Így lettünk macskás család: nem terveztük, most mégis két szőrgombóc dorombol nekünk

Ember tervez, Isten végez, tartja a mondás. Így volt ez a mi esetünkben is, akik sosem szerettünk volna macskát tartani. Aztán lett egy, majd egy másik, nem is akárhogyan! Zsömi és Cirmos Vilmos azóta teljes értékű családtagok.

Életünk egyik meghatározó lépése volt, amikor városból vidékre költöztünk. A kertes ház szinte kötelez, hogy négylábú tulajdonost válassz neki, ám tudtuk, hogy az akkor még óvodás kislányunk mellé, és a munka miatti ingázó életmód miatt egyelőre nem való nekünk kutya. Mert abban biztosak voltunk, hogy ha lesz háziállatunk, az csak kutya lehet. Macska kizárva! Aztán megjelent ő: a titokzatos, fekete pamacs, aki mindig máshol felbukkanva csak figyelt – szájában egy egérrel.

A derék vadász

Ugyanis a kertünkben időről-időre felbukkanó helyes fekete cica rendszerint hozott nekünk egy elejtett rágcsálót. Dicsekvésből vagy csábításból? Nem tudni, mindenesetre még a macskatartást szilárdabban ellenző férjem is elismerően ingatta a fejét, „ez bizony egy derék vadász!”

Természetesen a négy éves csemete azonnal rohant, hogy tálkát, abba pedig valami ennivalót szerezzen az aranyos jószágnak. Először lebeszéltük, mondván, másé, nem kell hozzánk szoktatni, hazamegy. De egyre gyakrabban jelent meg, és egyre hosszabban időzött nálunk. Természetesen mi magunk szegtük meg önnön szabályunkat, és csak kapott enni az alkalmi vadászunk – szigorúan csak egyetlen alkalommal, hangsúlyoztuk.

Zsömi jött, látott, győzött – és fialt is

Mondanom sem kell, a tányér és a macska is maradt. Hiszen mit lehet arra mondani, amikor a kislányod csillogó szemmel mutat ki az ablakon, hogy „nézzétek, megjött Zsömi!” Így nevezte el a cicát, és akinek neve van, az már családtag.

Rövidesen kiderült, hogy a vadóc természetű, kissé furcsa szerzet – az egyik szeme kisebb, mint a másik, folyton nyálzik, és mint észrevettük, két szemfoga is hiányzik, feltehetően egy baleset következtében – nőstény. Ennek hamar meg is lett a gyümölcse 4 pindurka kismacska képében: akiket a kanapéra szült meg. Szerencsénk volt, sikerült mindenkit gazdásítani.

Házasságon kívüli gyerekek

Hogy megelőzzük a további szaporulatot, az ivartalanítás mellett döntöttünk, de sajnos későn: Zsömi pocakja ismét gömbölyödött. Pár hét múlva pedig, mint a mesékben, szép sorban előjöttek a padlásról az előtte oly sokat keresett ivadékok. Kicsik, bozontosak és feketék. A szembeszomszéd kormos kandúrjában tisztelhettük a büszke apát (a gyermek pedig döbbenten állt az eset előtt „hiszen nem is randevúztak!” Nos, jogos.)

Ekkor történt, hogy az egyik utcabéli apuka benézve a kertünkbe csillogó szemmel mutatta a kislányának Zsömit, aki meglátása szerint rendkívül hasonlított az ő régi macskájukra, a Bundásra. Nevetve mondtuk, hogy akkor valószínűleg ő az, de a kérdésre, hogy szeretnék-e vissza, gyors fejrázás volt a válasz. Megtudtuk, hogy falun nincs magántulajdonú cica, csak mindenki macskája. Feltehetőleg az anyjuk körül kergetőző picinyek sem csábítottak túlzottan a régi gazdát. Ismét szerencsénk volt, minden apróság szerető otthonra lelt.

