Ősi cicaistenek és istennők: Kasha, az óriási japán démonmacska házimacskaként él az emberek között

Élelmet és csecsebecséket kínálunk nekik, képeket készítünk róluk. Kimutatjuk imádatunkat áldásaikért és féljük a haragjukat. Bizony, még ma is. Szinte pont ugyanúgy szeretjük és tiszteltjük a macskákat, mint őseink évezredekkel ezelőtt. Olyan, mintha még mindig apró istenségekként tekintenénk rájuk. És talán tudat alatt így is van.

Összegyűjtöttünk néhány valódi cicaistenséget Egyiptomtól Dél-Amerikáig, akik hajdan akkora imádatnak örvendtek, mint ma Cirmi, aki a kanapén fekve nyalogatja éppen pompás bundáját.

Bastet (Egyiptom)

Az ókori egyiptomi mitológiában a védelem, az öröm és a jó egészség istennője, ráadásul az egyik legnépszerűbb istenség is. Te is biztosan láttál már róla képeket a leggyakoribb alakjában, macskafejjel és női testtel ábrázolva. A legendák szerint sokszor látni, amint jobb kezében egy szitrumot, egy dobhoz hasonló ősi hangszert, míg baljában mellvértet tart.

Fizikai, földi formája teljesen macskaszerű. Úgy nézne ki, mint bármelyik házimacska, bár úgy képzeljük el, hogy a légkör, amit jelenlétével megteremt, mindenképpen kivételesen tekintélyes.

A mítoszokban azt mesélik, hogy apja, Ra, a napisten megvédelmezi őt, amikor átrepül az égen egyik horizontról a másikra. Éjszaka, amikor Ra pihen, Bastet macskává változik, hogy ezúttal ő védje meg apját a rá leselkedő legnagyobb ellenségtől, Apeptől, a kígyótól.

Az abesszin cica hűséges, kedves, de energikus természete tökéletes modern manifesztációja lenne Bastetnek.

Sekhmet (Egyiptom)

Sekhmet az egyik kevésbé ismert egyiptomi macskaistennő, különösen Bastethez képest.

A háború istennőjeként feladata volt, hogy megvédje Egyiptom fáraóit, miközben csatába vezette őket. Bastethez hasonlóan ő is a napistennel repülte át az eget; a szerepe azonban az volt, hogy létrehozza Ra szemének, a Napnak a tüzét, valamint elpusztítsa az összes ellenségét.

Általában oroszlánként vagy oroszlánfejű nőként ábrázolták. Érdekes módon a gyógyítással és az orvoslással is kapcsolatba került. Emiatt ő volt az az istennő, akihez az egyiptomiak fordultak, amikor rendbe kellett hozniuk a mindennapi életükben fellépő problémáikat. Ételt és italt kínáltak neki az oltároknál, és még zenéltek és tömjéneztek is.

Gondoskodó természete, ragaszkodása, ébersége és intelligenciája miatt a szfinx cica Sekhmet ideális megtestesülése lenne.

Mafdet (Egyiptom)

Az ítélet, az igazságosság és a kivégzés istennője, neve „futót” jelent. Ő is Ra, az egyiptomi napisten védelmezője.

A gonosztevők szívét kitépte, és a fáraó lábai elé fektette őket. Általában nőként ábrázolják, akinek gepárdfeje van és fonott haja skorpiófarokban végződik. Védelmet nyújtott a kígyók, skorpiók és más veszélyes állatok ellen is. Úgy tartották, hogy egy kígyó megöléséhez elég volt karmainak egyetlen suhintása.

A cornish rex temperamentuma, élénksége és akaratereje miatt valószínűleg Mafdet remek megtestesítője lehetne.

Negral (Babilon)

A pusztítás, a háború és a halál istene, akit mi sem tudna jobban megjeleníteni, mint az éjfekete, zömök testalkatú, izmos bombay cica.

