A 7 csonka farkú macska: ősi fajták lenyűgöző tulajdonságokkal

A csonka farkú macskák különös bája pomponszerű, rövidke farka. Érdekes módon ennek a testrésznek a hiányában is teljes életet képesek élni, valamint az összes fajta esetében elmondható, hogy természetes mutáció révén alakult ki a farok. Két kivételtől eltekintve pedig a fajták kifejlődése is emberi beavatkozástól mentes.

A következőkből megismerheted a nagy macskás szervezetek (FIFé, TICA, CFA) által hivatalosan elfogadott csonka farkú macskafajták rövid történelmét és jellemét.

1.) Amerikai csonkafarkú

Az amerikai csonkafarkú természetes szelekció révén fejlődött ki, a fajta alapállománya csonka farkú elvadult cicákból állt. Tapasztalt tenyésztők az Egyesült Államok minden részéről hoztak el rövid farkú példányokat, hogy együtt dolgozva megalkossák a ma ismert fajtát. Lenyűgöző módon ezek a cicák nagyon hasonlítanak egymáshoz külső és belső jegyeiket tekintve is, pedig nincs ismert közös örökségük, hiszen sok esetben egymástól több ezer kilométer távolságra fejlődtek ki. Érdekesség továbbá, hogy a tenyésztés során egyáltalán nem használtak törzskönyvezett, fajtatiszta macskákat.

Talán ennek is köszönhető, hogy kifejezetten erős és egészséges fajta, nincs ismert genetikai betegsége. Külsejében is a vad ősöket testesíti meg. Egy nagyon laza természetű, játékos, mozgékony, melegszívű macska az amerikai csonkafarkú. A családjához mélyen kötődik, könnyen tanul, és nagyon élvez minden közös tevékenységet, de főleg a játékot minden mennyiségben.

2.) Cymric

Számos színes legenda övezi a Man-szigeti macskák eredetét, akikről úgy vélik, hogy hajókon érkezhettek a szigetre Angliából és Walesből. Hogy a mutáció mikor történhetett pontosan, azt nem tudjuk, de 1810-ből egy festmény formájában már van bizonyíték a rövid farokra. 1850 körülről pedig írásos bizonyíték is a rendelkezésünkre áll a fajta létezésére. A Man-sziget egy elszigetelt terület, így a sziget populációjának beltenyésztésének eredményeképpen a farok hiánya általános jellemzővé vált. A 1800-as évek végén, amikor is a macskatartás divatossá vált, és megrendezték az első macskakiállítást, már szerepeltek Man-szigeti macskák is. És hogy miért beszélünk a cymric alatt a Man-szigeti macskáról? A cymric ugyanis a manx hosszú szőrű változata, amely szintén természetes formában jelent meg egyes almokban.

Úgy tartják, hogy a hosszú szőrű gén a vikingek uralma alatt terjedt el, amikor a mai norvég erdei macskák őseinek számító hosszú szőrű szépségek elhagyták a viking hajókat, és elhálták nászukat az őshonos macskákkal. A cymric és a Man-szigeti macska standardja megegyezik.

A cymric intelligens, játékos, gyengéd macska, akinek erős hátsó lábai lehetővé teszik, hogy egy nagy ugrással bárhol ott teremjen. Nagyon figyelmes is, így hamar megtanulja kinyitni a szekrényeket vagy lenyomni a kilincseket, ha meg akar szerezni valamit. Emberközpontú cica, aki kiegyensúlyozott és nyugodt, ám az egyedüllétet rosszul viseli.

3.) Japán csonkafarkú

A japán csonkafarkú az egyik legrégebbi fajta, amely természetes módon, emberi beavatkozás nélkül fejlődött ki, és Japán szigetein őshonos. Úgy tartják, hogy a házi macskák buddhista szerzetesekkel érkeztek i. sz. 600-700-ban Japánba, és azért hozták őket, hogy a patkányokat távol tartsák a rizspapír tekercsektől a templomokban. Az 1600-as években a selyemkereskedelem veszélybe került a patkányok miatt. A japán csonkafarkút ekkor helyezték üzembe, így ezen időszakban fejlődött olyanná, amilyennek ma ismerjük. A CFA szerint a fajta egyedei között nincs kettő, amely ugyanolyan farokkal büszkélkedhetne.

Kifejezetten egészséges fajtának tartják. Egyedi jellemzője továbbá, hogy az almok mindössze általában 3-4 cicából állnak, akik nagyobbak, mint más fajták újszülött példányai. Sokkal hamarabb válnak aktívvá a kicsik, és járni is hamarabb megtanulnak. Ebből már sejtheted, hogy a japán csonkafarkú egy nagyon aktív, játékos, agilis macska, aki mindig vidám, és elvezi, ha rá szegeződik a figyelem. A gazda bármit is csinál, a macska szeret vele lenni, és segíteni neki. Nagyon könnyen alkalmazkodik a változásokhoz, utazni sem nehézkes vele.

