A világ legismertebb macskájának a története: így született meg Garfield, a lasagne-imádó rajzfilmhős

Garfield, a szarkasztikus, kövér, lasagne-imádó vörös macska körülbelül 40 éve került be a köztudatba, amikor is a '70-es évek végén képregényszereplőként debütált. Azóta pedig szerintünk nincs olyan ember, aki ne tudna legalább egy kicsit is azonosulni a fanatikus hétfőgyűlöletével, vagy éppen a csípős szarkazmusával. De vajon mi áll a történet hátterében? Hogyan jutott eszébe az alkotónak egy ilyen szenzációsan vicces karakter megalkotása? Az alábbiakban ennek a kérdésnek járunk utána tüzetesebben.

Napjainkra már valószínűsíthetően nem sok olyan ember van, aki akár csak hírből is, de ne hallott volna Garfieldról, a cinikus vörös macskáról. A karakter megálmodója, Jim Davis feltörekvő képregényíró volt, aki az addigiakban nem ért el áttörő sikereket. Bár ennek vélhetően a szereplőválasztás állt a hátterében, ugyanis előző képregényeinek hősei kevésbé voltak népszerű teremtmények. Garfield előtt Jim egy szomorú légy, egy néma meztelencsiga, egy okos féreg, és egy kannibál pók történetét próbálta megszerettetni a közönségével. Nos, ez bármennyire is meglepő, nem örvendett nagy sikernek, így megpróbálkozott egy szerethetőbb karakter kidolgozásával.

Garfield megalkotása

Tehát a cél már egyértelmű volt: olyan főhőst találni, akivel az emberek tudnak azonosulni, és rá lehet építeni egy birodalmat. Jim próbált hasonló karakterekben gondolkodni, mint a sokak által kedvelt Snoopy, aki akkoriban, de napjainkban is nagy népszerűségnek örvend(ett). Majd arra a felfedezésre jutott, hogy míg a kutyák több képregényben is megjelennek, addig a macskák még mintha kiaknázatlan területek volnának. Így úgy döntött, hogy egy olyan macskakaraktert kell alkotni, akivel könnyedén tudnak azonosulni az emberek.

Azonban első megjelenésre nem merte főszereplőnek tenni a karaktert, így csak mellékszereplőként jelent meg, ahol a már Garfield névre hallgató macska egy meglehetősen nyűgös, ám a későbbiekben oly szeretett cinizmusa még nem jelent meg. Bevallása szerint egyébként ez egy félig önéletrajzi mű volt, melyben önmaga volt a főszereplő, mint Jon, a macskát pedig nagyapjáról mintázta, aki véleménye szerint egy meglehetősen szigorú ember volt.

Garfield a főszerepben

Azonban ebben a formában még mindig nem ért el áttörő sikereket a mű, így úgy döntött, hogy inkább a macska karakterére helyezi a hangsúlyt. Elkezdte formálni Garfield kinézetét, de nem tudta, minként lehetne megoldani azt, hogy ne csak négykézláb közlekedjen a macska. Azonban ekkor kapott egy zseniális ötletet: legyen Garfieldnak emberi lába, így állni is tud. Azonban az emberi lábakkal együtt a macska személyisége is elkezdett megtelni emberi tulajdonságokkal.

Így szépen lassan kirajzolódott a napjainkra ismertté vált jelleme, mely egyre csak gyarapodott az ellenszenves tulajdonságokkal. Ez pedig olyan szinten kibontakozott, hogy maga a cica is bevallja idővel a saját hibáit. Tehát nyíltan felvállalja, hogy lusta, önző, hiszen kizárólag a saját szükségletei érdeklik, továbbá utálja a hétfőket, még akkor is, ha az éppen a szülinapjára esik. Tehát, valójában Garfield pontosan az ellentéte a szuperhős-karaktereknek.

A ,,buta kutya és az okos macska” sztereotípiája

Ha őszinték akarunk lenni a „buta kutya, okos macska” sztereotípiáinak igencsak bőséges táptalajt nyújtott Garfield története. Ugyanis Jon mellett a másik állandó mellékszereplő Odie, az örökké barátságos, kicsit bolondos kutyus. Aki bár mindig próbál barátkozni a gonosz macskával, az mindig csak ellenségesen fordul irányába. Fontos megjegyzi, hogy a törhetetlenül jó hangulatán kívül Odie, vagyis Ubul fő jellemzője az, hogy hihetetlenül buta. Míg a macska pedig szinte még az embernél is okosabb karakternek bizonyul. Ennek tökéletes bizonyítéka az, hogy Jon pozitivizmusa ellenére Garfield mindvégig mérhetetlenül cinikus, ami pedig köztudottan egyfajta intelligenciára utaló humorforma.

Garfield örökké él

Annak ellenére, hogy az eredeti alkotó már jó ideje nem ír Garfield történetéről, a szarkasztikus macska továbbra is halhatatlan. Ugyanis számtalan interpretációban feltűnt már, legyen szó musicalekről, tévésorozatról, mozifilmről, és további képregények születéséről. Ez nem véletlen, ugyanis számos művész- és humoristageneráció cseperedett fel úgy, hogy gyermekkorában Garfieldot nézte, olvasta, majd amikor már felnőtté váltak, elkezdték elemezni és sok esetben rekonstruálni az eredeti történetet.