5 spontán mutáció által létrejött macskafajta

Bár valószínűleg a felsorolt fajtákat ismered már, azt talán nem tudod, hogy egyedi, másoktól megkülönböztető jellemzőjük az első időben egy spontán mutáció által alakult ki.

Lássuk máris a teljesség igénye nélkül, hogy mely spontán mutáció segítette a következő macskafajták kialakulását és népszerűségét.

Íme, a spontán mutáció által létrejött macskafajták

1.) Balinéz

Mivel a hosszú szőrért felelős gén recesszív, már az 1900-as évek elején is előfordultak hosszúszőrű kölykök a sziámi almokban. Akkor ez a tulajdonság még nem volt kívánt, így ezeken a cicákon továbbadtak, nem tenyészették őket. Azonban az 1940-es években két sziámitenyésztő, Helen Smith (Merry Mews tenyészet) és Sylvia Holland (Holland’s Farm tenyészet) elkezdtek dolgozni azon, hogy a balinézt külön fajtává fejlesszék.

A balinéz tehát tulajdonképpen a sziámi hosszú szőrű változata; lényegében ugyanarról a macskáról beszélünk, az eltérést csupán a közepes hosszúságú, selymes bundában, és a jellegzetesen „tollas” farokban figyelhetjük meg. A hosszú szőrt okozó mutáció nem köthető egyetlen genetikai betegséghez sem.

2.) Lykoi

Ez az egyedülálló fajta a rövid szőrű házi macskák természetes mutációjának eredménye, amelyet először körülbelül 20 évvel ezelőtt figyeltek meg. Az első spontán lykoi mutációkat Virginiában fedezték fel, majd Tennessee-ben. 2014-ben pedig egy újabb természetes mutációt találtak Olaszországban, Bresciában. Ez a felfedezés hozzájárult a fajta európai génállományának bővítéséhez, amely Franciaországban kezdődött meg 2013-ban. Ezt követően, 2016 júliusában újabb természetes mutáció fedeztek fel a franciaországi Strasbourg városában. Ezek a macskák mind bekerültek egy fajtakialakítási programba. A lykoi macskák genetikai tisztaságának biztosítása érdekében a Kaliforniai Egyetem (Davis, Egyesült Államok) DNS-teszteket végzett, hogy megerősítse, nem hordozzák a szfinx és a devon rex gént.

A különleges megjelenés az első időkben kérdéseket vetett fel ezeknek a macskáknak az egészségével kapcsolatban. A kiterjedt orvosi és genetikai vizsgálatok, valamint próbapárosítások után kiderült, hogy a roan mintázatot produkáló gén recesszív, és nem kapcsolódik más mutációhoz.

A mutáció a szőrnek nemcsak a színét, de a szerkezetét is megváltoztatja, azonban nem kapcsolódik genetikai betegséghez az állapot. A félig szőrtelen apró vérfarkas bundája selymes tapintású, a standard szerint oposszumra emlékeztető. Az aljszőrzete hiányos, a fedőszőrzet szintén. Egy évben 2-3 alkalommal teljesen levedlenek, ilyenkor megszabadul szinte a teljes bundájától az állat.

3.) Munchkin

A munchkin nem egy új mutáció eredménye, rövid lábú macskákat az évek során világszerte feljegyeztek. Egy 1944-es brit állatorvosi jelentésben dr. H. E. Williams-Jones négy generációnyi rövid lábú macskát írt le, köztük egy nyolcéves fekete nőstényt, aki rendkívül egészséges életet élt. A jelentés szerint anyja, nagyanyja és utódai mind hasonlóak voltak; az egyetlen különbségek az esetükben a normál macskákhoz képest a rövid lábaik voltak. Ez a vonal a II. világháború alatt eltűnt. Ám a jelleget 1956-ban Sztálingrádban, 1970-ben New Englandben, majd az 1980-as években Louisianában is megfigyelték. 1983-ban Sandra Hockenedel talált egy vemhes rövid lábú nőstényt, aki a ma munchkin néven ismert fajta alapítója lett. Blackberry egyik almából egy hím kölyköt, Toulouse-t, Sandra átadott barátnőjének, Kay LaFrance-nak; ebből a két macskából alakult ki a fajta. Később más házi macskákat is kereszteztek velük a genetikai sokszínűség biztosítása érdekében.

A TICA 1994 szeptemberében elfogadta a munchkint az Új Fajta fejlesztési programjába (New Breed development program). A program nyomon követi a macskák származási adatait az új fajták létrehozásához, és figyeli a tenyésztési statisztikákat a fajta fejlesztése során, genetikai bizottság felügyeletével. A tenyésztési adatok kimutatták, hogy a macska rövid lábai domináns öröklési mintát követnek, akárcsak a corgik és a tacskók esetében.

