8 érdekesség a hócipős macskáról
2024. szeptember 17 - Képek: Getty Images Hungary
2024. szeptember 17 - Képek: Getty Images Hungary
Ezt a különleges fajtát a jellegzetes, hófehér mancsaival viszonylag kevesen ismerik, pedig kár lenne figyelmen kívül hagyni, hiszen kívül-belül igazi egyéniség.
A hócipős macska nevének eredetét nem nehéz kitalálni, hiszen ránézésre is könnyedén megtippelhetjük, miért kapta ezt a furcsa nevet. Jellegzetes megjelenését rigid szabályok határozzák meg, így tenyésztése viszonylag nehézkes. Ez az egyik magyarázat arra, hogy szeretetreméltó jelleme és egyedi kinézete ellenére kifejezetten ritka fajtáról van szó. Ennek ellenére érdemes róla beszélni, hiszen egy ilyen furcsa, nem mindennapi fajtanév egy különleges macskát rejt. Íme 7 érdekesség, amivel jobban megismerheted a fajtát.
A hócipős macskák jellegzetesen egygazdás cicák, bár ez nem azt jelenti, hogy mindenki mást megvetnek, távolságtartóak és barátságtalanok. Pont ellenkezőleg, szociális és barátságos macskák, ám gyakori, hogy egy embert kiválasztanak a családból, akihez erősebben kötődnek és aki a kedvenc személyükké válik. Valljuk be, ez egy igazán kitüntetett szerep.
Bár hócipős macskákról igazából az 1960-as évektől kezdve beszélhetünk (hivatalosan pedig még ennél is később, a ’90-es évektől ismerték el), néhány tárgyi emlék arra utal, hogy már korábban is voltak olyan macskák, akik ezzel a jellegzetes megjelenéssel lettek megáldva. Például egy hócipős macskához hasonló egyed szerepel egy viktoriánus-kori fényképen.
Ez nem meglepő, ugyanis a fajta egy véletlennek és két lelkes tenyésztőnek köszönheti a létezését. Maga a mintázat mondhatni, egy „kedvező genetikai együtt-állás” és valóban szerencsés, hogy éppen egy olyan tenyésztő macskáinál jelent meg, aki értékelte a különleges küllemet.
Ahogyan már előbb is említettük, két macskatenyésztőnek köszönheti a fajta a létjogosultságát. Története Dorothy Hinds-Daugherty felfedezésével kezdődött, aki három különleges kinézetű cicát talált egy átlagosnak mondható sziámi-alomban. Megragadta a fantáziáját az egyedi mintázat, így elkezdett kísérletezni azzal, hogy mennyire lehet újra alkotni a véletlen szüleményét. Mondani sem kell, sikerrel járt. A következő állomás Vicki Olander tenyészete volt, akit szintén elragadtak ezek a szép cicák és még akkor is foglalkozott a fajtával, amikor Hinds-Daughterty már nem (ezzel egyébként megmentve a fiatal fajtát a kihalástól, ám erről később még részletesebben is beszélünk).
A konzisztensen alacsony egyedszám miatt a vezető macskanyilvántartó szervezetek nehezen fogadták el a fajta létjogosultságát, ám az 1980-as évek elején bizalmat szavazott neki a CFF és 1982-ben hivatalos fajtává fogadta. Rövidesen (közel egy évtizeddel később) más szervezetek is „beadták a derekukat” és hivatalosan is elfogadták a hócipős macskát.
Vannak olyan fajták, ahol nem érdekes a szem színe, ám vannak olyanok, amelyeknél hozzá tartozik a fajta külleméhez. A hócipős macska az utóbbi csapat táborát erősíti és gyönyörű kék szemeivel követi gazdája minden mozdulatát.
Hinds-Daugherty a ’60-as években céltudatosan is elkezdte a fajta kialakítását. Először sziámi macskákat keresztezett amerikai rövidszőrűekkel, majd az így született cicákat sziámi macskákkal keresztezte, így újra hócipős cicák születtek. Ez a kombináció az évek során változott és ahogyan fejlődött a fajta, másmilyen fajták keresztezését részesítették előnyben. Ma már van akkora a fajta egyedszáma, hogy mindkét szülő hócipős macska legyen, ám a genetikai sokszínűség fenntartása érdekében számos engedélyezett fajtát jelöltek ki, amivel keresztezhető a hócipős cica.
Egyszóval: beszédesek. Amikor pedig ez érdekességként jelenik meg egy macskafajtánál, akkor biztos, hogy megalapozott az állítás. Bár hangjuk kellemes és dallamos, ha figyelmet szeretnének, azt valószínűleg nyávogással fejezik ki. Néha pedig kicsit túlzásba viszik a „dalolászást”.
Ahogyan már fentebb is említettük, a fajta a mai napig ritka, ám volt olyan időszak, hogy majdnem kihalt. Az 1970-es évek végén, amikor még nem volt hivatalosan elismert fajta, csupán egy tenyésztő foglalkozott vele, Vicki Olander. Ez nyilván azt is jelentette, hogy kifejezetten alacsony volt a fajta egyedszáma. A ’80-as években szerencsére többen is felfedezték, így valamennyire fellendült a népszerűsége, ezzel együtt pedig száma is nőtt, bár állítólag még a ’90-es években is volt olyan pont, amikor csupán 6 hócipős macska volt a világon. 1993-ban az TICA (The International Cat Association) is elismerte, így tovább erősítve a fajta fennmaradásának esélyeit.
Teljesen hófehéren születnek, majd viszonylag korán elkezdődik a könnyedén felismerhető jegyek megjelenése. Jellegzetes mintázatuk ilyenkor még közel sem olyan jól kivehető, mint felnőtt korukban, de már ott van és látható.
Ha szeretnéd jobban megismerni a hócipős macskákat, olvasd el fajtaleírásunkat.
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek