Szavanna tenyészetben jártam: mennyire vadak és mennyire szelídek ezek a macskák?

„Szinte állandóan a tenyésztés kihívásai körül járnak a gondolataim. Úgy érzem, hogy most teljesedtem ki.” Kezdte el Horkai Krisztina szavannatenyésztő a beszélgetést, miközben süteményeket pakolt ki egy tányérra, én pedig helyet foglaltam a legidősebb macskája, Sheila mellett egy széken. Régi álmom vált valóra ezzel a találkozóval. Bízom benne, hogy a sorokon keresztül is érezni lehet majd azt az elhivatottságot és érzékenységet, amit Kriszta közvetít.

A szavanna macska egy hibrid fajta, a szervál és a házi macska keresztezéséből, aminek az első példánya 1986-ban született meg Amerikában. Horkai Krisztina volt az első, aki Magyarországon a szavanna macskák tenyésztésével elkezdett foglalkozni a Christine’s Cat Catteryben, ma pedig már nemzetközi szinten ismerik és elismerik a nevét macskás körökben. Ugyan mindig is lenyűgöztek ezek a cicák, bevallom őszintén, fenntartásokkal kezeltem minden hibrid fajtát. Ezért is volt nagyon fontos számomra, hogy testközelből is megismerkedhessek velük, és a lehető leghitelesebb forrásból halhassam a történetüket.

Kriszta körbevezetett engem az udvarban is, ahol a kennelekből kíváncsi macskák kukucskáltak rám. Mit kennelekből, fűtött faházakból – nagyobbak, mint az elbérletem, tágas kifutókkal. Bemutatott nekem mindenkit név szerint az F1-es szavannáktól kezdve a csodás színekben pompázó F5-ös, F6-os cicákig. Közben megérkezett Czéher Görgy, zoopedagógus is. Kriszta és ő nagyon jó barátok, kollégák. Egy pohár vízzel a kezében ő is leült az asztalhoz, és elkezdődött életem egyik legérdekfeszítőbb beszélgetése.

– Biztos mindenki megkérdezi tőled, én sem leszek kivétel. Honnan indult a tenyészkarriered és miért pont a szavannákat választottad?

Horkai Krisztina: A testvérem, Horkai Zoltán, vagy ahogy még másoknak ismerős lehet, a magyar Farkasember vadállatok kiképzésével foglalkozik. A tesóm néhány évvel ezelőtt hozott nekem két vörös hiúzt (angol neve: bobcat, latin neve: Lynx rufus). Azt sem tudtam, hogy mit kezdjek velük. A nulláról építettem fel mindent, tapasztaltam ki, hogy mi a járható út. Persze a tesóm is nagyon sokat segített. Végül lett egy szerválom is, és itthon elsőként belevágtam a szavannatenyésztésbe.

Kirepültek a gyerekek, elváltam, és úgy éreztem, hogy most van itt annak az ideje, hogy valami újba kezdjek. Rengeteg embert érdekelnek a hibrid fajták, a szavannák, de sokan félnek is tőlük. Szeretném, ha eloszlathatnánk ezeket a tévhiteket. Borzasztóan kedves állatokról van szó, élmény velük együtt élni. Van összehasonlítási alapom ragdollal, maine coonnal, bengálival, toygerrel; a szavannák sokkal intelligensebbek.

– Nem biztos, hogy mindenki tudja, ezért hogy érthető legyen, elmagyaráznád, hogy mit jelent az, hogy F1-es, F2-es, F3-as (és így tovább) szavanna?

H. K.: Az F1-nél szervál az apa és házi macska az anya, az F2-nél a szervál a nagyapa – és így tovább egészen F6-ig. Tehát ezek a számok a generációkat jelölik. Az F5-től, vagyis az ötödik generációtól lehet hobbi szinten tartani, az első négy generációt csak tartási engedéllyel lehet, aminek nagyon szigorú feltételei vannak. Csak az 5. generációtól hívható az állat szavannának, az ezt megelőzők hibridek. A szervál Magyarországon közepesen veszélyes vadállatnak van minősítve, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak az F1-től F4-ig terjedő hibridekre is, mint a szerválra. Akkor is, ha bújós, kedves ölcicák, és soha, semmilyen problémát nem okoztak.

– Ezt nagyon jó, hogy mondod, mert mondjuk egy átlagember, aki a Wikipédiából tájékozódik, az azt látja, hogy ezek a macskák nem bírják a tömeget, stresszesek, feszültek, és hogy vadak is lehetnek.

H. K.: A szavannákra kifejezetten igaz, hogy minden egyed más. Mindegyiket itt szocializáltam a nappaliba és vannak különbségek. Például vegyük csak az F1-es Fridát, akivel kint találkoztál. Ő itt a főnök. Hihetetlen tartás van benne. Meg lehet őt is simogatni, de csak akkor, amikor ő akarja. Gyengéden bekapja a kezedet – nem harap meg – és akkor már tudod, hogy itt elérted a határait, vége a simogatásnak. Az F1-esek értelemszerűen a legjobban hasonlítanak a szerválra, tehát sokkal inkább vadállatok. De ezt úgy kell érteni, hogy a családi kötelékeik sokkal erősebbek. Sokkal szorosabban kötődnek hozzánk.

