Az amerikai elnök számára a macska volt az első

Még azt is kijelentette, hogy macskája okosabb, mint egy egész kabinet. De nemcsak saját cicájával volt elfogult, a kóbor állatokat például hazavitte a Fehér Házba, sőt egy ezredest arra utasított, hogy védje a kismacskákat.

Abraham Lincolnt, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnökét minden idők legtehetségesebb államfői között ismeri a világ. Egészen rendkívüli politikus volt, akinek sokat köszönhet az emberiség, és meglepő módon a macskák is.

Az első macskás amerikai elnök

Két érdekességet szokás megemlíteni Lincolnnal kapcsolatban. Az első, hogy a munkája miatt felgyülemlett feszültséget birkózással vezette le. A másik, hogy rajongott a cicákért – de erről később. Hivatalos dokumentumok szerint megszámlálhatatlanul sok birkózó mérkőzésen indult, és egyetlen kivétellel mindet megnyerte. Ebből is látszik, hogy egy kitartó emberről van szó, aki sosem hátrált a felelősség láttán. Kimondhatjuk azt is, hogy ilyen emberek kellenek a macskákkal szembeni – gyakran erőszakos – bánásmód felszámolására. Abraham Lincoln pedig pontosan ezt tette. Mindig is állatbarát volt, viszont elnökké választása miatt le kellett mondania kedvencéről.

Fiod nevű kutyáját nem vihette magával a Fehér Házba, mondván, ott nincs keresnivalója négylábúnak, és az amerikai elnök egyébként sem tudna vele foglalkozni sűrű teendői miatt.

De Lincoln első céljai között volt, hogy a Fehér Házat állatbarát hellyé tegye. Olyan sokat szomorkodott az elnöksége miatt otthagyott eb után, hogy William Seward külügyminiszter kárpótlás gyanánt megajándékozta két macskával. Az államfő rögtön beleszeretett a két cicába; Tabbynek és Dixienek nevezte el őket.

Fontos tárgyalás közepette etetett macskát

Abraham Lincoln cicái számára a Fehér Ház olyan lett, mint egy hatalmas macskavár. A személyzet igazi luxusban részesítette a kandúrokat, de az igazi kényeztetést gazdájuk adta meg számukra. A macskák sokat voltak az elnöki irodában, ahol Lincoln beszélgetett velük, elmondta nekik a frissen írt beszédeket, megosztotta velük a világról alkotott véleményét vagy csak egyszerűen csevegett.

Ki tudja, talán ezek a macskák több államtitkot tudtak, mint a miniszterek?

Az államfő felesége, Mary Todd Lincoln emlékirataiban arról is beszámolt, hogy férje komoly megbeszélések idején az asztal alatt simogatja, sőt eteti kedvenceit. Az asszony szégyenteljesnek tartotta a dolgot, és többször kérte a férfit, hogy legalább a világ vezetői előtt ne a cicák legyenek az elsők. De Lincoln nem hallgatott rá, sőt hamarosan kóbor macskákat vitt haza. Fiával együtt tudatosan keresték a gazdátlan cicákat, akik az utcára kényszerültek, majd otthont adtak nekik. Vagyis az elnök fiát is megtanította rá, hogy milyen egy felelős állattartó. Akárcsak egész Amerikát.

Macskabarát Amerika

Az elnök cicákkal szembeni rajongása akkor vált szélsőségessé, amikor 1865-ben a virginiai Petersburg ostrom idején is csak velük foglalkozott. Nem arról van szó, hogy felelőtlenül vezette az államokat krízis idején, sokkal inkább arról, hogy minden körülmények között megőrizte a macskák iránti szeretetét.

Amikor például az ostrom miatt személyesen ment az amerikai csapatok ezredeséhez, három kóbor cica vonta el a figyelmét, és a katonák vezetőjét arra kérte, hogy óvják a kismacskákat.

Miért tett így? Miért ragaszkodott ennyire a cicákhoz? Elmondása szerint csodálta őket azért, mert nem értik a világban zajló brutalitást, és ezért nagyon szerencsések.