A cukiság agresszió: „Annyira édes, hogy legszívesebben halálra ölelném”

Meg merjük kockáztatni, hogy a fenti mondat minden macskás szájából elhangzik (a visszafogottabbaknál csak fejben fogalmazódik meg) előbb vagy utóbb, ha meglát egy kivételesen stimulálóan édes cirmost. De vajon mivel magyarázható ez a különös ellentét, és normális-e, ha így érzünk? Továbbmegyünk: ezek a gondolatok sarkallhatnak-e bennünket tettlegességre? Ezen kérdésekre keressük ma a választ.

Lássuk máris, mi játszódik le bennünk, amikor hatalmába kerít bennünket a cukiság agresszió!

A tudomány így magyarázza a cukiság agresszió által keltett érzéseket

A cukiság agresszió (cute agression) egy létező fogalom, amit tudományosan a pozitív érzelmek dimorf kifejezéseként jellemeznek. Ahogy a Dívány írja, a dimorf azt jelenti, amikor valaki valamilyen intenzív érzést él át, legyen az öröm vagy szomorúság, de a viselkedésében annak ellenkezőjét mutatja ki. A kutatók elmélete szerint ez egy olyan mechanizmus, amely segít az embereknek kezelni az erős érzelmeket. Egyszerűen szólva amikor az agyat elárasztja ebben az esetben egy pozitív érzelem, akkor negatív érzelmekkel reagál, hogy segítsen azt szabályozni. Fordítva is igaz, néha ezért esik meg, hogy rossz hírt nevetve, mosolyogva közlünk. Nem azért, mert érzéketlenek vagy kárörvendők lennénk.

A jelenség tanulmányozására 2018-ban Katherine Stavropoulos és kollégái 18 és 40 év közötti emberek csoportján végezték el a következő vizsgálatot. A kutatók aranyos babákról és kölyökállatokról, valamint kevésbé aranyos babákról és idősebb jószágokról készült képeket mutattak be a résztvevőknek. Aztán figyelték, hogy mi játszódik le az agyukban.

Az agyi aktivitás növekedését tapasztalták az érzelmeket reguláló területeken és a jutalomközpontban is, amikor a cuki fotókon volt a sor. És csak abban az esetben; a kevésbé aranyosnak titulált képeknél ezekben a régiókban nem történt változás. Bár a kutatások a témában még mindig gyermekcipőben járnak, azonban a jelenlegi elmélet szerint ez a megnövekedett aktivitás mind az érzelmi, mind a jutalmazási központban elsöprő intenzitású lehet egyesek számára. Természetesen az illető valójában nem akarja bántani a cukiság tárgyát. Egy átlagos, egészséges ember kellő önuralommal rendelkezik, hogy ne okozza az érintett cicus, kutyus vagy baba bántódását.

Az önvizsgálat sosem árt

Noha valójában sosem okoznánk rajongásunk tárgyainak fájdalmat, ez nem azt jelenti, hogy nem reagálunk fizikai formában. Ilyen reakció lehet a babák pofijának vagy combjának a kedves csipkedése, a morgás, a levegő dögönyözése vagy a macska, kutya puszikkal való elhalmozása. Egyes esetekben ezek teljesen elfogadható viselkedésformák, míg másokban abszolút nem. Mondhatnánk úgy is, hogy macskája válogatja, mikor az, és mikor nem az.

Az előbb említett tanulmány a résztvevők válaszai alapján megállapította azt is, hogy a cukiság agresszió megjelenése „erősen összefügg azzal, hogy gondoskodó késztetést érezünk az aranyos dolog iránt”. Ez a macskák szempontjából azért érdekes, mert tudjuk nagyon jól, hogy szeretik, ha az ő szabályaik szerint történnek a dolgok. Természetesen minden gazda ismeri a macskáját és tudja, hogy az állatnak mennyi törődésre, közösen eltöltött időre és magányra van szüksége, azonban saját tapasztalatainkból kiindulva tudjuk, hogy a féltő gondoskodás és rajongás miatt előfordul, hogy átesünk a ló túloldalára. Egy, a közelmúltban készült tanulmány ezt alátámasztva azt állapította meg, hogy a tapasztalt macskagazdák hajlamosabbak nemkívánt figyelemmel elhalmozni a kedvencüket.