A szervál kölyköt az anyja 1 éven keresztül neveli, így ha én cumiztatom, én gondoskodom róla, intenzívebb lesz az anyai kötődés és tovább is tart. Az F2-től az F6-ig már az összes cica olyan, mintha „csak” házi macska lenne. Sheila minden este velem alszik a karomra fonódva, pedig 12 éves lesz. Már nem ivaros, de továbbra is dajkálja a kicsiket, nevelgeti őket. Fantasztikus látni.

Sheila, aki mellé leültem amikor megérkeztem egy megdöbbentően fitt és gyönyörű macska, vissza is kérdeztem, hogy tényleg 12 éves. A kor semmilyen nyomot nem hagyott rajta. Mondom ezt úgy, hogy láttam a tenyészetben sokkal fiatalabb egyedeket is.

– Miért kötődnek jobban a vadállatok?

Czéher György: Minél közelebb áll a vad formához valami, kölyökkorban az annál kedvesebb, szelídebb. Hiszen mi a gyakorlat? Az anya elmegy vadászni, a kicsi fél azon a kis helyen, ahol az anya hagyta, aztán mikor visszatér a mama, borzalmasan örül neki. A köteléket egy kölyök-anya rituáléval is megerősítik. Ha ezt egy ember éli át egy állattal, az egy rendkívül kiváltságos dolog. Amennyiben ezt hagyjuk leromlani, akkor kikopik ez a ragaszkodás az állatból. A Családjukon belül ezek az állatok sokkal kedvesebbek, ragaszkodóbbak egymással. Ezt a családon belüli összehangolódás teszi lehetővé.

A Wikipédiás tájékozódáshoz én azt fűzném hozzá, hogy az ilyen helyen leírt dolgok mindig csak részigazságok, mert esetek, amiket valaki általánosságként ír le. Ha az ember ezeket az állatokat nem tartja infantilisen, például nem etet naponta minimum kétszer, akkor az állat azt érzi, hogy magára van utalva, és egyre inkább elvadul. Ha a tenyésztés során az ember úgy építi fel a genetikai folyamatokat és úgy válogat, hogy egyre szelídebbé és szelídebbé teszi őket, akkor ez egy olyan nemesítési folyamat lesz, amely a társállattá válás irányába mutat. A nemesítési folyamatba rengeteg energiát kell tenni, de erre nem mindenki kész. Olyan, mint a humán párválasztás. Nem úgy működik az sem, hogy egyszer csak egymásra kattanunk és az örökké úgy lesz; abba is munkát kell fektetni.

– Én úgy érzem, hogy a macskatartás tekintetében sokan itt veszünk el. Hogy nem érezzük ennek a súlyát.

H. K.: A macska és az ember kapcsolata – teljesen mindegy, hogy hibrid vagy sem – a bizalmon alapul. Ha ez megvan, és meg is tudom tartani, akkor az állat teljesen szelíd lesz. A macskának a legfontosabb a kiegyensúlyozottság, a nyugalom. Egy nagyon helyes srác nem olyan régen vitt el egy F5-ös cicát tőlem. Együtt járnak horgászni, a cica alig várja, hogy felkerüljön rá a póráz. Mindent együtt csinálnak – ő abszolút egy társat szeretett volna magának. De ehhez az kellett, hogy már egészen kicsi korától mindig elvigye; hogy ezt megszokja a macska, a rutinja részévé váljon.

Kriszta egymáshoz szoktatott tenyészcsoportokban tartja a macskákat, hogy azok komfortosabban, feszültség nélkül élhessék az életüket. Hangos nyávogás hallatszik már lentről, Kriszta fel is áll, hogy beengedje az első csapatot és hogy testközelből is megismerkedhessek a cicákkal. Aztán gyorsan még hozzáteszi:

Különben az a legjobb, ha valaki két cicát tart. Nem lesznek kevésbé aranyosak ezek a macskák együtt, és nem ragaszkodnak kevésbé az emberhez, de nagy előny, hogy napközben lekötik egymást. Ha ketten vannak, erősítik egymást.

3 gyönyörűséges, atletikus felépítésű nőstény macska jelenik meg, akik magabiztosan veszik birtokba a nappalit. Képtelen vagyok levenni a szememet róluk. Kriszta nagy szerelme, az F6-os Mokka is köztük van, akinek fantasztikus csokoládészínű bundája van. A szürke foltos, kék szemű Ruby pedig azonnal lecsapott a zümmögő légyre az ajtónál.

– Mik a tapasztalataid a nálad érdeklődőkkel kapcsolatban? Értjük itthon a hibrid fajtákat, a szavannát, vagy még mindig sok a homályos folt?

