hirdetés

Az ukrán levkoy: 6 érdekesség a fajtáról

Molnár Enikő

2025. március 25 - Képek: Getty Images Hungary

Az ukrán levkoy közel csupasz bőrével és lekonyuló füleivel igazán különleges látványt nyújt. Ismerd meg jobban ezt az új fajtát!

hirdetés

Az ukrán levkoj egy új és ritka fajta, amit a 2000-es évek elején hozott létre Elena Vsevolodovna Birjukova, egy kijevi tenyésztő. Birjukova akkoriban állítólag egy „Ladacat” nevezetű tenyészetnél dolgozott, és egyes források szerint az új fajta kinézetéhez kapcsolódó elképzeléseit először papírra vázolta fel. Konkrét ötlete volt arra vonatkozóan, hogy milyen jellemzőket szeretne látni a macskáin, és ki is választott két fajtát, amelyek keresztezésével a szerinte ideális kinézetet meg lehetne teremteni. Az első bejegyzett ukrán levkoyt Levkoy Primerónak hívták, és egy skót lógófülű, illetve egy doni szfinx kölyke volt. A fajta érdekes megjelenése kiváló jellemmel egészül ki, amiről az alábbi érdekességek között is találsz információt.

Ukrán levkoyok

1.) A nagyobb szervezetek még nem ismerik el a fajtát

Sajátos megjelenése ellenére a nagyobb macskás szervezetek, mint a TICA (The International Cat Association), a CFA (Cat Fanciers’ Association) és a FIFé (Fédération Internationale Féline) még nem ismerik el az ukrán levkoyt. Ennek ellenére mégis elismert macskafajtának bizonyul, ugyanis 2005-ben ideiglenesen elfogadta az ICFA RUI (International Cat Fanciers Associacion – Rolandus Union International), egy ukrán macskás szervezet.

2.) Egy virágról kapta a nevét

Az ukrán levkoy nevének egyik felét származási helyéről kapta, ám sokakat elgondolkodtat, hogy vajon honnan ered a levkoy? A levkoy egy virág, pontosabban egy növénynemzetség, aminek hivatalos megnevezése matthiola. A köznyelvben viszont inkább violaként találkozhatunk vele, és a legismertebb faja talán a kerti, avagy nyári viola, azaz a matthiola incana. Itthon levkoy néven nem igazán emlegetjük, ám a viola egyik ukrán, illetve orosz neve is levkoy (левкой). És hogy miért viseli ez a fajta egy virág nevét? Gyakorta lekonyuló fülei miatt, ami egyesek szerint a növény visszahajló leveleire, vagy a virágának kissé görbülő szirmaira hasonlít.

3.) Szívós cicák – még a kisgyerekekkel is jól kijönnek

Az ukrán levkoy hosszúkás, vékony teste miatt könnyen azt hihetnénk, hogy egy kifejezetten törékeny fajta. Ám a valóságban rengeteg erő lakozik 4-6 kilós testében. Emellett pedig végtelenül türelmes és nyugodt, igazán kiegyensúlyozott, nehéz kihozni a sodrából, és szinte soha nem mutat agressziót. Ezen tulajdonsága miatt jó választásnak bizonyul akár kisgyermekes családokba is. Természetesen csak úgy, hogy a gazdi figyeli kedvence és gyermeke interakcióit, és korrigálja, ha valamelyik fél nem megfelelően bánik a másikkal.

4.) Szívósságuk ellenére van olyan helyzet, amelyben bátortalanok

Most, hogy elmondtuk, milyen szívós és türelmes az ukrán levkoy, amikor a családjáról van szó, érdemes megemlíteni, hogy nem minden szituációt tűr olyan jól, mint a kisgyermekek pesztrálását. Amikor számukra ismeretlen emberekről van szó, akkor félénkek és kifejezetten visszahúzódóak lehetnek, ugyanis nehezen oldódnak fel az új emberek társaságában. Ezért fontos, hogyha otthonunkat esetleg egy ukrán levkoy cicával osztjuk meg, kiemelt figyelmet fordítsunk a megfelelő és biztonságot adó búvóhelyek kialakítására.

A látszat ellenére igen stramm macskák

5.) Az ukrán levkoy fülei olykor egyenesek is lehetnek

Bár a standard szerint az ukrán levkoy fülei lelógóak, az is megesik, hogy egyenes fülű cicák születnek egy alomban.

Két olyan macska pároztatása, amelyek a hajlított fülekért felelős gént hordozzák, egészségügyi problémákhoz vezethet, ezért ajánlott egyenes fülű macskával keresztezni őket. Minden alomban a kölykök ötven százaléka hajlított fülű lesz, a többi pedig egyenes fülű.

írják a Catster oldalán.

6.) A kopasz macskákra jellemző ápolási irányelvek az ukrán levkoyra is vonatkoznak

Ha jól megnézzük ezeket a cicákat, talán nem túl nagy meglepetés, hogy az ukrán levkoy ápolása nem különbözik túlságosan a többi kopasz macskafajta ápolási irányelvétől. Ennek ellenére érdemes lehet összefoglalni a legfontosabbakat. Hiszen aki még nem találkozott kopasz cicával, vagy nem olvasott utána annak, hogy hogyan kellene egy ilyen bajszost ápolni, annak érdekes lehet, hogy milyen furcsa szokásaik vannak azoknak, akiket egy szőrtelen vagy alig szőrös cicával hozott össze az élet.

Az alábbi képen látható az egyik furcsa, mégis fontos szokás:

  • Az ukrán levkoyok nem tűrik olyan jól a hideget, mint szőrös társaik. Viszont nem csak kint lehet szükségük extra védelemre a zimankós idő ellen. Sokuk egyáltalán nem bánja, ha a hidegebb hónapokra gazdájuk egy meleg gardróbbal látja el őket, és így kapnak néhány kényelmes, meleg ruhát, amit akár még beltéren is hordhatnak, ha hűvösebb van.
  • A túl sok nap sem jó, hiszen egyrészt leéghetnek, másrészt pedig napszúrást kaphatnak. Így a gazdinak kellő figyelmet kell fordítania a megfelelő napvédelemre, aminek az egyik fontos eleme a fényvédelem, vagyis egy macskabarát naptej használata.
  • A szőrtelen, alig szőrös cicákat viszonylag gyakran meg kell fürdetni. Az ajánlott időintervallum két fürdetés között 3–4 hét. Bár az, hogy az adott cicának milyen gyakran kell segíteni teste tisztán tartásában, számos körülménytől függ. Például van, aki heti rendszerességgel fürdeti kopasz cicáját.
  • A szőrtelen fajtákra jellemző, hogy főleg füleiknél és lábujjaik között felhalmozódik a szennyeződés, illetve a faggyúmirigyeik által termelt olaj. Így ezeket a területeket legalább heti egy-két alkalommal (vagy akár naponta) érdemes áttörölni, megtisztítani.
érdekesség macskás érdekességek ukrán levkoy
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!