hirdetés

A motoros macska, aki a gazdájával lát világot

Molnár Enikő

2024. június 27 - Képek: Getty Images Hungary

Ha azt halljuk, hogy kisállattal utazik valaki, először az jut eszünkbe, hogy biztosan kutyával teszi mindezt. De vannak, akik a macskájukkal járják a világot. Közéjük tartozik a 30-as éveiben járó Martin is, aki mentett cicájával, Moglival, motorháton mára 22 országban megfordult.

hirdetés

Történetük 2017-ben kezdődött, és azóta sok mindenen keresztülmentek, többek közt kiadtak egy könyvet is a kalandjaikról. A cica az utcáról és a reménytelenségből érkezett, és tulajdonképpen főállású világutazó lett szerető gazdájával együtt. Ismerd meg a motoros macska történetét!

Így kezdődött a motoros macska története

2017-ben találkozott a páros, amikor Mogli még csak egy árva, sérült kiscica volt az út szélén. Martin ugyan nem sokat gondolkodott azon, hogy megmentse-e, de az már nagyobb fejtörést okozott neki, hogyan tovább. Éppen egy egynapos motoros túrára készült, és úgy döntött, hogy magával viszi a cicát is. Ez volt a próbaút, itt dőlt el, hogy magához tudja-e venni az apróságot, hiszen utazó életmódja miatt kétséges volt, hogy be tudja-e fogadni. Az első út még közel sem volt zökkenőmentes. A kicsi Mogli viszont hamar megtanulta, hogy potenciális gazdája biztonságban tartja, és egyre kevesebbet mocorgott. Ez el is döntötte a sorsát: Martin oldalán maradt, és azóta is együtt járják a világot.

Mogli és Martin úti céljai

Nehéz elképzelni, hogy egy cica nyugodtan bírna ennyi utazást, főleg motorháton. Mogli története viszont megmutatja, hogy nem lehetetlen, hiszen 2017 és 2020 között tulajdonképpen a koronavírusjárvány kezdetéig úton voltak. Ezalatt 16 országot jártak be; többek között Görögországot, Törökországot és Iránt is. Voltak olyan helyek, ahol hosszabb-rövidebb ideig megszálltak, kipihenték az utazás fáradalmait. Barátokat szereztek kalandjaik során, és közel 61 ezer követőt Instagramon.

Ám nem volt mindig egyszerű dolguk. Volt olyan időszak, hogy nem volt elegendő pénzük, lejárt Martin vízuma, sőt, egy-két baleset is történt az úton. De minden rosszban van valami jó, hiszen nemcsak gyönyörű környezetben, a Himalájánál pihenhették ki a fáradalmaikat, de adott volt a lehetőség arra is, hogy Martin elkezdje összegyűjteni közös történeteiket. Annyi helyen jártak együtt, és olyan sok embert és országot ismertek meg hosszú és érdekes útjuk során, hogy történeteik könnyedén megtöltöttek egy könyvet.

2020-ban Nepálon és Pakisztánon keresztül elérték Indiát, a koronavírus miatt viszont nehezebbé vált az utazás, így egy ideig szüneteltetniük kellett a kalandokat. A karantént Indiában töltötték, szerencsére jó társaságban, és az egészségüket megőrizve. 2022 végén hazaértek, a megismert országok száma pedig még 6-tal gazdagodott (köztük Magyarországgal), így végeredményben 5 év alatt motorral 22 országot jártak be. De a világjárók kalandjának még nincs vége! Martin azt tervezi, hogy újra motorra ül, és természetesen a „szmokingot viselő hercegnővel”, Moglival folytatja az utazást.

Persze a hátizsákos életmód nem való mindenkinek, főleg, ha kedvencével együtt utazna az illető. De érdekes belegondolni, hogy milyen elképesztő eredménye van a korai tanításnak és szoktatásnak, hiszen nemcsak, hogy nem ijed meg a motortól Mogli, de még várja is a következő kalandokat. Az biztos, hogy kevés macskának adatott meg a lehetőség, hogy ilyen sok helyet felfedezzen!

Ide kattintva megismerkedhetsz George-dzsal, aki előszeretettel utazik buszon, hogy így bejárja lakóhelye környékét, és felfedezzen távoli tájakat.

motoros macska utazás utazás macskával utazó macska világjáró
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!