hirdetés

Különleges nagymacska született Magyarországon (videó)

Gerhát Petra

2024. június 12 - Képek: Getty Images Hungary

Kínai leopárddal gazdagodott a Szegedi Vadaspark állatállománya. Poldinak hívják a pöttöm, foltos nagymacskát.

hirdetés

Új állat érkezett Szegedre. Poldi, a kínai leopárd (panthera pardus japonensis) a napokban már a látogatók számára is látható lesz.

Már kölyök kínai leopárdot is láthatunk Szegeden

Az apróság még áprilisban, a kifutóban született meg a látogatók szeme láttára. Sajnos anyja nem foglalkozott vele, szoptatni sem akarta, így a kétnapos kis leopárdot most a gondozók nevelik.

Három óra elteltével úgy látták, a kölyök élete veszélyben van, ezért közbe kell lépni. Bár az állatkerti szakma nem támogatja a kölykök gondozók általi felnevelését, az észak-kínai leopárd annyira ritka – a világ állatkertjeiben mindössze 57 egyedét gondozzák, vadon is pár száz példány élhet –, hogy az újszülött kiemelése mellett döntöttek

– számolt be róla a Berek.hu.

Komoly kihívást jelentettet a kölyök megfelelő táplálása, hiszen nem állnak rendelkezésre szakirodalmi adatok az észak-kínai leopárdok neveléséről. A nagymacskák teje jelenősen eltér a házi macskákétól, lényegesen magasabb például a D-vitamin tartalma. Végül egy kecsketejből és macskatejpótlóból készült keverék vált be, melyet probiotikumokkal és csukamájolajjal egészítettek ki – közölte az igazgató a lappal.

Az észak-kínai leopárdok két-három éves korukban válnak ivaréretté. A párzási időszak tél végén van, a nőstények 90-105 napos vemhesség után hozzák világra utódjukat. A kölykök másfél-két év után önállósodnak.

A gondozók nevelik a kis kínai leopárdot

A kis hím kínai párduckölyök, amely végül a Poldi nevet kapta, 700-750 grammos súllyal látta meg a napvilágot. Most, két hónap elteltével mintegy öt kilogrammot nyom. Még hosszú ideig szüleitől elkülönítve kell nevelni, azonban a szegedi vadaskert látogatói örülhetnek, ugyanis péntektől egy külön bemutatóban a vendégek is láthatják. A gondozók a következő hetekben is foglalkoznak majd vele, bemennek hozzá játszani, majd, ha minden a tervek szerint alakul, néhány hónap múlva igyekeznek összeszoktatni az anyjával. Ez várhatóan azonban hosszú folyamat lesz.

A kis, észak-kínai leopárd kölyköt az európai fajmentő tenyészprogram keretében tartják Szegeden. A program vezetői a kölyök fél-egyéves korában adnak majd ajánlást, hova kerüljön az állat.

Ha az is érdekel, miként mentenek nagymacskákat szerte a világban, ezt a cikkünket is ajánljuk neked.

kínai leopárd leopárd nagymacska szegedi vadaspark
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!