Interjú Gregor Bernadettel: „A macska egy tökéletes teremtménye a Jóistennek, gyönyörűnek látom”

Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, rendező, édesanya, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi tagja, szerelmese a macskáknak és a kutyáknak is. Kislánykora óta életének szerves részét képzik a cicák és a kutyák is, így kiforrott véleményét a tartásukról és gondozásukról első kézből szerzett tapasztalatai formálták.

Sugárzik minden szavából, hogy mennyi alázattal, őszinteséggel, önkritikával és szeretettel viszonyul legjobb barátainkhoz; mind a kutyákhoz, mind a macskákhoz. Tanulságos interjú következik, melyből mind okulhatunk!

– Nemrégiben alakult meg a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, melynek te vagy a kampányarca és kuratóriumi tagnak is felkértek. Milyen feladatokat lát el az Alapítvány és miért tartottad fontosnak, hogy egy ilyen ügy mellé állj?

Gregor Bernadett: Borzasztóan megtisztelő volt számomra a felkérés, hiszen nagyon a szívemen viselem az állatok sorsát, az állatvédelem kérdését. Gyerekkorom óta vannak állataim, így tudom, hogy milyen csupa szeretettel teli lények, akik kiszolgáltatottak is. Muszáj, hogy legyen szószólójuk; és azok nem lehetnek mások, mint az emberek!

– Mit gondolsz, miért beszélnek kevesebbet a macskák bántalmazásáról?

G.B: Ez egy nagyon érdekes és kényes kérdés. Szerintem a macska és a kutya abból a szempontból más, hogy a kutya sokkal inkább rá van utalva az emberre. A macska picit önellátóbb, gazda nélkül is viszonylag jól elboldogul. Sajnos hallok és látok is rengeteg elszomorító történetet a macskákról is, de talán ennek a különbségnek tudható be, hogy a kutyákra picit nagyobb figyelem összpontosul ebben a témában.

– Általában a macskások és a kutyások két jól elhatárolható csoportra oszlanak, ritkább az, amikor valaki mindkettőt egyformán szereti és tartja is. Nagyon jó látni, hogy a te életedben mindegyikőjüknek kiemelt hely jut. Hogy alakult ez így?

G.B: Mi régen macskás család voltunk, édesapám és anyukám is nagyon szerette a macskákat. Panellakásban laktunk, és amellett, hogy a macska volt a kedveltebb állat, kevésbé volt ugye problémás a tartása. Mondjuk, ha jobban belegondolok, például akkoriban nem volt még macskaalom, így homokot hozattunk nekik, de mégsem kellett azért rendszeresen sétálni vinni őket és nem volt komoly napirendhez sem kötve miattuk az életünk. Aztán sikerült kikönyörögnöm a szüleimtől életem első kutyáját. Persze tudod, a szokásos…, sűrűn előfordult, hogy anyukám vitte helyettem sétálni.

Mikor felnőtt lettem, dolgoztam, játszottam, gyereket neveltem, de mégis jött egy gondolat, hogy nekem kell egy négylábú. Minden ellene szólt egyébként, de mégis vágytam arra, hogy gondoskodhassak egyről. Így elmentem a Noé Állatotthonba, és elhoztam onnan egy németjuhász keverék kutyust, aki felnőttkorom első kutyája volt; Rozi. 2 éves volt, amikor kihoztam, 10 évig voltunk együtt és a vele való együttélés alatt tapasztaltam meg, hogy milyen úgy igazán kutyásnak is lenni. Mint a mostani kutyáimmal, szimbiózisban lenni. Mindent együtt csinálunk.

– A macskáidhoz más jellegű kapcsolat fűz, mint a kutyáidhoz? Bennük mit szeretsz?

