Műlábat kapott a súlyos sérült: a protézis mentette meg a macska életét
2023. július 29 - Kép: vituzzosuperstar/Instagram
2023. július 29 - Kép: vituzzosuperstar/Instagram
Ami eddig elképzelhetetlen volt, egy súlyos baleset következtében valósággá vált. Ez a cica nagy árat fizetett azért, hogy az orvostudomány előre lépjen egy eddig ismeretlen területre.
Ugyanis az olasz vörös cica elvesztette a két hátsó lábát, amit az állatorvosok professzionális műlábakkal pótoltak. Senki sem számított rá, hogy lehetséges, mégis megtörtént a csoda. Vituzzo túlélt egy tragikus balesetet és még a világnak is jót tett azzal, hogy ő az első macska aki ilyen protézis segítségével élhet.
Minden azzal kezdődött, hogy a vörös macska gazdái nászútra mentek. Az állatot egy ismerősre bízták, hogy etesse meg, ameddig távol vannak. Közben a macska szabadon járt az utcán. Egy napon messzebb ment a lakókörnyezeténél, és rejtélyes módon két rommá tört lábbal tért vissza otthonába. A cicára vigyázó ismerős vette észre elsőként, hogy nagy baj történt.
Vituzzo mindkét hátsó lába komolyan megsérült, ezért azonnal állatorvoshoz vitte a nagy fájdalmakkal küzdő cicát.
Kiderült, hogy az állat két végtagját amputálni kell, és erre a beavatkozásra azonnal sor került egy életmentő műtét során. Viszont egy cica nehezen élhet hátsó lábak nélkül, így azonnal megoldást kellett találni, hogy ne kelljen elaltatni a vörös házi kedvencet.
A legjobb ötletnek egy protézis alkalmazása tűnt. Korábban, 2010-ben egy angol macska esetében már sikerült a művégtag rögzítése, és az orvosok úgy gondolták, hogy ezennel is megoldást jelent. Csakhogy ebben az esetben egy speciális protézisre volt szükség, amelyet egyenese a csonthoz rögzítettek.
A lábak csonkolása miatt nem volt lehetőség levehető művégtag használatára, így a két mesterségesen előállított cicalábat közvetlenül a macska csontjához kapcsolták.
A műtét sikeres volt, és az olasz állatorvosok bebizonyították, hogy lehetséges modern és biztonságos protézist készíteni egy macska számára. Ugyanakkor a felépülés hosszú és fájdalmas volt, de a cica hősiesen küzdött az életért, nem adta fel a harcot és minden nehézség ellenére újra tanult járni a művégtagokkal.
A műtét miatt Vituzzo gazdái megszakították a nászutat és azonnal hazamentek kedvencükhöz. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a távollétük alatt hagyták a benti cicát a szabadban kóborolni. Az egész tragédia elkerülhető lett volna, ha felelősségteljes állattartóként magukkal viszik az utazásra vagy gondoskodnak arról, hogy a cica teljes biztonságban legyen a nászút alatt.
Az állat ma teljes értékű életet él, és sajnos a gazdái újra engedik a számára, hogy szabadon menjen a maga orra után, nem törődve azzal, hogy műlábakon jár.
Mindenesetre a cica történetét megosztják másokkal is, hogy reményt adjanak azoknak a gazdiknak, akik egy beteg cicát nevelnek, hiszen mindig van remény, még a legelképesztőbb helyzetekben is.
Az időközben Instagram-sztárrá lett cica mindennapjait mi magunk is követhetjük hivatalos oldalán.
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek