Furcsa törvényeket hoztak a macskák miatt a középkorban

A kora középkori Írország lakóinak meglehetősen különös viszonya volt a macskákkal. Az akkor aktuális törvénykönyvben egy teljes szakaszt szenteltek a doromboló négylábúaknak.

A középkori ember macskákhoz fűződő viszonyáról ma kevés ismerettel rendelkezünk, talán leginkább a boszorkányok és fekete bundás kísérőik jutnak eszünkbe elsőre. De nem minden középkori társadalom viseltetett távolságtartóan a macskákkal kapcsolatban. Írországban például olyannyira fontosnak számítottak, hogy még a törvénykönyvük is megemlékezik róluk. Ilyenek értékesek voltak a macskák középkori törvények szerint!

A macskák esetében igen érdekes középkori törvények születtek

Erre saját kultúránk minden bizonnyal jócskán rá is erősít, hiszen hazánkban, Írországgal ellentétben úgy vélték, hogy aki macskát tart, az az ördöggel cimborál. Még akkor is, ha egyébként ájtatosnak tűnt: „Éjjel járó asszonyokról is sokat mondhatnék, kik éjjel macska képében szökdécselők, sok lovagok módjára járók voltak, tombolók, táncolók, részegesek, paráznák egy más között…” – olvashatjuk egy 16. századi magyar boszorkányperben.

A középkori ír törvénykezés alapkönyve szerint azonban az írek egészen másként viszonyultak a macskákhoz. Még külön fejezetet is szenteltek nekik, a macskákról szóló központi traktátust Cat Slechtának, azaz „Macska-szakaszoknak” nevezték. Bár ezek csak töredékesen maradtak fenn, egy jó adag belőlük az oxfordi Bodleian Library könyvei között is megtalálható.

Ebben a macskák különféle típusait, például pásztormacskákat, hajón szolgáló macskákat, egerészeket, őrmacskákat különböztették meg. Sőt, még a gyerekek játszótársaként szolgáló kiscicákat, és a kedvtelésből tartott cirmosokat is külön kategorizálták. Ez utóbbi igazán fontos momentum: a háziasítás ugyanis már évszázadokkal ezelőtt megteremtette a kedvtelésből tartott házi kedvencet, és erre írásos bizonyíték is van.

A tehenek mellett az istállóban élő macskákat falum-nak nevezték, míg a malmok és gabonatározók környékén vadászó cirmosokat crúibne-nek. A hajók fedélzetén egerészők pedig a baircne macskák voltak. A doromboló házi kedvencek a beszédes breoinne és meoinne néven szerepeltek a könyvben. A gyermekek macskái a rincne-k, az egérfogók az iach-ok voltak.

A törvény szabályozta a középkori macskatartást

A középkori macskákkal kapcsolatos törvények ráadásul nemcsak azt részletezték, milyen célból tarthatnak a polgárok cicákat, hanem azt is, hogy mit kell tennie a tulajdonosnak, hogyha elpusztul a macskája. Valamint azokról a juttatásokról is szó esett, amelyeket a macskák számára kötelezően biztosítaniuk kellett gazdáiknak a feladataik ellátása során. Szabályozták és büntették a macska tartási körülményeit is.

A törvény szerint a macskákat nem vonták felelősségre, ha megsebesítettek valakit, miközben egerésztek. Egy jó egerész akár egy-két tehénnek megfelelő értéket is képviselhetett ekkoriban.

A középkori ír törvénykönyvet olvasva, vagy inkább a British Library Cats on the Page című kiállítás tárgyait böngészve – vélhetően kevesen olvasnak gael nyelven középkori dialektusban napjainkban – kiviláglik, hogy mekkora tiszteletben tartották a ház körül élő bundásokat. Akár a kolostorok környékén éltek, ahol a szerzetesek foglalták versbe vagy énekelték meg munkájuk hasznosságát, akár világi körülmények között, a macskák nemcsak hasznos állatok voltak, hanem szerető társak is. A szövegekből kiderül, hogy hűséges jelenlétük miként enyhítette a magányt, és kajla mozdulataik hogyan szórakoztatták gazdáikat.