Miért szít ekkora érzelmeket a macska portán belül tartásának követelménye? Dr. Kajó Cecília jogász írása

A „háziasításhoz ház is jár” – nem tudom, kinek tulajdoníthatjuk a mondást, ahogyan arról sem vagyok meggyőződve, hogy Csányi Vilmos professzor úr mondta az „aki állatot kínoz, az emberre készül” szlogent (lelkes rajongójaként az összes könyvét olvastam, de ez a felvetés nem jelent meg egyikben sem), de nem is az a lényeg, hogy kitől származik. Hatalmas indulatokat szokott szítani, amikor jogsegély-szolgálatunk néhány vesszőparipája közül az egyikről, nevezetesen a házimacska portán belül tartásáról írunk.

Mindig elmondjuk, hogy nem azért vagy nem elsősorban azért kell a házimacska szökését közterületre vagy más magántulajdonú ingatlanra megakadályozni, mert a jogszabály tiltja, hanem azért, mert felelős állattartók vagyunk, akik tekintettel vannak a környezetre, az élővilágra, abban pedig más emberekre és állatokra egyaránt. De vegyük végig lépésről lépésre.

Mit mond a jogszabály?

Az állatvédelmi törvény szerint az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A jogalkalmazás „művészetét” nemhiába tanulják a jogászok évekig az egyetemen. Egy jogszabály értelmezése és alkalmazása nem azt jelenti, hogy elejétől a végéig folyamatosan elolvasva, mint egy mesét megértem, és megkövetelem másoktól. Hanem azt, hogy az adott jogág, jogterület alapelveivel összhangban, az összetartozó jogszabályok együttes értelmezése révén, az adott jogszabályban szerteszéjjel elszórt más fontos szabályokkal együtt (például, hogy adott jogszabálynak kikre, mely területen és miért van hatálya), továbbá ismerve az adott jogszabállyal kapcsolatos országos joggyakorlatot próbálok érvényt szerezni a leírt szabályoknak.

Jelen esetben az a legfontosabb, hogy a hivatkozott jogszabály, az állatvédelmi törvény a közigazgatási jog része, amely jogágban jellemzően a jogszabályokban foglaltak végrehajtását közigazgatási szervek, hatóságok ellenőrzik. Amennyiben azt tapasztalják, hogy a végrehajtás elmarad, úgy kényszerítő eszközökkel, szankciókkal tudják rászorítani az embereket formalizált eljárások keretében, az eljárást lezáró döntés meghozatalával és annak közlésével, megfelelő határidő biztosításával, hogy tegyék meg a tőlük elvártakat. Jelen esetben tehát, hogy az állattartó akadályozza meg állata szökését.

Ezek a hatóságok nem véletlenül kaptak közigazgatási hatalmat azon a területen, ahol eljárhatnak (ezt nevezzük hatáskörnek és illetékességnek). Az a munkájuk és azért kapják a fizetésüket, hogy ilyen eljárásokat indítsanak, tisztázzák a körülményeket, bizonyítékokat szerezzenek, és ha szükséges, döntésben kötelezzenek az eljárások végén valakiket valamilyen magatartásokra.

Sajnos egyre terjedőben van az a gyakorlat, hogy a jegyző vagy éppen a hatósági állatorvos állattartási hibát tartalmazó bejelentés alapján „elbeszélget” az állattartóval. Elmondja, hogy mit kellene betartania, végrehajtania, majd megígérteti vele „becsszóra”, hogy ha legközelebb bejelentés érkezik, és ki kell mennie ellenőrizni az állattartási állapotokat, akkor ugye biztos megjavított körülményeket fog találni, különben irgum-burgum, akkor már tényleg megy a bírság. Ez a beszélgetés a megúszós munkavégzés sajátossága. A csináltam is valamit, meg nem is tipikus esete, csak sajnos ezektől az emberektől nem ezt várjuk el, nem ezért dolgoznak ott, ahol, hanem hogy ha szükséges és indokolt, akkor éljenek is a közigazgatási hatalmukkal.

