Milyenek lesznek a jövő macskái?

A jövő macskái két téren is sokban különbözhetnek ma élő elődjeiktől. A kutatások alapján így képzelhetjük el őket.

Annak ellenére, hogy a macskák háziasítása nem is történt olyan régen, a velünk való kapcsolatuk meglepő hatással volt rájuk. Ez pedig meghatározza azt is, hogy milyenek is lesznek a jövő macskái.

Így hatott a háziasítás a macskákra

Alig 10 ezer év alatt a macskák vadon élő állatból az ember társává váltak, de becslések szerint a macskafélék már 37 millió éve léteznek. Még az emberek társaságában eltöltött több ezer év alatt is kevés befolyásunk volt ugyanakkor arra, hogy mikor és kivel párosodtak.

Fizikailag a házi macskák viszonylag kevéssé különböznek vadon élő rokonaiktól. A legtöbb macskafajta 200 évesnél fiatalabb, és meglehetősen egységes méretű és alakú.

Mindez segít rávilágítani, hogy a macska háziasítása nem is olyan régen történt. Egyes macskafajták, mint a ragdoll, a birman, a göndör szőrű Cornish Rex vagy a szőrtelen szfinx, csak a közelmúltban jelentek meg. Más fajták – például a perzsa – idősebbek (utóbbi az 1600-as évekből, a Közel-Keletről származik), de sok kutyafajtához képest még mindig viszonylag fiatalok.

Érdekes adalék, hogy miközben az egyes kutyafajták jelentős eltéréseket mutatnak ösztöneik és személyiségük tekintetében, addig a legtöbb macskafajta elsősorban megjelenésében különbözik, temperamentumát vagy méretét nézve viszont kevésbé. A macskatenyészők eközben még mindig aktívan dolgoznak új fajták létrehozásán, beleértve a házi és vadmacska hibrideket. Erre jó példa a szavanna macska, amely az afrikai szervál és különböző házi macska fajták kereszteződéséből született.

Egyre nagyobbak

Több mint 1000 évvel ezelőtt Európában a macskákat kártevőirtóként és szőrmeforrásként kezdték hasznosítani. Amikor skandináv régészek egy csoportja összehasonlította a vikingek idejéből származó macskaprémek méretét ma élő társaikéval, azt találták, hogy

a 21. századi macskák 16 százalékkal nagyobbak.

Ez azért is különös, mert a háziasítás általában összezsugorítja az állatokat. A kutyák negyedével lettek kisebbek, mint a farkasok, illetve a különféle haszonállatok – mint a szarvasmarha, a juh és a kecske – is elmaradnak méretükben felmenőiktől.

Az, hogy a macskák megnőttek, nem csak energiadús táplálkozásuknak köszönhető. Kutatók az ausztrál vadonban szabadon kóborló és elvadult macskák testméreteit is dokumentálták. Róluk elmondható, hogy hozzáférhetnek bizonyos emberi táplálékokhoz, de nem etetik őket rendszeresen.

A jövő macskái

A fenitek alapján a kutatók úgy gondolják, az egyik lehetőség az, hogy a jövő macskái nagyobbak lesznek a jelenleginél. A másik feltevésük, hogy az emberekkel való folyamatos érintkezés segíthet a macskáknak abban, hogy a jövőben barátságosabbá váljanak.

A macskák természetüknél fogva magányosabbak és zárkózottabbak, mint a kutyák, amelyek hosszú evolúciós múltra tekintenek vissza. Ők inkább falkában élő állatok, nem pedig magányos vadászok.

Az emberekhez fűződő kapcsolatuk jobb túlélési esélyt is biztosít a macskáknak, akik így nagyobb valószínűséggel adhatják át utódaiknak társaságkedvelő génjeiket.

Amikor tudósok összehasonlították a házi macskák szociális viselkedését és személyiségét ködfoltos párducokéval, hópárducokéval, afrikai oroszlánokéval és skót vadmacskákéval, azt találták, hogy a háziasított állatok nem igazán alkalmasak csoportos életre. Hajlamosak az uralkodási vágyra, és neurotikusok, impulzívak lehetnek.

A házi macskák személyisége leginkább a társaságkedvelő afrikai oroszlánéhoz hasonlított, amely rájött, hogyan élhet csoportokban. Ez azt sugallja, hogy a macskák is képesek lehetnek a társas léthez való alkalmazkodáshoz. És bár a macskák és az oroszlánok közel sem ugyanolyanok, utóbbiak bizonyítják, hogy a macskaféléknél nem lehetetlen, hogy együtt éljenek, ha a körülmények megfelelőek.

Mivel az emberek sok időt töltenek a macska pszichológiájának és viselkedésének megismerésével, ez az irányú erőfeszítések lehetőséget teremtenek kapcsolatunk javítására. Ha megértjük, mi mozgatja a macskákat – mi motiválja őket, mi teszi őket boldoggá, mit tolerálhatnak és mit nem –, biztosíthatjuk, hogy kedvenceink a lehető legjobb életet éljék.