Itt az új hibrid, ami 800 ezer forintnál is többe kerülhet

A caracat, vagyis a karakál és az abesszin keresztezése 2007 óta létező hibrid, amit szerencsére egyetlen macskákat nyilvántartó szervezet sem ismer el hivatalosan. Létrejötte egy véletlennek köszönhető, amiben azán megérezték az üzleti lehetőséget, így már talán nem is bír akkora jelentőséggel, hogy hivatalosan nem elismert fajta.

A karakál és az abesszin önmagukban is lenyűgöző állatok, kettejük házasságából pedig külsőre egy hasonlóan gyönyörű lény jött létre. A caracat előállítása azonban komoly következményekkel jár, így nem dughatjuk a fejünket a homokba!

Miért volt szükségünk egy újabb fajtára?

A válasz egyszerű: nem volt. Az ember azonban gyakran kapzsi, és hajlamos bedőlni annak a tévképzetének is, hogy meg kell tennie valamit csak azért, mert lehetősége van rá. Így alakultak ki a hibrid macskafajták is, amelyek sok esetben végzetes egészségügyi problémákkal és jelentős viselkedésproblémákkal bírnak.

Minden a bengálival kezdődött. Eredetileg azért akarták a fajtát létrehozni, mert az 50-es, 60-as években nagy volt a kereslet a leopárdmacskák kedvencként való tartására, így létre akartak hozni egy olyan macskafélét, ami hasonlít vad rokonához, főleg a külső tulajdonságait illetően. Meg is született a bengáli, majd őt követte a szavanna, a chausie, a serengeti, a toyger és a cheetoh.

Nagyon sok esetben ezek a macskák sosem lesznek képesek alkalmazkodni egy lakás nyújtotta lehetőségekhez. Ezzel pedig pokollá teszik a saját és a gazda életét is. Megállás azonban nincs, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja; amíg van kereslet, addig kínálat is lesz.

A caracat létrejötte

A caracat történetének felgöngyölítéséhez vissza kell utaznunk egészen 1998-ba, a havas Moszkvába. A város állatkertjében élő hím karakál kifutójába belógott egy kalandvágyó házi macska, és a két állat olyannyira összemelegedett, hogy a párzási kedvüket sem tudták visszafogni. A nőstény cica bojtos fülű utódot hozott a világra. A kölyökről sajnos szinte semmilyen információ nem maradt fent, egyedül annyit tudunk, hogy utódai nem lettek. Ez az eset azonban már elég volt ahhoz, hogy felkeltse a macskások érdeklődését.

A 2000-es évek elején Joy Geisinger és Allison Navarro amerikai felinológusok megpróbáltak caracatot tenyészteni úgy, hogy egy karakált kereszteztek egy abesszinnel. Ez sikerült is nekik, azonban néhány évvel később ismeretlen okokból felhagytak a tenyésztéssel. A 2010-es években Anna Kuzmina ukrán felinológus haladást ért el az „F1”, vagyis a caracat első generációjának kitenyésztése terén, ám a leghatékonyabbnak mégis az oroszok bizonyultak. A fajta legismertebb tenyésztője Irina Nazarova a Kataleya tenyészetben.

Az egyes generációk minél távolabb állnak a vad ősöktől, annál szelídebbek és annál rövidebb a bojt a fülükön, valamint annál kisebbek. Egy caracat átlagosan 15-25 kg és egy felnőtt embernek akár a derekáig is érhet, méghozzá négy lábon állva. A caracatről több helyen olvasható, hogy hipoallergén, ugyanis kevesebbet vedlik. A baj ezzel csak az, hogy az allergén nem a macska szőrében van, hanem a nyálában és a bőrsejtjeiben.

A problémák itt kezdődnek

A gazdák szerint egy caracat személyisége inkább kutyás, mint macskás. Macskás tulajdonságok közül megtartotta a nyávogást – hangja robusztusabb és hangosabb is, mint egy házi macskáé – és igazán szeret magasra ugrani, valamint sokkal nagyobb a mozgásigénye is, mint egy átlagos macskának.

Tegyük most félre egy pillanatra azt, hogy mennyire etikus 2 olyan fajtát pároztatni, amelyek alapvetően a vadonban nem valószínű, hogy párzásra adnák a fejüket. (De még ha így is van, miért érezzük normálisnak erővel kikényszeríteni ezt?) Egy 15-25 kg-os állat, aminek egyik őse még ma is a vadonban élő ragadozó (egyes esetekben egyetlen generációs különbséggel), imád magasra ugrani, és hajtja préda utáni vágy, mennyire lehet biztonságos egy olyan ember mellett, aki nem ért hozzá, csak szeretett volna egy egzotikus cicát, ami másnak nincs?

A caracat csak nyers hússal etethető, és egyelőre csak a nőstények képesek szaporodni. A fajta tenyésztőinek feladata most az, hogy létrehozzanak olyan hímeket is, amelyek képesek utódot nemzeni. Ha egy jó érzésű személy, aki valóban törődik az állatokkal visszaolvassa ezt az utolsó néhány sort, lehetetlen, hogy ne szörnyülködjön el. Mikor vesszük észre, hogy mit művelünk?!