hirdetés

Az egyiptomi kóbor cicákból macska influenszerek lettek

Ványik Dóra

2024. augusztus 19

A Londonban élő Antal Barbara és férje, Gábor, úgy döntöttek, hogy Egyiptomból fogadnak örökbe macskát. Azóta önkéntesként ők is segítenek, hogy a sokszor borzasztó állapotban lévő egyiptomi kóbor cicák szerető gazdára találjanak Angliában.

hirdetés

De miért épp az egyiptomi kóbor cicák?

Barbi mindig is macskamániás volt. Amikor nyolc évvel ezelőtt az angol fővárosba mentek szerencsét próbálni, fájó szívvel hagyta cicáját, Maját a nagyszüleinél. Nem meglepő módon, bérelt lakásuknál is hamar hozzájuk csapódott az egyik lakó kedvence, Csöri, majd, amikor beköltöztek új otthonukba, rögvest körülnéztek az interneten, hogy végre ismét saját cicájuk lehessen.

Barbara és Gábor Pihével

Vízhez sem jutnak a hőségben

A pár éppen a lezárások előtt, 2020 januárjában járt Egyiptomban és már akkor feltűnt, milyen sok kóbor macska van az országban.

Más utazásainknál – például Thaiföldön, Görögországban vagy Cipruson – is tapasztaltuk, hogy sok állatnak nincs gazdája, ennek ellenére a helyiek etették őket, nem nélkülöztek – kezdi a történetet Barbi. Egyiptomban viszont szívfacsaró volt látni, hogy ezek a cicák éheznek és szomjaznak a legnagyobb hőségben is.

„Ám akkor még nem juthatott eszünkbe az örökbefogadás, hiszen bérelt lakásban laktunk, bizonytalan volt, hogy meddig maradunk, és a következő helyre vihetünk-e állatot. Ám a környékbeli házak egyikében lakott egy gyönyörű cica, aki elneveztünk Csörinek és ő gyakran hozzánk szegődött.”
Barbi – mivel gyerekkora óta imádja a macskákat -, időközben főállása mellett macskaszitterkedést is vállalt, amelyről korábban már olvashattatok oldalunkon.

Pihe

Így biztosítják, hogy a kóbor cicák jó gazdihoz kerüljenek

Amikor tavaly tavasszal beköltöztek saját otthonukba, az egyik szemük sírt, a másik nevetett. Hiszen végre lehetőségük nyílt, hogy saját cicájuk legyen, ám Csöri nagyon hiányzott nekik.

„Ő egy szibériai fajtatiszta macska és először úgy gondoltuk, ilyen cicánk lesz. Később azonban átgondoltuk a dolgot, és ráébredtünk, mennyi otthontalan állat van, és inkább egy ilyen kaphatna tőlünk lehetőséget egy boldogabb életre. De valahogy még ekkor sem jutott eszünkbe Egyiptom.”

Egészen addig, míg Barbi meg nem látott a közösségi hálón egy bejegyzést: egy egyiptomi hölgy fogadja be a kóbor macskákat, és őket utaztatják Angliába a leendő gazdákhoz.

Pihe már otthon érzi magát

Amikor felfedezték Pihe fotóját – merthogy így hívják az első cicájukat hófehér bundája miatt -, azonnal írtak az örökbefogadást lebonyolító csapatnak.

„Alaposan megvizsgálták, hogy jó helyre kerülne-e, online beszélgettek velünk, hogy meggyőződjenek, megfelelő gazdik leszünk-e. Sőt, a macskákat évente ellenőrzik, és ha nem találnak számukra kielégítő körülményeket, el is vehetik őket. Ez egyébként benne van a szerződésben, amit minden örökbefogadó aláír.”

Barbiék láttak fotót arról, hogy Pihe milyen állapotban volt, amikor megtalálták: csontsoványan, koszosan leltek rá. Kairóban egy hölgy, Enas fogadja be a macskákat ideiglenesen, és amint megvannak a szükséges oltások, papírok, no és összejön a pénz az állatok utaztatására, már útnak is indítják őket egy jobb élet felé.

„Pihére nem kellett sokat várnunk, mert öt cica útját már leszervezték, és közülük hármat már várt az új gazdája. Miután megérkezett, néhány napig nagyon félénk volt és bizony egy hónapnak kellett eltelnie, hogy annyira bizalommal legyen felénk, hogy például az ölünkben bátran elfeküdjön.”

Az egykori kóbor cicák már jó helyen vannak

Karácsonyra érkezett Lala

Bár eredetileg egy cicát szerettek volna, de végül másképp alakult. Barbi és Gábor sokat dolgoznak, és úgy gondolták, Pihe túl játékos ahhoz, hogy egész nap egyedül legyen.
„Mivel csatlakoztam a csoport munkájához – többek között én kezelem az Instagram oldalukat -, az elsők között láttam meg Lala fotóját, és úgy gondoltam, ő jó társ lehet Pihe mellé. Fajtatiszta ragdoll – akik a kedves és bújós természetükről híresek -, nagyon bájos arccal. Ő nem kóborolt, hanem valószínűleg a gazdájának valamilyen okból meg kellett válnia tőle. Enas – a kairói cicás hölgy – ajtaja elé letették egy hordozóban. Közel fél évet kellett rá várnunk; több tényező is nehezítette az utazás megszervezését, például a Gázában dúló háború és az is, hogy nehezebben jött össze a 7 cica szállításához szükséges összeg.

Lala

„Végül már decemberben jártunk, mikor végre megkaptuk a járatszámot. Ugyan a Heathrow repülőtértől fél órányira lakunk, ám nem hozhattuk azonnal haza, hanem a tengerparthoz vitték karanténba és csak három nappal később, december 24-én hajnalban indulhattuk el érte, így szenteste már velünk volt.”
A két cica nemcsak egy új életet kapott, de egy új karriert is. Barbi saját TikTok oldalt készített nekik, ahol megmutatja mindennapjaikat. Így a kóbor macskákból igazi cicainfluenszerek lettek, a videóikat többezren nézik meg.
„Most már csak arra vágyunk, hogy egymással is jól kijöjjenek. Lala ugyanis a kezdeti megilletődöttség után úgy döntött, hogy magának akarja minden figyelmünket, és ebben Pihe jelenti a szemében a legnagyobb akadályt. Egyelőre nem igazán férnek meg egy helyiségben, de nagyon reméljük, hogy idővel ez változik, és tényleg jó barátok lesznek.”

kóbor macska macska örökbefogadás
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!