Nergalt általában oroszlánként, az emberiség által ismert egyik legméltóságteljesebb nagymacskaként ábrázolták. Gyakran a dühöngő királyként is utaltak rá. Lelkiismeretfurdalás nélküli tombolásról és gyilkolásról volt ismert; egy mítosz szerint egy napon annyira unatkozott, hogy úgy döntött, álcázza magát, és Babilon városába látogat. Ott felkereste a város királyát, Mardukot. Negral ravaszul megjegyzést tett Marduk ruháira; kissé kopottasnak nevezte őket. A király zavartan tekintett magára és elhatározta, hogy szabóhoz megy. Ezt kihasználva Negral őrületes tombolásba fogott Babilon falai között; válogatás nélkül rombolta le az épületeket, és ölte meg a polgárokat.

Dawon (India)

Dawon, vagy Gdon, a szent tigris, amelyet Parvati istennő kapott ajándékba a többi istentől, hatalmát képviselendő. Dawon Parvati lovasaként szolgált a csatákban, karmaival és agyaraival támadta meg az ellenséget. Gyakran Ghatokbahiniként vagy oroszlán-tigris hibridként festik le.

Modern megfelelőjének a sziámi cicát tudnánk elképzelni, aki rendkívül intelligens, aktív és energikus fajta, tele kíváncsisággal és bátorsággal.

Kasha (Japán)

A kasha egy yokai, vagyis egy természetfeletti szellem vagy démon a japán folklórban. Óriási a mérete, akkora, mint egy ember, vagy még nagyobb és pontosan úgy néz ki, mint egy macska. Inkább viharos időben vagy éjszaka kószál a földi világban és általában pokoli lángok vagy villámlás kíséri. Ezek a lények elrejtik valódi formájukat, az emberek között házimacskákká alakulva élnek.

Temetések alkalmával azonban feltárják formájukat, hogy a koporsókból kiragadják a holttesteket. Az így pórul járt testek lelkei nem tudnak átjutni a túlvilágra. Úgy tartják, hogy ezek a démonok vagy megeszik a holttesteket, vagy elviszik az alvilágba. Bizonyos történetekben az alvilág hírnökeiként is szolgálnak; összegyűjtik a gonosz emberek tetemeit.

A kasha elleni védekezésül a papok két temetést tartottak. Az első hamis volt, ahol a koporsót megtöltötték kövekkel, és miután a démon így csalódottan távozott, sor került az igazi szertartásra. Extra elővigyázatosságból a temetésre járók néha egy cintányérhoz hasonló, myohachi néven ismert hangszeren játszottak, hogy ezzel is elriasszák őket.

Megtestesítőjük mindenképpen a hatalmas méreteiről ismert chausie lenne, aki szintén olyan csintalan, mint a kasha.

Mishipeshu (Észak-Amerika)

Mishipeshu egy természetfeletti lény és az Ojibwa, vagy más néven Chippewa őslakosok legendáiból ismert. Nevének jelentése „nagy hiúz”. A víz, a védelem és a tél istennője. Úgy néz ki, mint egy puma szarvakkal, a hátát és a farkát szőr helyett pikkelyek borítják. Néha úgy mesélték, hogy a Mishipeshu a nagy tavak mélyén él, és szarvai és pikkelyei tiszta rézből készültek.

Ő volt az oka a hullámoknak, örvényeknek, zuhatagoknak és általában háborgó vizeknek; télen néha megtöri a jeget az emberek alatt. A Mishipeshut azonban a védelemmel és az orvoslással is összekapcsolták, és ő biztosította a sikeres halászatot és vadászatot is.

A burma macska nyugodt, megfontolt temperamentuma miatt jól hozzászoktatható a vízhez, így őt tudnánk elképzelni a Mishipeshu reprezentációjának.

Úgy tűnik, hogy a macskák mindig is nagy hatással voltak az életünkre. Őseink vagy királyi félisteneknek tekintették őket, akiket imádni és védeni kell, vagy vad szörnyeknek, akiktől óvakodni kell. Akárhogy is, mindenképpen alakították hiedelmeikkel és viselkedésüket a bársonytalpúak mai megítélését.