Az állatvédelmi törvény állatfókuszú

Az is fontos tudnivaló még a közigazgatási jogágba tartozó állatvédelmi törvényről, hogy mind a bevezető gondolatait, mind a tárgyi hatályát, mind pedig a konkrét szabályait tekintve állatfókuszú. Az eljárás során az állat szempontjából kell megvizsgálnunk, hogy neki miért rossz, és hogyan lehet a sorsán javítani. Ha az állattartással kapcsolatban az merül fel, hogy valamely oknál fogva zavarja a szomszédokat vagy a lakóközösséget, az egy másik jogág másik jogszabályának megoldását igényli. Vagyis, ha nincs állattartási hiba, hiányosság, akkor azzal az égvilágon semmi probléma, hogy az adott hatóság az eljárást megszüntette.

Nem csak a kutyák szökését kell megakadályozni

Haladjuk tovább a szabály értelmezésében! A jogszabály állatról beszél, tehát a közkeletű vélekedéssel ellentétben nemcsak a kutya szökését kell megakadályozni (többször írtunk már az önsétáltató, kóborló, „mindig hazajön” típusú kutyatartásról), hanem minden más állatét is.

A szabály azért használja az állattartó kifejezést, mert a kutyákon és a lovakon kívül a haszonállatok egy bizonyos körét kötelező még jelöléssel ellátni. Másfajta állatok így viszont nem beazonosíthatóak jelölés alapján, nem tudjuk a beültetett transzponder, a felhelyezett lábgyűrű, a bőrön található sütés, stb. alapján a tulajdonos adatait egy nyilvántartásban fellelni. Így az állattartó mint fogalom a tulajdonosnál tágabb: bárki lehet, aki adott állat felett felügyeletet gyakorol, ellátja, gondozza, kezeli, pártfogásába veszi. A polgári jog szabályaira tekintettel tehát az állattartó nem feltétlenül tulajdonosa, „csak” birtokosa az állatnak. Felette felügyeletet, hatalmat gyakorol, a tény, a látszat megvan, hogy „köze van” az állathoz, de ez nem feltétlenül alapít tulajdonjogot, nem jár vele feltétlenül ilyen jog is.

(A legegyszerűbb példa egyébként tulajdonos és birtokos megkülönböztetésére a lakás bérbeadása: a tulajdonos mint bérbeadó a bérlőnek mint birtokosnak bizonyos bérleti díj fizetése ellenében átengedi a lakását, így a bérlő birtokában tartja, hatalma alatt tartja a lakást, de attól még a bérbeadó tulajdonjoga ugyanúgy fennmarad, nem változik, így válik el egymástól a jog és a tény megítélése jogi szemüvegben tehát).

Az állat tartása felelősséggel és bizonyos kockázattal, veszélyforrással is járhat, így az állatvédelmi törvény elsősorban az állat felett aktuálisan és tényszerűen befolyást, hatalmat gyakorlót szólítja meg elsősorban. Az állattartótól várja el (mely fogalomba tehát beletartozhat a tulajdonos is, de nem feltétlenül jár tulajdonjoggal az állattartói státusz) azokat a minimumkövetelményeket, amelyek jelen esetben a szökés megakadályozását, a biztonságos tartást jelentik.

Ez nyilván kétirányú követelmény: megvédik az állatot a külvilág hatásaitól és megvédik a külvilágot az állat hatásaitól.

Mik lehetnek ezek?

Tudományos munkák szólnak arról, hogy a kóborló vagy kóbor házimacskák évente milyen mértékben pusztítják az élővilág apró tagjait: védett vagy más madarakat, rágcsálókat, hüllőket, kétéltűeket. Vajon mi szükség van erre? Egy jól tartott állatnál táplálkozásról nyilván nincsen szó, ösztönből, szórakozásból, játékból öl – és sokszor haza is viszi ajándékképpen a gazdának. Aki tagja bármilyen macskás csoportnak a közösségi oldalakon, ezrével látott már ilyen fotókat.

Veszélyeztetik az élővilágot

Ismerjük a sajnálatos külföldi példákat (pl. Ausztrália), ahol annyira túlszaporodott a kóbor macskák állománya, hogy szisztematikus, szándékos pusztítással kell ritkítani azt, különben létezésük ökológiai katasztrófához vezet.

Szintén tudományos munkák szólnak arról, hogy a házimacskák párosodva a vadmacskával elindítják az ún. hibridizációs folyamatot, ami előbb utóbb a vadmacska eltűnéséhez vezet.

Ahogyan a vadat űző kutya jogszerű kilövése az erdőben, úgy a kóborló macska esetenkénti jogszerű kilövése is nagy indulatokat vált ki. A krokodilkönnyeket hullató gazdától és a vadász vérét kívánó állatvédőktől viszont ritkán kérdezi meg valaki, hogy tessék mondani, mégis mit keresett egy házimacska az erdőben?