Ivartalanítás és béke

Ezt követően már időben léptünk, így kedvencünk átesett az ivartalanításon. Az idők folyamán rengeteget szelídült, abszolút kézhez szokott, és a kezdeti csatangolások is megszűntek. Béke honolt az otthonunkban, elfogadtuk, bizony, macskások lettünk.

Derült égből Vili

A boldog békeidők egy nyári délután értek véget, kegyetlen nyávogással. Épp a délutáni szieszta ideje volt, és akkor már nem csak egyetlen gyermeket kellett ágyba dugni ebéd után, hiszen megszületett a kisfiunk. Az altatás csendjébe hasított bele a keserves miákolás.

A nagyobbikkal egyszerre rohantunk a kertbe, felkutatni a hang forrását. Legnagyobb meglepetésünkre egy gyönyörű, ám nagyon bánatos cirmos cica tekergett a lábunkhoz, panaszosan kérve, hogy engedjük be. Nem is értettük (és értjük ma sem), hogyan került oda. Szemmel láthatóan ápolt, jó húsban levő jószág volt, és egy gyors kukkantás után azt is megtudtam, hogy kisfiú, ráadásul herélt.

Vittünk ki neki vizet a kapu elé, és készítettem róla pár képet, hátha a helyi Facebook-csoportban felismeri a gazdája. Ám a cica nem akart a kapu előtt várakozni, jött utánunk. A házba is követett volna minket, de az orra előtt becsukódó ajtót látva inkább felült a gyerekszoba ablakába – és sírt vigasztalhatatlanul. Csak akkor hallgatott el, ha kimentünk hozzá.

Biztos, hogy nem!

A férjem épp nem volt otthon a kandúrka felbukkanásakor, így hazaérve eléggé meglepődött a hangos idegen láttán. Én addigra sejtettem, hogy ezt a cicát csak erőszakkal lehetne kitenni, de az fel sem merült – tudtam, hogy maradni fog. Már csak a család éppen megérkező negyedik tagját kellett erről tájékoztatni. Óvatosan csináltam: első körben abban maradtunk, a tulajdonos felbukkanásáig maradhat.

Harmadnap

Két nap és két éjszaka tartott a cicus panaszáradata, akit időközben a nagyobbik Cirmos Vilmos névre keresztelt. (Barátainak csak Vili, néha Vilkó.) Mint várható volt, senki sem jelentkezett érte, sőt bölcsen kommentálták a fotót, miszerint ő minket választott. Így is mondhatjuk…

Mikor már egyértelmű volt, hogy ideje még egy tányért kitennünk, Férj a következő bevásárlás alkalmával két egyforma fémtálkát is leemelt a polcról. Ezzel kimondva az áment. Elég volt egy egymásra vetett sokat mondó pillantás, szólnunk sem kellett: kétmacskás család lettünk.

Egy lány, egy fiú

A cicáink érkezése olyan szempontból is vicces, hogy épp a gyerekek neméhez igazodva csatlakoztak. Így mindkét utód nevelgetheti a saját cicáját (a kisebbik szerint „csicsáját”, ugyanis „A Viji, az egy nagyon csuki csicsa.”) Természetesen rajtuk kívül is minden családtag rajong a két szőrgombócért, akik végtelenül kedvesek, bújósak és odaadóak. Ráadásul becsületükre váljék, hogy kiváló vadászok is, ami vidéken nagy érték.

Luxus és rajongó szeretet

Ami pedig a leginkább tiltakozó férjemet illeti: ő az, aki gardedámként elkergeti a szomszéd verekedős kandúrját (Zsömi exét), esős időben pedig a kályha mellett, törölközővel szárogatja mindkettejük bundáját, miközben az éppen a keze ügyébe kerülő desszertes tányéron kínálja őket potya vacsorával.

Ha a fenti jelenetet nem látom, magam sem hiszem, de valóban így történt. Röviden elmesélve így lettünk hattagú család, egyben hatalmas macskarajongók.