G.B: Úgy érzem, hogy a macska egy tökéletes teremtménye a Jóistennek. Egyrészt gyönyörűnek látom; a pofájuk, a testük, a mozdulataik, minden. Nagyon tetszik, hogy öntörvényűek, hogy van saját akaratuk. Minden macska külön egyéniség. De képzeld el, ahogy telik az idő, nem tudok választani, hogy kutyás vagy macskás vagyok-e inkább. De azt el tudom mondani, hogy a kutyáimmal más jellegű – ha szabad ilyet mondani, alkatukból adódóan –, bensőségesebb a kapcsolatom.

– Ha jól tudom, jelenleg 5 cicád van. Nagyon eltérő személyiségek?

G.B: Teljesen mások, totálisan!

– Mit tudhatunk rólunk? Lenne egy kis belsős, megosztható információd?

G.B: Van köztük befogadott cica is, ők egy testvérpár, 15 évesek lesznek hamarosan. Ott a lány rettentően cserfes, nyomulós. Van egy keleti rövidszőrűm is, aki „majdnem kutya” macska, a maine coonomat pedig ajándékba kaptam. Mindegyikőjük nagyon különleges.

– Számomra ez igaz mennyországnak hangzik.

G.B: Tényleg az. Annyira jófejek. Van olyan ismerősöm, akinek szintén van 5 cicája, de ha bemész a lakásba, 5 felé spuriznak; az egyik a hűtő mögé, a másik a szekrény alá, van, amelyik még fúj is. Képzeld el, hogy az enyémek meg konkrétan ledöntik a lábáról azt, aki hozzánk jön, pedig alapvetően nincs nálunk nagy jövés-menés. Olyan végtelenül nyitottak és kedvesek, hogy néha én érzem magam kellemetlenül, amikor valaki nem akarja, hogy a macska felugorjon hozzá például. De itt nincs választási lehetőség, itt a macska felugrik.

– Ennek biztosan a te személyiségedhez is lehet köze.

G.B: Igen, biztosan. Amit még én látok, az az, hogy akik nagyon próbálnak macskát nevelni, az sosem szokott igazán bejönni. Az én titkom az, hogy hagyom őket olyannak lenni, amilyenek.

– Ebből kiindulva milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének macskát és kutyát is tartani egyszerre? Elvileg ez egy nagyon merész vállalkozás, de szerinted hogyan lehet egyszerűbbé tenni a helyzetet?

G.B: Alapvetően vannak ugye olyan kutyafajták, amikre azt mondják, hogy nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehet őket macskával együtt tartani; ilyen például az agár is. Persze erre is van számos ellenpélda, ahol videókon látjuk őket összebújva.

Az én tapasztalatom az, hogy odafigyelés, türelem és felügyelet mellett nagyon ritka az az eset, hogy nem szoktatható össze a kutya és a macska. Főleg, ha kölyökként kerülnek össze, ugyanúgy eljátszanak egymással, mint a fajtársaikkal. De olyan is volt, hogy a Rozi kutyámmal sikeresen összeismertettem kölyökmacskát. Szerintem ez nem egy lehetetlen küldetés, csak oda kell nagyon figyelni.

– Milyen jó, hogy említed az odafigyelést! Az ELTE Természettudományi kara tavaly készített egy kutatást, melyből kiderült, hogy a magyarok 65%-ának a kiskedvenc családtag. A jószándék tehát megvan, de az is jól látható sok kérdésnél, hogy van még hová fejlődnünk. Neked mit jelent a felelős állattartás? Például, ha a macskákat nézzük, mit kell biztosítani egy cicának ahhoz, hogy teljes, boldog élete legyen?

G.B: Én azt gondolom, hogy a felelős állattartás alapját az képezi, hogy a kapcsolatban mindkét félnek, a gazdinak és az állatnak is jó legyen. Azért emelem ki a gazdát is, mert van olyan, hogy egy ember egy állattal egész egyszerűen nem kompatibilis. Tudom magamról, hogy hozzám például nem való a magyar vizsla. Iszonyú mozgékonyak, ami nekem sok. Egész egyszerűen nem vagyunk egy rezgésszinten.