Számukra is veszélyes

Az élővilágra vagy egyes vadfajokra gyakorolt hatása mellett a kóborló vagy kóbor házimacskára magára is sok veszély leselkedik. Jogsegély-szolgálatunk megalakulása óta folyamatosan visszatérő probléma, hogy teljesen függetlenül attól, hogy fővárosról vagy más településről beszélünk, előszeretettel mérgezik preparált csalifalatokkal, fagyállóval a macskákat, illetve elég sok embertársunk leli örömét abban, hogy állatokra, így macskákra is lövöldöz. Ezeket az eseteket egyenként nagyon nehéz felderíteni, de sajnos az ilyen esetek ritkán elszigeteltek: aki egyszer „ráérez az ízére”, az a továbbiakban rendszeresen mérgezi vagy lövöldözi mások állatait. Az ilyen sorozatelkövetést viszont könnyebb felderíteni. Ha például a crime mapping módszert alkalmazva feltesszük az elkövetéseket egy térképre, és a helyszínekből, a megközelítési lehetőségekből, a lehetséges közterületi kamerák felvételeiből elemezve próbáljuk felderíteni az elkövetőt.

De miért is beszélünk kóborló, illetve kóbor macskáról?

A kóborló házimacska tartozik valakihez, van tulajdonosa, aki megengedi, hogy közterületre vagy más személy magánterületére mászkáljon el. Fontos felvetés, hogy nem mindenki állatbarát, állatszerető ember, amivel alapvetően nincsen semmi gond. Teljesen tolerálható elvárás az ilyen emberek felől, hogy a saját kertjükbe ne mászkáljanak be idegen állatok, ott ne okozzanak kárt, ne jelöljenek meg tárgyakat, ne hagyják ott az ürüléküket. Az is teljesen tolerálható elvárás, hogy egy állattartó saját ingatlanára a saját állata mellé ne mászkáljanak be idegen állatok, melyek részben veszélyforrást, részben fertőzési forrást jelenthetnek. Illetve elég sok konfliktusforrást okoz a „megölte a kutyád a macskámat” típusú történés, ezzel is sokszor fordulnak hozzánk tanácsért, hogy mi a teendő ilyenkor.

A legfelháborítóbb felvetés általában az, hogy a szomszéd kutyáját veszélyessé kellene nyilvánítani, vagy éppen elkobozni, hiszen „macskagyilkos”. Azt a kérdést, hogy a kutya a világ legtermészetesebb módján védelmezte a saját territóriumát az idegen betolakodótól, és ehhez képest mit keresett az illető macskája a szomszéd portán, általában sértődés követi, illetve megkérdőjelezik sokszor, hogy „jogászként kinek a pártján állunk”. A válasz mindig az, hogy a felelős állattartás pártján.

A kóbor házimacska a kóborlóval ellentétben nem tartozik senkihez, nincsen tulajdonosa, gazdája, több generáció óta szabadon él, és úgy boldogul, ahogyan tud. Az ilyen állatok várható élettartama jóval rövidebb azoknál a társaiknál, melyekről rendesen gondoskodnak, és kiegyensúlyozott, nyugodt életük része, hogy például állatorvosi ellátást kapnak. Állatorvosi kezelés, oltások, szűrések hiányában a kóbor házimacskák a legfőbb hordozói a híres-hírhedt fertőző macskabetegségeknek. Megélhetésük érdekében módszeresen pusztítják az élővilágot, és sok más mellett például közlekedési balesetek okozói is lehetnek. Például, ha az óvatlan sofőr megijedve az úton átrohanó macskától félrekapja a kormányt (vagy éppen azért, mert próbálja kikerülni az állatot).

A háziasítás sok ezer éves folyamata eredményeként kaptunk egy olyan csodálatos háziállatot, amely természeténél, viselkedésénél fogva teljesen eltérő módon lehet családunk része, tagja, mint például a kutyák. Aki tartott már macskát, tudja, hogy itt gyakorlatilag nem állattartásról van szó, hanem kaptunk a családba egy független, intelligens, a saját határait a kutyánál jóval erőteljesebben meghúzó lakótársat. Vigyázzunk rájuk tehát felelősen, és ezáltal vigyázzunk mindenki másra, más állatra és emberre is a környezetükben: ne tartsunk kijárós macskát!