Megdöbbentő, milyen volt a világ első macskakiállítása: óriási tanulsággal szolgálhat

Az 1871-ben, Londonban megrendezett első macskakiállítás egy teljesen új univerzumot nyitott meg az addig boszorkányokkal, sötét mágiával és magával a Sátánnal összefüggésbe hozott macskák számára.

A világon az első macskakiállítás elképesztő körülmények között zajlott le, és túlzás nélkül történelmet írt. Lássuk hát, hogy mit érdemes tudni róla!

Egy férfi tört utat a macskáknak

A világ első macskakiállítását egy angol úr, Harrison Weir szervezte meg. A közbelépése előtt még nagyrészt élt az emberekben a középkori hit, vagyis hogy a macskák a legjobb esetben is mindössze rágcsálóirtók. Cukiságuknak és társaságuknak semmilyen értéket nem tulajdonítottak. Még Darwin is panaszkodott A fajok eredete című könyvében, hogy ezek a bajuszos banditák éjszaka folyton kószálnak. Mit várjunk hát egy átlagos személytől, ha egy természettudós is ilyen lehangoló véleménnyel van róluk?! Az emberek egyszerűen úgy érezték, semmi szükség arra, hogy egy kártevőirtóval bújjannak össze.

Harrison Weir azonban, aki mondhatni az összes állatot nagy becsben tartotta, a macskákat gondolta „talán a legtökéletesebbnek és minden bizonnyal a legháziasabbnak”. Bár igaz, ami igaz, ő sem mindig gondolkodott így, amit ki is fejtett az Our Cats and All About Them című könyvében. Ám miután meggyőződött a macskák zsenialitásáról, az volt a célja, hogy ahány embert csak lehet, megtérítsen.

Harrison Weir és könyvének belső borítója: 

„A hosszas elhanyagolás, a rossz bánásmód és az abszolút kegyetlenség csekély vagy semennyi szelídséggel, kedvességgel vagy képzéssel párosítva önellátóvá tette a Macskát” – írta, ügyelve arra, hogy a macska szó nagybetűs legyen. És nem elégedett meg ennyivel: „A kicsi vagy nagy kutyát meg lehet nézni és megsimogatni, de általában haszontalan; a macska, akár házi kedvenc, akár nem, szolgálatot tesz.”

Szerinte a macskák abszolút méltók a nagyobb érdeklődésre és a csodálatra, ami szinte egyenes úton vezette őt ahhoz, hogy megálmodja és kidolgozza a szórakozás egy teljesen új formáját, a macskakiállítást. Hogy a felsőbb rétegek számára is vonzóvá és legitimmé tegye az ötletet, szabályrendszert dolgozott ki. Kinevezte magát és testvérét, Johnt, valamint egy Macdonna nevű tiszteletest bírának, és a szintén újonnan megbízott kiállításmenedzserével, F. Wilsonnal macskatulajdonosokat kerestek fel, hogy a versenyre összeboronálják az állatokat.

A Crystal Palace-ban megrendezett első macskakiállítás 1987. július 13-án:

Az első macskakiállítás az arisztokrata közönséget hamar meggyőzte

Amikor a szervező megérkezett a Crystal Palace-ban tartott eseményre, megdöbbenve és hatalmas lelkesedéssel látta, hogy óriási sikere van. Bíborszínű bársonypárnákon különböző méretű, színű és fajtájú macskák feküdtek, a gazdáik pedig elégedetten simogatták őket. A zsűrizés folyamata megnyerte az arisztokrata közönséget, de Weir már akkor nagyobb álmokat dédelgetett. Végre lehetősége volt felhívni a figyelmet a fajták sokféleségére, és azt remélte, hogy meggyőzheti az embereket arról, milyen nagy lehetőségek rejlenek a macskákban. Ennek köszönhetően pedig egyre szívesebben látták őket az otthonokban is, kedvencként.

Az első kiállítás sikere miatt szerte az országban több kiállítást is megszerveztek, és létrejöttek a macskafajtákat elismerő klubok is. 1887-ben Weir megalapította a National Cat Clubot, és elnökként megrendezte a szervezet első hivatalos bemutatóját is, ismét a Crystal Palace-ban. A versenyen több mint 320 macska vett részt.

A mélypont

Bár a lelkesedés nagy volt, és egyre többeket vonzott a macskatartás és a kiállítások világa, Weir elérte a mélypontot. 1892-ben új előszót írt a könyvének második kiadásához, amiben kifejtette, hogy már nem hisz a National Cat Club eszméiben. A fő probléma szerinte az volt, hogy az állatok helyett ezek az események inkább arról szóltak, hogy a gazdik megmutathassák magukat. „Úgy találtam, hogy a klub számos tagjának fő gondolata nem annyira a Macska jólétének előremozdítása, hanem a díjak és érmek megnyerése” – írta.

A nagyközönségből, vagyis a munkásosztályból nem nyerhette meg senki a speciális Cat Club érmeket, csak a klubtagok. Weir ezt a gőgös megközelítést borzasztónak találta. Azt gondolta, jó ötlet, ha a nemeseket vonja be elsőként ebbe a nagyívű projektbe, később azonban látta, hogy az elitista hozzáállás teljes mértékben az elvei ellen dolgozik. A macskákat már nem tekintették piszkos patkányfogóknak, ehelyett a sznobizmus itatta át a szemléletüket.

Bár Weir nem számított arra, hogy ez történik az imádott macskájával, tetteit még hosszú éveken keresztül magasztalta a köznyelv és az újságok is. Nem győztek hálálkodni neki, amiért lehetőséget adott a macskáknak arra, hogy megmutassák, milyen értékesek.