Igazi ritkaságot fotóztak a napokban: te is összefuthatsz vele!

Egy úton átkelő hiúzt és kölykét sikerült lencsevégre kapnia a Magas-Tátrában egy kirándulónak. A különleges felvételeken az újra elterjedőfélben lévő európai ragadozót teljes pompájában csodálhatjuk meg. Fotói igazi kuriózumok. De miért is olyan nehéz jó természetfotót készíteni?

A hiúzok tizenkét alfaja évszázadokkal ezelőtt szinte a teljes északi féltekét benépesítette. Az erdőirtásoknak és az ember által épített utaknak, településeknek, valamint a művelés alá vont területeknek köszönhetően számuk mára vészesen lecsökkent.

Régen tele voltak erdeink hiúzzal, most lassan visszatérnek

A Kárpát-medence területén előforduló, vadon élő hiúzok a kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica) alfajába tartoznak. Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, illetve a balkáni országok erdőségeiben élnek. A kárpáti hiúz Magyarországon a fokozottan védett fajok közé tartozik, de az elmúlt évek során újabban betelepülési hullám tapasztalható az Északi-Kárpátok felől. Hazánkban is egyre nő a számuk. Jelenleg 10-12 példányt valószínűsítenek, melyek leginkább az Északi-Középhegység erdeiben lakhatnak.

Ahogy növekszik számuk a magyar erdőkben, úgy találhatunk a földön egyre gyakrabban furcsa lábnyomokat, melyeket sokan akár a medvéével is összetéveszthetnek. A hiúznyomok jellegzetes ragadozószerű formájukkal ugyanis kitűnnek a sok patalenyomat közül. Büszkék lehetünk, ha felfedezünk egyet-egyet a természetben, séta vagy túra közben, hiszen legendásan emberkerülők és kiváló rejtőzködők ezek az állatok.

Profi rejtőzködők

Még a vadkamerák is csak elvétve rögzítik mozgásukat, mindig különleges eseményszámba megy, amikor sikerül levideózni őket.  Az, hogy egy turista nem csak észrevette a Tátra erdeiben mozgó kis családot, hanem kiváló minőségű fényképeket is készített róluk, ezért is különleges. Az alkalmi természetfotós Roman Gregorecnek ráadásul volt annyi lélekjelenléte is, hogy zajtalanul, óvatos mozdulatokkal elővegye eszközét a fotózáshoz.

A természetben járva állatokat fényképezni ugyanis egyáltalán nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Ha saját háziállatunkat próbáltuk már lencsevégre kapni, tudhatjuk, hogy még egy általunk jól ismert, szelíd lény esetében is van, hogy több tíz fotóból egy sem sikerül megfelelően. A profi fényképészek akár hetekre is kiköltöznek egy-egy állatok által látogatott helyszínre, hogy minél inkább megszokják az erdő lakói a jelenlétüket. Ráadásul így ők is feltérképezhetik az ideális körülményeket a nagy kattints előtt.

Mozogj csendben, és megtalál a téma

Ha laikusként a kezünk ügyében egy fényképezésre alkalmas eszközzel nekivágunk az erdőségeknek, akkor sem biztos, hogy sikerül olyan állatokat elcsípnünk, amikre számítunk. A ragadozók nagy része éjszaka aktív, nappal elrejtőzik, prédáik pedig szintén óvatosan mozognak.

Mindenképpen érdemes a bejárt útvonalak legcsendesebb ösvényeit felderítenünk és a halk, erdei közlekedést elsajátítanunk annak érdekében, hogy egyáltalán esélyünk legyen észrevenni az erdő állatait. Ha van lehetőségünk kiválasztani a helyszínt, akkor a megfelelő környezet már adott is, hiszen jó előre gondoskodhatunk a kompozícióról. Azonban ha véletlenül ugrik elénk egy-egy vad, nem árt, ha van közvetlen, gyors elérésű kameraüzemmód a telefonunkon – ami természetesen a kezünk ügyében kell, hogy legyen.

Ajánlott enyhén fentről fényképezni, írják a természetfotózáshoz gyakorlati tanácsokat adó oldalak, ugyanis így kiküszöbölhetjük a nagylátószög és a megfelelő felszerelés hiányát is, mégis életszagú képek készülhetnek. Jó, ha először statikus témákon kísérletezünk. A növények, virágok, de egyes rovarok sem szaladnak el előlünk, gyakorlásnak kiválóak. Ha van a közelünkben vadaspark vagy olyan mező, erdő, amelynek közelében emberek élnek, az ottani állatok számára megszokott lesz a kétlábú turisták látványa, így kevésbé ijednek meg majd tőlünk.

Vannak azonban olyan nagyvadak, melyekkel összefutva tilos az időt húzni a fotózással, mert testi épségünk bánja. Mérlegeljünk minden esetben, hogy megéri-e egy-egy fénykép.