Visszatérve a macskákra, nagyon fontos számukra a tér, a jó minőségű eledel, és nálam például a kaparófa egy bútordarab. Alapvető kellék ahhoz, hogy tudjanak jönni-menni, mászni, karmot élesíteni. A macskaalmot pedig naponta kétszer is kilapátolom! De a fésülgetés is nagyon fontos, kifejezetten akkor, mikor vedlési időszak van. És tudod, hogy mi nagyon fontos még?! Egy cica nem cica! Szerintem a macskát minimum párban kell tartani.

Álmos fiam születése előtt volt egy cicám. Amikor hazamentem, a macska mászott fel a farmerem szárán, csüngött rajtam minden értelemben. Ilyenkor persze játszottam vele, de hamar rájöttem, hogy ennél több kell. Akkor hazahoztam egy másik cicát. És nem azért, mert le akartam pattintani, hanem mert egy cicának egy másik cica az igazi társaság. Összebújnak, megmosdatják egymást, játszanak. Onnantól kezdve minden más volt.

– Ebből kiindulva nagyon érdekel, hogy ilyen mozgalmas karrierrel, édesanyaként hogyan menedzseled a mindennapjaidat, hogy a kedvenceidre is legyen időd és energiád?

G.B: Most látom magam kívülről, ahogy ezt kérdezted. Amikor én reggel fölkelek, addig a kávémat nem iszom meg, míg az állatok nincsenek rendben. Míg meg nem etetem őket és ki nem takarítom az almot, addig nem esik jól leülni egy bögre kávéval. Kábé 20 perc alatt végzek; ez nem egy olyan idő számomra, amit ne tudnék kigazdálkodni. Ez olyan automatikussá vált, mint hogy reggel megmosom a fogam.

A kutyasétáltatással kapcsolatban pedig csak annyit, hogy míg más edzőterembe jár, addig én megköszönöm szépen, ha fizetnének se mennék el. Én szeretek elmenni a Gellért-hegyre a kutyáimmal sétálni. Nagyon jól megmozgatja ez is az embert.

– Egy gondolat erejéig térjünk még vissza picit az állatvédelemre. 2022-es adatok alapján a magyar háztartások 71%-ában van valamilyen kisállat és a lakosság további 10%-a tervezi, hogy beszerez a közeljövőben kiskedvencet. Egy átlagos hazai kisállattartó hogyan vehet részt az Alapítvány munkájában, mivel segíthet, támogathat benneteket?

G.B: Például az örökbefogadással. Az az állat, akit örökbe fogadnak, értelemszerűen onnantól kezdve a civil szervezetnek nem kerül többé pénzébe. Lehet persze tápot vagy pénzt is adományozni, ezek is nagyon szép dolgok, de onnantól kezdve, hogy te gondoskodsz a cicáról vagy a kutyáról, te viszed oltásra, te veszed neki az eledelt, te fizeted adott esetben az orvosi ellátását.

Másrészt a kommunikáció is nagyon fontos ebben a témában. Sok olyan család van, aki nem vág bele az örökbefogadásba, mert sok előítélete van azzal kapcsolatban, hogy majd milyen nehézségekbe fog ütközni. Ezt csak amiatt mondom, mert amikor én a Rozi kutyámat hazavittem, gyönyörűen beilleszkedett az életritmusomba. Nem volt megoldhatatlan vagy megugorhatatlan kihívásom. Arról nem is beszélve, hogy sokkal többet ad, mint amennyi fáradságba kerül.

Végül pedig, ahogy kiderült, az 5 millió hazai adófizetőből 2,7 millió nem rendelkezik az adója 1%-áról. Az állatvédő szervezetnek pedig minden egyes forintra szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat.

Itt követheted a művésznőt az Instagramon és a Facebookon, itt pedig a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Facebookját éred el.