hirdetés

Ezzel az ártatlan cselekedettel okozott lakástüzet egy macska

Szénási Szimonetta

2024. június 4 - Képek: Getty Images Hungary

Az állat csaknem 5 milliós kárt okozott. Meglepő büntetést találtak ki a számára.

hirdetés

Miként a South China Morning Post beszámol róla, a számunkra különleges hangzású Jingoudiao nevű házi kedvenc felfedezőkörútja során megtalálta a legrosszabb, egyúttal az egyik legveszélyesebb helyet a lakásban, aminek meg is lett a következménye: a háziállat miatt 100.000 jüanos, azaz csaknem 5 millió forintos tűzkár keletkezett az épületben. Hogy miként gyújtott tüzet a macska? A mancsaival véletlenül bekapcsolta az indukciós tűzhelyet.

A kép illusztráció

A macska gazdáját, Dandant a munkatársai hívták fel, hogy ég a háza. Azonnal visszasietett a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő üres lakásába, ahol hamar kiderült, hogy a macskája volt a felelős a tűzért, amelyben leégett a teljes felső emelet. A „bűnöst” a tűzoltók egy szekrényben rejtőzve találták meg az emeleten, tetőtől-talpig hamuval borítva, de sértetlenül.

Szerencsére a brit rövidszőrű macska ép bőrrel megúszta a balesetet, gazdája pedig meglepő módon igyekezett valamiképp jóra fordítani a történteket. Közösségi fiókjának nevét „Szecsuán legveszedelmesebb macskájára” változtatta, majd elkezdett videókat posztolni kedvencéről. Még egy tűzoltót is bevont, akit arra kért, adjon tűzvédelmi tanácsokat az állatnak.

A vicces reakció, valamint a bájos felvételek több mint 8 millió nézőt vonzottak, így a cica tulajdonképpen elkezdte ledolgozni a tűzzel okozott anyagi kárt. Ám minden humora ellenére Dandan elismerte, hogy bűntudata van, hiszen az ő felelőssége lett volna lezárni a tűzhely főzőlapját.

A konyha veszélyes terep a macska számára

Nem egyedi eset!

Mielőtt jót mosolyognál, majd tovább lépnél a cikkből, maradj még pár percet, hiszen egy nagyon fontos dolgot nem mondtunk el az esettel kapcsolatban: veled is megtörténhet! A magyar cicák ugyanis pont úgy működnek, mint a kínaiak. Felugrálnak mindenhova, és leborogatnak bármit, nem mérlegelve, hogy azzal bajt okoznak-e. Így nemcsak a tűzhely bekapcsolása reális veszély, de a még forró vasaló feldöntése, vagy egy hajsütővas is beláthatatlan károkat okozhat.

És bizony egy lakástűzben odaveszhet az épületben levő állat is. Abba pedig jobb bele sem gondolni, mi történik, ha a lakók is otthon vannak. Mindezek miatt állattartóként kiemelten fontos, hogy minden biztonsági óvintézkedést megtegyél. Zárold a főzőlapot, tedd a macska számára elérhetetlen helyre a még hűlőben levő eszközöket, és ne felejts bedugva semmit!

Gondoskodj róla, hogy míg cicád egyedül van, addig se férhessen hozzá semmi veszélyeshez

Az állat is megsérülhet

A tűzveszély mellett azért sem szabad engedni, hogy kedvenced kénye-kedve szerint felugráljon a főzőlapra, mert az használat után még sokáig elég forró ahhoz, hogy komoly égési sérüléseket okozzon.

Hogy lásd, nem csak riogatunk, ide kattintva eléred azt a cikket, amelyben a háziállatok okozta tűzesetek statisztikáját osztotta meg a tűzoltóság. Nem is hinnéd, milyen gyakori az efféle tragédia!

balesetveszély benti macska otthoni veszély tűz tűzhely
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!