Mike, a British Múzeum portása: a cirmos egyszer megfeledkezett magáról, és a könyvtár ékességein élesítette a karmait

1908 tavaszán Black Jack, a múzeum különbejáratú egerésze egy csomaggal a szájában sétált oda az egyiptomi régiségek őrzőjéhez, Sir Ernest Wallis Budge-hoz, és a lábai elé ejtette. A megszokottal ellentétben ezúttal nem egy egér vagy galamb volt a zsákmány, hanem egy kölyökmacska. Ez a cica később Mike néven vált hírhedtté.

Ahogy Mike macska cseperedett Black Jack irányítása alatt a British Museum területén, még azt is megtanulta, hogyan álljon lesben a galambokra. A technikát mesterien alkalmazta: sarokba szorította, majd elkábította őket, és egyenesen a házvezetőhöz vitte az áldozatokat. A közvetlen árucsere szabályait alkalmazva kicserélte őket élelemre és tejre. Majd, amikor Mike már nem látta, elengedte a galambokat, hogy a múlandóságuk felett új perspektívát nyerve újrakezdjék életüket. Mike hosszú és boldog életet tudhatott magának 1929-es haláláig, pedig nem volt egy földre szállt angyal. Lássuk hát, miben sántikált ez a bajszos kis bandita!

Elvárta, hogy férfiként kezeljék

Mike 20 évet töltött a British Museumban, ezalatt hírneve még úgy sem csorbult, hogy ha hihetünk a pletykáknak, nem kifejezetten szerette a nőket és a cynofóbiája sem enyhült az idő előrehaladtával. Sem a nőkkel, sem a kutyákkal nem tudott kijönni, valamiért mégsem tudunk rá haragudni. Mondhatnánk, hogy háklis volt, ugyanis csak bizonyos embereknek engedte, hogy megetessék. Olyanoknak, „akik férfiként és testvérként kezelték”. Érdekes, hogy ezek az információk nemcsak minket nem tántorítottak el a rajongástól, de a korabeli embereket sem. Hatalmas érdeklődés övezte a személyét.

1924-ben vonult nyugdíjba, de még a hátralévő 5 évben is élénken érdeklődött a múzeum ügyei iránt. Különösen aktívan tevékenykedett az arra kóborló ebek elűzésében, akik állítólag „rémülten menekültek”, amikor meglátták.

1927-ben Star magazinban is szerepelt, amely így írt róla: „A tudósokat vizslatja – híres férfiak különböző országokból –, éppoly filozofikusan, mint a későbbi kíváncsiság-vadászok folyama. Középiskolás lányok rendes egyenruhában; London Street-i csibészek, akik játszóteret csinálnak a csarnokból; fekete köpenyes szerzetesek; vidám, száriba öltözött hindu hölgyek; jól öltözött japánok és a csontkeretes szemüveget viselő turisták mind hasonlóak számára.”

Életre szóló barátság

Sir Budge-dzsal életre szóló barátságot kötött, aki még az I. világháború éveiben is mindent megtett azért, hogy Mike-nak ne kelljen nélkülöznie. Nagyon hamar összebarátkozott a múzeum főkapujának őreivel és a már ott lakó macskákkal. Gyakran járt a házikóban is, ahol mindig szívesen látták, és így gyakorlatilag két otthona volt. A lakban még egy speciális sarokpolcot is rendelkezésére bocsátottak, amelyen a huzattól védve szunyókálhatott. Akárcsak elődje, ő is szerette jelenlétével megtisztelni az olvasótermet, ahol egyszer megfeledkezett a jó modoráról, és a ritkaságokon kezdte el élezni a karmait.

A búcsú pillanatai

Még amikor Sir Budge nyugdíjba vonult, akkor sem feledkezett el kebelbarátjáról, és hetente hat pennyt hozott neki, hogy fedezze étkezését. Akkor azonban már nem volt minden rendben. Utolsó pár évében nehezen evett a romló fogai miatt, de a három kapuőr felváltva készített elő neki zsenge húst és halat. Azt mondták, hogy „a nyelvhalat jobban preferálta a vékonybajszú tőkehalnál, míg a vékonybajszú tőkehalat a foltos tőkehalnál, a szardíniát pedig a heringnél; míg a tőkehalnak semmi haszna nem volt”.

Végül egészsége annyira megromlott, hogy képtelen volt enni. Barátai és gondozói úgy döntöttek, jobb lesz, ha elaltatják. Amikor Mike távozott az örök vadászmezőkre, Sir Budge működött közre a gyászjelentés megfogalmazásában. Az Evening Standardban jelent meg a szöveg. „Mike, a macska, aki 1909 februárja és 1929 januárja között segített a British Museum főkapujának őrzésében” című írás tartalmazott egy F. C. W. Hiley által komponált ódát is. Itt elérhető az eredeti nyelven írott változat, a magyar nyelvű fordításba pedig apait-anyait beleadtunk.

Öreg Mike! Búcsúzunk! Mindannyian sajnálunk téged,
Habár úgysem engednéd, hogy megsimogassuk;
A macskák közül a legbölcsebb, a legidősebb legjobb macska,
Ez legyen a mottód: Requiescat!

A „requiescat” egy szellemes szójáték. Latinul a „requisecat in pace” azt jelenti, hogy „nyugodjon békében” és tartalmazza a macska szó angol megfelelőjét, a „cat”-et. Mike sírkövét a múzeum Great Russell Street-i bejárata közelében állították fel.