akár egzotikusnak is nevezhető, különleges megjelenésű fajtára. Emiatt nőttön-nőtt a burma macskaként árult burma-sziámi keverékek száma is. Alig egy évtizeden belül ez a heves vérvonalhígítás a fajta elfogadásának visszavonásával végződött. A tenyésztők ezek után azon dolgoztak, hogy újra jól megkülönböztethetővé váljon a két macska. 1954-re a törekvéseik gyümölcsözőnek bizonyultak, ugyanis újra önálló fajtának ismerték el a burma macskát, ez pedig azóta is változatlan.

3.) Komoly probléma a beltenyészet

Egy igen kellemetlen érdekesség a  fajtáról, hogy a burma macska (főleg az amerikai típus) sajnos nem büszkélkedhet változatos genetikai állománnyal. Egy 2008-as tanulmány eredményei azt mutatják, hogy míg az általuk vizsgált macskafajták közül a szibériai macskának volt a legmagasabb genetikai változatossága, addig a burma macska, kéz-a-kézben a szingapúri macskával a sor végére került magas beltenyészeti értékkel és alacsony genetikai változatossággal.

Nemsokkal azután, hogy a kutatás napvilágot látott, a CFA a sokféleség megőrzése érdekében engedélyezte, hogy a tenyésztők keresztezzék a burma macskát bombay és tonkinéz fajtákkal, illetve olyan Thaiföldről importált macskákkal, amelyek az általuk elfogadott 4 szín egyikében pompáznak. Sajnos a beltenyésztésnek meglett az ára, ugyanis számos betegség elég gyakran felbukkan a burmáknál. Olyan tenyésztő is volt, aki megfigyelte, hogy a híresen hosszú életkoruk az évek során úgy tűnt, rövidült. A publikáció óta már eltelt lassan két évtized, tehát lehet, hogy már biztatóbb értékeket kapnának a kutatók, ha újonnan tesztelnék a cicákat.

4.) Wong Mau leszármazottai

A burma macska története egy Thaiföldről (egészen pontosan Thaiföld és Mianmar (akkor Burma) határának közeléből) importált, megnyerő küllemű cicával, Wong Mauval kezdődött. Egy amerikai doktor, Joseph Thompson lett az újdonsült tulajdonosa, akinek megtetszett a cica kinézete, ezért pároztatta egy sziámi macskával, Tai Mauval, majd az alom egyik hím cicáját összeboronálta Wong Mauval. Állítólag minden burma macska Wong Mau leszármazottja. 

5.) „Selyembe burkolt téglák”

A nehezebb, genetikával és a fajta történetével kapcsolatos érdekességek után két könnyedebb különlegességgel zárnánk cikkünket. Ezek közül az egyik, hogy bár egy viszonylag kistestű, kompakt termetű macskáról van szó, kifejezetten súlyos tud lenni. Ezt csontozatának és izomzatának köszönheti.

6.) A burma macska általában hosszú életű

Bár ahogyan fent is említettük, volt olyan, aki azt vette észre, hogy rövidül a burma macskák (elsősorban az amerikai állomány egyedeinek) életkora, általánosságban még mindig elmondható, hogy a fajta hosszú átlagéletkorral rendelkezik. Ez körülbelül 16-18 évet jelent, de volt olyan burma macska is, amelyik még világrekordot is döntött a korával, és 27 évesen hunyt el.