hirdetés

A hangszálai is tönkrementek, olyan sokáig nyávogott az újszülött cica- Sufni története

Tóth-Hencz Edit

2024. szeptember 30 - Képek: Szlavicsek Judit

Sufni rajongó vagyok. Mármint Sufni, mint a cica, akinek a története szívbemarkoló és magával ragadó egyben.

hirdetés

Neki szerencséje volt, és mára már Szlavicsek Judit krimiírónak segíti a munkáját, vagy valami ilyesmi. Az írónő maga mesélte el, miként került hozzá az akkor még újszülött cica.

A találkozás

„Tavaly áprilisban egy reggel lementem a kertbe szokásomhoz híven az első kávémmal, amikor hallottam egy nagyon gyenge nyávogást, de nem tudtam megállapítani, hogy melyik irányból.”- kezdi mesélni Szlavicsek Judit a kiscica történetét. Szerencsére a nap folyamán megtalálták, honnan érkezett a segélykérő hang, azonban mégis várniuk kellett. A halk nyávogás Juditék szomszédjából jött, a kert végében található sufnik valamelyikéből.

Sufni első napja a Szlavicsek családnál

A sufniban

A várakozás idegőrlő volt. „Délután 17:00 óráig vártunk, mikor megjött a szomszéd, és meg tudtuk végre kérni, hogy engedjen be az udvarba, mert hallunk valami síró hangot. Egy régen talán füstölőnek használt helyiségben találtuk meg a kiscicát, aki kb. 10 dkg volt.” – idézi fel a krimiíró a pillanatot, amikor benyitottak a helyiségbe. Ez a kiscica teljesen egyedül volt, belegabalyodott egy összetekert drótkerítéskötegbe. Az egész napot a kötegben lógva és sírva töltötte. Mindkét szeme gennyes volt, nem látott semmit. A szomszédnak van egy kutyája, akit magával visz a munkahelyére. Valószínűleg az történhetett, hogy az anyamacska ebbe a sufniba szerette volna átköltöztetni a kölykeit, de észlelte a kutyát. Lehet, hogy későn.

„A többi kismacskát talán még át sem hozta, vagy már vissza tudta vinni őket. Ez a kis szerencsétlen beesett, és nem tudta kiszedni a drótkötegből, ezért ott kellett hagynia.” – találgatja az írónő a lehetőségeket. A szomszéd nem tudott és nem is akart segíteni a kismacskának. „A férjem kihozta ezt a kis 10 dkg-s iszonyat állapotban lévő állatot, és mutatta nekem, hogy most mit csináljunk vele. Nem volt kérdés. Még rendelt az állatorvos, indultunk azonnal hozzá a macskával.”

Sufni_Szlavicsek Judit macskája

Élet egy újszülött cicával

Amikor az állatorvos meglátta a cicát nem sok pozitív hírt tudott mondani a házaspárnak. Félő volt, hogy a kisállat szemei felszívódtak, hiszen a nagyon erős gyulladás és a genny kikezdheti a kicsi állatok szemgolyóját, ami feloldódik ilyen esetben. Szerencsére mikor a doktornő elkezdte kipucolni a cica szemeit, mindkettőt sikerült megmenteni, és látott is velük. „És az állatorvos után elkezdődött a cica cumisüveg, műtej, meg minden, amire szükség volt. Olyan volt, min egy újszülött, egyfolytában nyávogott. Mi pedig keltünk hozzá éjszakánként is két óránként etetni, felköltöztünk felváltva a kanapéra, mert csak akkor nyugodott meg, ha valakinek a testén feküdt.” – emlékszik vissza az írónő a kezdetekre. Az első éjszaka Judit mellkasán nem sírt, mert végre elaludt.

sufni cica

Elkezdődött az élet

Mivel a cica az egész napot végig nyávogta, tönkrementek a hangszálai, és ez örökre így is marad. Sufni, gyenge, rekedt hangot ad ki, ami semmiképpen sem hasonlít egy igazi macskanyávogáshoz. „A nyávogásnak köszönhette az életét, hogy nem hagyta abba, és hitt abban, hogy valaki egyszer megtalálja. Még akkor is, ha 8-10 órát kellett várnia a segítségre. Valószínűleg ő aznap este már elpusztult volna, ha nem találjuk meg. Teljesen kimerült, mikor rátaláltunk.” – meséli Judit.  Elkezdődött az új élete, minden oltást megkapott, féregtelenítést, táplálékot, azonban így is napokig bizonytalan volt, hogy életben marad-e.” Azért lett Sufni, mert a sufniban találtuk meg. Ő lett a negyedik számú cicánk. Furcsa, anyai érzéseket táplálok irányában, amit ő nem hálál meg semmilyen formában. A gyerekeim szokták mondani, hogy miért is imádom, mikor abszolút öntörvényű. Ha olykor végre az ölembe ül, én persze elájulok, és be is osztom a következő hónapra.” – idézi fel az írónő.

Felhő, Mia, Lazac és Sufni harmonikus pillanata

Még kiskorában csak ölben tudott megnyugodni, egy év elteltével már Sufni diktál

Különleges figyelem öleli körbe Sufnit, míg kiskorában nagyon bújós volt, csak ölben nyugodott meg. „Emlékszem arra, amikor még úgy írtam, hogy betettem a  pólómba, mint amikor a gyereked hordozod és végzed közben a munkádat. Nekem ilyen volt Sufni. Több hétig úgy írtam, hogy a pólómban aludt. Egy kicsit szürreális viszonyban vagyunk, egy kicsit anyai érzéseim is vannak, mert valakit így megmenteni az egy más kötődés.” – emlékszik vissza Judit. Sufnin kívül még két három él az írónővel. Felhő, a fehér ivartalanított perzsa macska mindig anyáskodik a kalandos sorsú kiscica felett. Mindig nyalogatja, támogatja. A másik cica Mia, az abesszin vadcica, ő nem jön ki jól senkivel a családból, és ebben nem is lett változás Sufni érkezésével sem. Lazac nem bántja, elférnek egymás mellett. Egy alkalommal azonban mindig nagy az együttműködés, amikor Judit kibontja az alutasakos macsakeledelt.

Az írónő tervei között szerepel egy olyan gyerekkönyv, ahol Sufni nyomoz, és a vele élő macskák lennének a társai. Igazán kíváncsiak vagyunk, milyen karakter is lesz Sufni.

 

 

beteg a macska ember macska kötődés igaz történet
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!