Fontos azonban kiemelni, hogy akárcsak a lenti skót lógófülű esetében, ez a fajta is megosztja az embereket. Rövid lábuk egy autoszomális domináns gén eredménye. A tacskómacskák még születésük előtt halálra lennének ítélve, ha mindkét szülőjüktől örökölnék a gént, így emiatt normál macskákkal keresztezik őket. (Az utódok 50% eséllyel lesznek tacskómacskák.) Ha a génnek nincs fizikális kivetülése, nem hordozza a cica. A kritikusai azt állítják, hogy ezek a macskák olyan hát- és csípőproblémákban szenvedhetnek, mint a rövid lábú, vagy a szándékosan apró méretűre tenyésztett kutyák. Náluk szintén genetikai mutáció okozza az átlagostól eltérő megjelenést, és szintén ezt kihasználva hozták létre a későbbi populációkat. Érdekes módon ezekről a macskákról nem sikerült egyelőre bizonyítani, hogy ugyanazok a gerincproblémák merülnek fel náluk, mint a hozzájuk hasonló külsejű kutyafajtáknál. Ám sokan ettől függetlenül még mindig felelőtlennek tartják az ilyen állatok tenyésztését.

4.) Skót lógófülű

A skót lógófülű esetében a hajlott fülecskéket egy domináns gén hozza létre, amelyet spontán mutációnak tekintenek. Az első lógófülű egy tanyamacska volt, Susie, akinek egyetlen almának egyik kölyke, Snooks vált végül a fajta alapjává.

Bár tagadhatatlanul rendkívül kedves külsőt kölcsönöznek ezeknek a macskáknak a bagolyszerű fülek, sajnos komoly egészségügyi problémák melegágyát jelenthetik. Mivel a hajlott füleket egy domináns gén okozza, így ha egy lógó fülű egyedet pároztatnak egy hagyományos fülű példánnyal, a kiscicák mind lógó füllel rendelkeznek majd. Két lógó fülű macska nászából pedig sajnos biztosan olyan kiscicák jönnek a világra, akiknél borítékolható egy súlyos mozgásszervi betegség, az úgynevezett osteochondrodysplasia. Ennek hatására rendellenességek alakulhatnak ki az ízületekben és a csontnövekedésben (például abnormálisan vastag és merev farok, vagy rövid, merev lábak), ízületi gyulladások jelentkezhetnek, sőt, akár teljesen le is bénulhatnak. Sok esetben az eutanázia az egyetlen megoldás. Ezért is játszik a fajta tenyésztésében hatalmas szerepet a Scottish Straight, amely azonos jellemzőkkel rendelkezik, mint a lógófülű, kivéve a hajlott füleket.

A lógófülűekben a TRPV4 génvariáció mutálódott, amely hatással van a porcok fejlődésére. A fülek azért hajlanak előre, mert a porc nem tudja megtartani a súlyt. Azon felül, hogy emiatt még a megfelelő módon tenyészett cicák is kifejezetten hajlamosak lehetnek a fülgyulladásra, még problémásabb, hogy a mutáció a testben található más porcokat is érint. Ezek miatt a fajta folyamatosan viták kereszttüzében áll.

5.) Szfinx

A mai szfinx macska egy spontán mutáció eredménye, amely először 1966-ban fordult elő. Egy házi macska szőrtelen kölyöknek adott életet Torontóban, Kanadában. Kiderült, hogy egy természetes recesszív gén mutálódása okozza a szőrtelenséget. Más, normál szőrzetű macskákkal való keresztezéssel, majd azok visszakeresztezésével a szőrtelen macskákkal létrehoztak egy új fajtát egy diverz, genetikai szempontból egészséges génállományon. Ez a folyamat 30 éven át tartott.

Míg a szfinx, a legelső kanadai macskafajta volt az első szőrtelen fajta, később két másik, ugyanezt a mutációt mutató amerikai születésű cica jelent meg Minnesotában 1975-ben. Őket nagyon találóan Epidermisnek és Dermisnek nevezték el. Ezeket amerikai rövidszőrű és devon rex macskákkal párosították, majd beépítették a növekvő szfinx génállományba, hogy frissen tartsák azt.

A szfinx esetében a szőrtelenséget okozó mutáció nem köthető genetikai betegségekhez; egy kifejezetten egészséges fajtáról van szó.