4.) Kuríliai csonkafarkú

A kuríliai csonkafarkú is egy természetesen kialakult fajta, eredete az oroszországi Szahalin szigetre és Kuril-szigetekre vezethető vissza, egy körülbelül 56 vulkanikus szigetből álló szigetcsoporthoz, amely 1300 km hosszan húzódik az orosz Kamcsatka félsziget és a japán Hokkaido sziget között. (A Kuril-szigetek a 2. világháború óta Oroszországhoz tartoznak, de Japán igényt formál a négy legdélebbi szigetre. A területi vita a mai napig fennáll.) Oroszországban már legalább 200 évvel ezelőttről is vannak dokumentációk, amelyek igazolják, hogy a szigeten nagy számban éltek csonka farkú macskák. A 20. században katonák vagy tudósok vihették be ezeket a cicákat az ország központi részére. Mivel ösztönösen jó vadászok, ezért hamar nagyon népszerűek lettek.

A kuríliai csonkafarkú agressziótól teljesen mentes, nagyon könnyen képezhető, játékos, kimagasló intelligenciával rendelkező fajta, aki rendkívül önálló is. Mindezek ellenére, vagy éppen ezek miatt a gazdával mély kapcsolat kialakítására képes, és nagyon könnyen alkalmazkodik a háztartás változó körülményeihez is. Játékossága és éles esze miatt fontos, hogy sokat foglalkozzunk vele, akár trükköket is taníthatunk neki; meg fogunk lepődni, milyen könnyedén ért és sajátít el bármit.

5.) Man-szigeti macska

A Man-szigeti macska egy ősi fajta, amely az Ír-tengerben található Man-szigetről származik. A rövid farkat egy mutáció okozza, amely valószínűleg a sziget őshonos macskapopulációjából származik, és mivel egy domináns génről van szó, így a sziget többi macskájára is kiterjedt egy idő után. A manx egyértelműen egy dolgozó állat, akinek erős testfelépítése, kiváló intelligenciája és aktív, de nem hiperaktív személyisége mind egerésztehetségét erősíti. Ennek ellenére azonban egyike volt az eredeti kiállítási macskáknak, már jelen voltak az első macskakiállításokon is Nagy-Britanniában. A CFA kifejti, hogy az eddig kutatások eredményei alapján minden manxnak van legalább egy génje, amely a teljesen kifejlett farokért felelős, így előfordulhat, hogy két csonka farkú egyednek hosszú farkú utóda születik. Ezenkívül a manx gén részlegesen domináns, így még az azt öröklő cicáknak is különböző hosszú lehet a farka; egy alomban számos variációra lehet példa.

Gyakran jellemzik kutyaszerűként a Man-szigeti macska viselkedését. Nagyon játékos, okos, agilis, aki imád a családjával lenni és különböző interaktív játékokkal elszórakozni. A mai napig is remek egerész, így erre irányuló ösztönét mindenképpen érdemes kiaknázni különböző játékokkal. Az biztos, hogy a Man-szigeti macskával egy unalmas pillanatunk sem lesz, ám attól sem kell tartanunk, hogy ha egy kis vigaszra vágyunk, kedvencünk ne teremne azonnal mellettünk, hogy enyhítsen szomorúságunkon.

6.) Pixie-bob

Carol Ann Brewer 1985 tavaszán vásárolt egy rövid farkú, polidaktil hím cicát egy házaspártól a Washington állambeli Cascade-hegység lábánál. 1986 januárjában megmentett egy cirmos mintájú, rövid farkú hímet, aki olyan magas volt, hogy a térdéig ért, és elnevezte Kebának. Keba párosodott a szomszéd cicával, majd Maggie 1986 áprilisában egy alomnyi cicát hozott a világra. Carol Ann megvásárolta az alomból az egyik nőstényt, akinek vörösessárga bundája, vadas külseje volt, és Pixie-nek nevezte el. 1987-re Carol Ann rájött, hogy ezeknek a csonka farkú macskáknak igen jellegzetes a megjelenésük, így elkezdte keresni az ilyen macskákat. 1989-ben dokumentált egy szabványt, amely a következetesen reprodukált tulajdonságokat képviseli, és a fajtát pixie-bobnak nevezte el. 1993-ban Carol Ann megkereste a TICA-t, hogy megkezdje ezen egyedülálló macskák hivatalos elismerésének folyamatát, majd 1994-ben meg is kapta a státuszt.

A pixie-bob aktív és szociális macska, aki gyerekekkel és más háziállatokkal is nagyon jól kijön. Könnyen képezhető, és szüksége is van a folytonos stimulusra. Apportírozni és pórázon sétálni is megtaníthatjuk. Kiegyensúlyozott, nyugodt, de szereti, ha bevonják mindenbe, ami a családban történik. Mélyen ragaszkodik a gazdához, szereti, ha saját, közös nyelvükön kommunikálhatnak. Számos pixie-bobra jellemző még a csonka farok mellett plusz lábujjak jelenléte is. A polidaktil macskákról itt olvashatsz bővebben.

7.) Toybob

A toybob Oroszországból származik, és a legkisebb macskafajták közé tartozik. Azonban nem egy normál méretű fajta miniatűr változata, hanem egy természetesen előforduló kicsiny macska, akinek ráadásul a farka is csonka. Ezen tulajdonsága nem akadályozza a mozgásban, és egészségügyi problémái sincsenek tőle.

A toybob egy bújós, édes, kedves macska, akinek energiaszintje és mozgásigénye alacsonyabb. Imádja a kényelmet és a kényeztetést, ám nem csupán lusta kanapémacska. Nagyon ügyesen és kecsesen mászik, így érdemes a lakást az igényei szerint formálni. Intelligens, kíváncsi és ragaszkodó, mondhatjuk, hogy az eszményi házi kedvenc lehet sokak számára.