A sors akarta így: tematikus cicák A holló költőjének múzeumában

Néha vannak sorsszerű találkozások, és az Edgar Allan Poe Múzeum macskáinak története is pont erről ad tanúbizonyságot. Az anyacica nem is találhatott volna megfelelőbb helyet kölykei számára.

Edgar Allan Poe művészetét talán nem kell bemutatni, hiszen nemcsak, hogy az irodalomórákon foglalkozunk vele, számos filmben utalnak rá vagy éppen megjelenítik a karakterét. A detektívregények megteremtője, a romantika korának meghatározó szerzője…még sorolhatnánk, hogy miket tulajdonítunk neki, elsősorban post mortem. Viszonylag rövid élete alatt többek közt anyagi gondokkal küzdött, emellett furcsa halála miatt szerabúzusra gyanakodtak. Sötét, misztikus írásairól ismert, mint például A holló, Az áruló szív vagy éppen A fekete macska. Az író emlékére létrehozták az Edgar Allan Poe Múzeumot (múzeumokat, mert több is van), amihez tökéletes kiegészítőnek bizonyult az a három fekete cica, aki a sorsnak vagy a szerencsének köszönhetően éppen oda született.

Stigmatizált szépségek

Sokak számára a fekete macska balszerencsét jelent, és szegények számos stigmát hordoznak magukkal. A boszorkányok, vagy éppen az ördög segítői. Bár nem érdemlik meg a diszkriminációt, aminek részesei, tény és való, hogy kifejezetten misztikus a megjelenésük, egyszerre gyönyörű és hátborzongató. Mondhatni, nem valóak mindenkinek. Viszont sokan pont ezekért a jellemzőikért kedvelik őket. Bár nagyon jól illett volna egy fekete macska Poehoz, a saját cicája egy teknőctarka egyed volt, akit Catterinának nevezett el.

Fekete macskák a Poe múzeumban

2012-ben kezdődött a történetük, amikor a múzeum kertésze megtalálta őket, a komposzthoz közel. Nem találta sehol az anyamacskát, ezért magával vitte a kölyköket, biztonságba. Három cicát talált, a dolgozók pedig igen találó neveket adtak nekik. Egyikük Catterina, Poe cicája után. Az ő élete a múzeumon kívül folytatódott, mert az egyik túravezető hazavitte magával. Így kettecskén maradt Pluto és Edgar. Utóbbi neve nem nagy talány, az író tiszteletére nevezték így. Aki pedig azon gondolkodik, hogy vajon mégis honnan jött nekik a Pluto név, annak megkönnyítjük a helyzetét. Plutonak hívták Poe híres macskáját, A fekete macska című novellában.

Edgar és Pluto mindennapjai

A cicák bele nőttek a neveikbe. Edgar egy kicsit zárkózottabb, távolságtartóbb mint testvére, ebből a szempontból nagyon hasonlít névrokonára, hiszen maga Poe is legtöbbször jobban kedvelte a magányt. Pluto viszont a szöges ellentéte, mindig figyelemre és társaságra vágyik. Zavartalanul odamegy a legnagyobb, leghangosabb látogató tömegeknek, és követeli a figyelmet. A cicák gyakran kiválasztanak maguknak néhány szerencsést, akiket végig kísérnek a múzeumon. Tudják, hogy mikor érkeznek meg a vendégek, és már várják a társaságot.

Soha nem láttál még ilyen macskákat. Amikor van egy 50-es létszámú, hetedikes tanulókból álló csoportunk, tele energiával, egy normális macskának lenne annyi esze, hogy olyan távol tartsa magát tőlük, amennyire csak lehet. De Pluto meglátja őket, és odarohan hozzájuk.

-mesélte Chris Semtner, a múzeum kurátora

A cicák mindennapjai nem csak a vendégek fogadásából és a dolgozók zaklatásából áll (a múzeum kurátorának állítása alapján Pluto notóriusan nem hajlandó elfogadni a privát szféra fogalmát). A helyi kártevő populációt is kordában tartják, bár állítólag inkább csak terrorizálják az ottani madarakat és mókusokat.

A múzeum egy hapsiról szól, aki közel kétszáz évvel ezelőtt halt meg, szóval kicsit unalmas tud lenni. Ők (a macskák) adnak egyfajta különlegességet a múzeumnak, ami nem sok múzeumnak van.

-nyilatkozta Lucy Northup, a múzeum szóvivője

Valljuk be, igaza van. Az igazán különleges része a történetnek talán nem is az, hogy macskák vannak egy múzeum kertjében, hiszen néha itthon is találkozhatunk lézengő cicákkal szabadtéri kiállítások, vagy múzeumok környékén. De maga a tény, hogy fekete macskák jelentek meg az Edgar Allan Poe múzeumban, ami A fekete macska című novella írójának állít emléket…ténylegesen sorsszerűnek tűnik. Főleg, hogy a cicák aktív résztvevői a kiállításoknak, interakciókat folytatnak a látogatókkal. Olyan, mintha oda tervezték volna őket.