H. K.: Sokan indítják úgy a levelet, hogy mekkora és hány kg. Ez annyira különböző tud lenni, és nem is igazán ez a lényeg. Egy almon belül is hatalmas eltérések lehetnek méretben. Van olyan F6-os nőstényem, aki nagyobb, mint az F2-es. A köztudatban valami miatt az él, hogy a szavanna akkora, mint egy vizsla. Még a legnagyobb F5-ös, F6-os példányok is csak egy nagyobb testű átlagos házi macska méretének felelnek meg.

– Szerintem azért érdekli ez az embereket, mert valaki azt szeretné, hogy minél vadabb, minél egzotikusabb legyen a macskájának a külseje, valakit pedig vonz ez a méret és külső, de fél is tőle. Közben meg elfelejtik, hogy ez milyen kicsi szelete a dolognak.

H. K.: Nem elfelejtik, nem is tudják. Mert ha tudnák, hogy milyen fantasztikus ez az élőlény és mennyire társszerű, hogy kutyához hasonló a viselkedése, akkor nem foglalkoznának azzal, hogy hány kg. Gyurival ezt szeretnénk megismertetni az emberekkel. Mert mindegyik gyönyörű, mindegyikben ott vannak a vadas jegyek, bár nálam már van fehér meg csokoládészínű is, meg hosszúszőrű.

Azt szeretném, hogy a természetüket ismerjék meg. Jöjjenek ide, töltsenek velük időt. Ha kismacska születik az első oltás után ismerkedjenek. Ezáltal föl lehet készíteni arra a gazdát, hogy milyen igénye van ennek a fajtának és az adott példánynak. Sőt, hogy láthassa, ez belefér-e egyáltalán az életébe.

– Van olyan, hogy a személyes találkozó után azt mondod, hogy az érdeklődőnek nem adsz el macskát?

H. K: Persze. Aki kiegészítőnek képzeli el a macskát, annak nem adok el. Mert aki nem tudja, hogy mit vállal, abból probléma lesz. És nem csak egy hibrid esetében, egy egyszerű házi macska esetében is.

– Ezért találtátok ki Christine’s Cat Clubot is? Hogy tudják az emberek mibe vágnak bele?

Cz. Gy.: Igen, szeretnénk egy protokollt bevezetni arra nézve, hogy hogyan lehet az állat számára a legkisebb töréssel és az ember számára a legkisebb feszültséggel kialakítani a kapcsolatot. Erre itthon nagyon kevés tenyésztőnél van hasonló gyakorlat, nyugaton ezt elindításnak nevezik. Számunkra ez azért fontos, hogy ezáltal feltölthessük a szakadékot egy átlagos ember tudása, és a helyes macskatartás között. Ez egy bizalmon alapuló kapcsolat, Kriszta ugyanis beengedi az életterébe ezeket az embereket. És persze lényeges, hogy ez jó hangulatban teljen mindenki számára. Nem csak vevőknek szól az esemény egyébként.

H. K: A másik dolog, amiért én ezt nagyon fontosnak tartom létrehozni, hogy ne vigyék vissza a tenyésztőhöz a kisállatot. Sok helyről hallok ilyet, és ez nagyon szomorú. Hogy törik meg a lelke annak a kisállatnak, amikor egy új helyre kerül megint? Nagy szerencséjének kell lennie ahhoz, hogy legközelebb már egy olyan helyre kerüljön, ahol ezt ki tudja heverni és újra bízni tud az emberekben.

Cz. Gy.: Január utolsó hétvégéjétől indulnának ezek a klubdélutánok, ahol egyszerre körülbelül 5-6 főt fogadnánk. Az első alkalmakkor macskás élmények lesznek a központi témában. A macskafigyeléstől és simogatástól kezdve a 2 órás időtartam alatt a szakmai háttérrel és a macskákkal kapcsolatos háttérinformációkat is megosztjuk a vendégekkel. De az elsődleges az, hogy megmutassuk, hogy néz ki a macska-ember kapcsolat megteremtése. Ez olyanoknak is tökéletes, akik még nem tudták eldönteni, hogy szeretnének-e macskákat, vagy félnek attól, hogy a gyerekkel hogy jönne ki az állat. (A szerk.: Ha felkeltette a program a figyelmedet, itt tudsz jelentkezni.)

A lábam alatt közben macskák futkosnak, szagolgatják a táskámat és engem; hozzám dörgölőznek, belenéznek a lelkembe. Valóban, ahogy Kriszta is mondta, mind más személyiség. Nincs köztük két egyforma sem. Alig várom, hogy megérkezzen a következő csapat.

Az interjú következő részében a tenyésztést érintő kihívásokról lesz szó, a tenyésztő és a szaporító közötti különbségekről, a szavanna standardjáról és az ahhoz kapcsolódó ellentmondásokról, valamit arról is beszélünk majd, hogyan tervezik még megreformálni a macskás társadalmat.