hirdetés

A kiscicák fejlődésének 5 mérföldköve

Hangai Lilla

2024. október 26 - Képek: Getty Images Hungary

A kiscicák is keresztülmennek fejlődési szakaszokon, amelyek során más viselkedésmintákra számíthatunk.

hirdetés

Ugyan eltérések lehetnek, ahogy az embergyerekeknél is, hasznos lehet tudni, hogy az adott életszakaszban mire számítsunk egy kismacska esetében. A fizikális változásokat már részleteztük egy korábbi írásban – ezt a cikk alján lévő keretes részben tudod lekattintani –, ma pedig a viselkedésbeli átalakulást részletezzük. Ha tudod, hogy mire számíthatsz kedvencedtől, könnyebben megadhatod neki azt, amire szüksége van!

Minden életszakaszban fontos a kismacska szocializációja

Erre számíthatsz az adott életszakaszban egy kismacska esetében

0-tól 2 hetes korig

Ebben az időszakban a kicsik még teljesen függenek az anyjuktól minden téren. Ilyenkor a cicáknak az evésen és az alváson kívül semmi dolga nincs. A szemük körülbelül 1-2 hetes korukban nyílik ki. Az első időszakban még a látásuk homályos, ám megfigyelhetjük, hogy jobban mozgolódnak és szívesen emelgetik a fejüket. A szakasz későbbi részében a hangokra is elkezdenek reagálni.

Ha szeretnénk a piciket készhez szoktatni, érdemes egy-egy percre minden nap kézbe venni őket. Legyünk gyengédek, és bizonyosodjunk meg arról, hogy mind a kezünk, mind a környezet tiszta. Ilyenkor ellenőrizhetjük azt is, hogy növekszenek-e, nincsenek-e sérüléseik. Ezen rövid időszakokat kivéve azonban hagyjuk, hogy élvezzék az anyjuk és az alomtársak megnyugtató közelségét. Ráadásul, ez az időszak amiatt is fontos, mert szinte már az első pillanatoktól megkezdődik a tanulás folyamata is, vagyis elkezdik elsajátítani, mik is a macskalét játékszabályai.

A kismacska dolga ebben az életszakaszban csak az alvás és az evés

2-től 7 hetes korig

Ezekben a korai hetekben a kiscicák járási készségei folyamatosan fejlődnek. Elkezdenek mászni is, ugrándozni és futni. Megfigyelhetjük, hogy a tipikus macskás lesből való becserkészés is megjelenik náluk. Ebben a szakaszban kezdenek interakcióba lépni alomtársaikkal, és saját maguk felfedezni a környezetüket. Ebben a korban a kiscicák már ápolják magukat, és sokkal nyitottabbak az új élményekre, helyzetekre, különféle érintésekre és hangokra. Emiatt elengedhetetlen, hogy ennek a szakasznak az elején elkezdjük szocializálni a kiscicákat. Ilyenkor az agyuk csak úgy szívja magába az új élményeket és helyzeteket. Ha ilyenkor pozitív körülmények között ismerkednek meg valamivel, az élmény egész életükre hatással lesz és normálisként, szokványosként tekintenek majd rá.

A kulcs az ebben a szakaszban, hogy rengeteg pozitív élményt biztosítsunk a kiscicának mindenféle emberrel, állattal, tárggyal, hanggal, szaggal és élménnyel kapcsolatban. Ez nem ugyanaz, mint egyszerűen kitenni őket különböző tapasztalatoknak. A jó szocializáció jó élményeket jelent, nem csak változatos élményeket. Soha ne terheljük túl vagy ijesztgessük a kiscicát! Kezdjük el az alapvető ápolást is, például a karomvágást, a szem- és fültisztítást, a kefélést vagy hámhoz, pórázhoz való hozzászoktatást, és akár a tanítást is. Mindig használjunk jutalomfalatokat, és legyünk nagyon gyengédek, hogy ezek az élmények pozitívak legyenek.

A szocializáció során fontos, hogy az élmények jó élmények legyenek

7-től 14 hetes korig

Ebben a korban a kiscicák felfedezik a valódi játék örömét, amibe nagyon könnyen bele is merülnek. Ugrándoznak, kergetőznek, szökdécselnek, és mancsolnak. Öröm őket nézni, ahogy egy száraz falevéllel is hosszú perceken keresztül eljátszanak. Ebben a korban koordináltabbak és gyorsabbak lesznek, többet ápolják magukat és kaparásznak is.

A legfontosabb feladatunk ilyenkor, hogy folytassuk a szocializációs tevékenységet. Bár a hatékonyságának időablaka lassan bezárul, a kiscicáknak továbbra is pozitív tapasztalatokra van szükségük mindennel kapcsolatban, amivel életük során találkozhatnak. Játssz velük amennyit csak tudsz, naponta többször is! Bár cuki, ne a kezed vagy a lábad, esetleg a ruhaneműid legyenek a kiegészítők, mert ezek kellemetlen szokásokat generálhatnak. Lásd harapdálás és karmolás. Ha ilyesmit tapasztalsz, irányítsd át a kismacska figyelmét egy játékra. Sose szidd vagy üsd meg! Ha szeretnél neki ezt-azt megtanítani, azt gyakoroljátok tovább, ahogy folytassátok az ápolási gyakorlatokat is. Ebben az időszakban már meg kell kapnia az első oltásait is, így a hordozóban való utazáshoz és az autózáshoz, tömegközlekedéshez is hozzá tudod szoktatni.

Az alomtálca használatát a legtöbb cica magától sajátítja el, de előfordulhat, hogy kell majd némi rávezetést alkalmaznod

14 hetes kortól 6 hónapos korig

Ebben a korban a kiscicák egyre energikusabbak, és kíváncsiságuk is tovább nő. Mindenhová felmásznak, mindenhonnan leugrálnak. Mozgásuk kecsesebbé és összehangoltabbá válik. Ilyenkor már egyesek szívesebben hallatják a hangjukat gyakrabban dorombolnak is. Továbbra is hatalmas érdeklődést mutatnak a játék iránt, legyen az tárgyakkal vagy alomtársakkal, más állatokkal való. A tárgyakkal való játék során megfigyelhetjük a ragadozómagatartást, míg a társas játék néha harcra emlékeztethet.

A kiscicáknak ebben a szakaszban sok fizikális és mentális edzésre van szükségük a megfelelő fejlődéshez. Játssz vele sokat, és adj neki lehetőséget arra ha megteheted, hogy más barátságos háziállatokkal is játszhasson. Adj neki lehetőséget a ház felfedezésére biztonságos körülmények között. Ha terveid között szerepel, hogy a cicád sétáljon pórázon, vidd el őt az első rövidebb utakra. Biztosíts kaparófákat és rengeteg játékot, hogy lefoglald őt. Gyakoroljátok továbbra is az ápoláshoz és trükkökhöz (ha tervezel ilyet) kapcsolatos feladatokat.

Ha tudod, hogy egy adott életszakaszban egy kismacska esetében mire számíthatsz, bölcsebben tudsz reagálni

6 hónapos kortól 1 éves korig

Ebben a szakaszban a kiscicák már kamaszok, és gyorsan változnak, így az új viselkedésformák gyakran meglepik a gazdikat, akik kiszámíthatatlannak érezhetik a cicáikat. Ebben a korban alakulnak át a macskák kiscicákból felnőttekké, így rengeteg változásra lehet számítani. Ahogy az emberek esetében bonyolult lehet a tinédzserkor, úgy a macskáknál sincs ez másként. Amellett, hogy sokkal függetlenebbé válnak ilyenkor, kifejezetten kalandvágyók lesznek. Gyakran határozottabb elképzeléseik lesznek arról, melyik játékkal szeretnének játszani, hol szeretnek pihenni, van-e kedvük fizikai kontaktushoz, vagy hogy milyen jutalomfalatokat vagy egyéb ételeket tartanak érdemesnek az elfogyasztásra.

Jó stratégia a közted és kedvenced közötti erős kapcsolat fenntartásához, ha tiszteletben tartod a macska határait. Ha nem osztja a vágyadat az ölelgetésre vagy simogatásra, hagyd békén. Ha elutasítja a játékmeghívást, vagy nem érdekli az aznapi tréningterv, az is rendben van. Akkor lépj kapcsolatba vele, amikor nyitott rá! Ez sokkal jobban fogja erősíteni a kapcsolatotokat és több interakcióra bátorítja majd őt a jövőben, mint bármilyen kényszerítés vagy nyomás.

A konkrét játékok és készségek, amelyeket megtanítasz nekik, kevésbé fontosak, mint a pozitív interakciók és az, hogy lehetőséget adj nekik, hogy használják az agyukat és a testüket szórakoztató, érdekes és kielégítő módon. Folytasd a rendszeres fésülést, napi játékot és tréninget, de ne vedd a szívedre, ha nincs kedve hozzá, vagy nem mennek a dolgok simán.

kiscica kismacska kölyökkor kölyökmacska
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!