A 19. században elterjedt volt a vadászkutyák helyett macskákat alkalmazni: állítólag még a verhetetlen spánieleknél is jobban teljesítettek, ugyanis tudnak fára mászni

Ha valaki egy 19. századi „lövöldözős bulira" gondol, általában jómódú férfiakat és nőket képzel el tweed zakóban és elegáns kalapban, akiket szikár vadászkutyáik kísérnek csillogó szemekkel. A Portsmouth Evening News 1880. október 29-i számában megjelent cikk szerint azonban még a legjobb spánielek és retrieverek sem tudták felvenni a versenyt egy vadászmacska „kiváló ügyességével”.

„A kutyák nem tudnak felmászni a fára, hogy madarakra vadászhassanak, míg a macskáknak nem okoz nehézséget a vadak követése ágról ágra.” – magyarázza a cikk.

Fel a fára, karmokat készenlétbe!

Példaként a cikk hivatkozik még a New York Times-ban egy korábban megjelent történetre, amely egy amerikai vadász hőstetteiről számol be. A férfi rutinszerűen csak egy macskával járt el vadászni.

„Előre siet mindössze egy lőszertáskával és a mellette ügető hűséges és magasan képzett macskájával. Amikor az erdőbe ér, ami bővelkedik mókusokban, a macska lelkesen, orrát a földön tartva vadászni kezd, amíg ki nem szagol egy mókust. Követve a fára, ahol a mókus otthonra lel, a macska fürgén felmászik és elkapja a vadat.”

Néhány esetben a mókusnak sikerült egy ideig elkerülnie a macskát, és „fáról fára” ugrált. A macska azonban forró nyomon követte a prédát; fáról fára, ágról ágra ugrott ő is, és egy „gyors üldözés” után a mókust végül „utolérte, és megragadta”.

Időnként a mókus úgy döntött, hogy „egy odúba menekül” ahelyett, hogy a fák között lelt volna menedékre. Ebben a forgatókönyvben a macska rendkívüli türelmet gyakorolva az odú bejárata mellett ült, míg végül a mókus „kidugta a fejét”, és elkaphatta.

És ha ez még nem lenne elég, ez a különös macska többet tett, mint hogy mancsra kerítette a vadat. Az apportírozás is hibátlanul ment neki.

„A macska retrieverként is viselkedik, a befogott vadat elviszi gazdájához. Az egynapos vadászat során, ha borús az ég és a mókusok szabadon járnak, a vadász rendszerint 50-60 remek szürke mókussal tölti meg zsákját. Egyetlen kutya sem vetekedhetne ennek a macskának a sikereivel, sőt nagyon ritka, hogy egy kutya akár egyetlen mókust is elkapjon. A The New York Times úgy gondolja, hogy a macska végül felváltja a kutyát a mint a vadászok asszisztensét.”

Az újításból a britek sem maradhattak ki

Egy tudósító a London Evening Standard számára írt a témában. Egy „idős földműves” történetét meséli el, aki valaha a szomszédja volt. Házikóikat alacsony határfal választotta el egymástól.

„Gyakran hallottam lőfegyverek hangját süvíteni a gyümölcsöskert felé, amikor a kertemben voltam, de nem tulajdonítottam jelentőséget a körülményeknek. Úgy gondoltam, hogy a szomszédom így akadályozta meg a madarak pusztítását a termésén.

Nem volt kétséges, hogy a lelőtt állatok birtokba vételéhez birtokháborítást kellett elkövetnie. Ennek megfelelően kerestem, de soha nem találtam bizonyítékot a kihágásra. Nem tudtam megérteni, hogy a hosszú fűben, amely dúsabb volt, mint a szokásos gyümölcsösökben, ahol árut is tartottak, hogyan tudta összeszedni a zsákmányát. Azt is meg lehet említeni, hogy soha nem találtam döglött madarat, bár gyakran keresgéltem. Ez a körülmény még rejtélyesebbé tette a dolgot.”

Idővel a tudósító fia oldotta meg a talányos helyzetet: „A szomszéd egy macskát tanított ki a retriever feladatok ellátására. Puss kiugrott védett helyéről a falon át, és a mezsgyén keresztül megközelítette azt a helyet, ahol látta a madarat leesni. Majd megragadta, és elvitte a gazdájának.”

Konklúzió

Ezek a cicák kivételes vadászok voltak, fegyelmezettek és gyakorlatiasak. A vadászkutyák állását azonban mégsem fenyegette valódi veszély, néhány ritka kivételtől eltekintve a legtöbben megmaradtak a kutyás vadászatok hagyományánál. Mindenesetre nagyon izgalmas betekintést nyerni a történelem eme kis, szinte teljesen elfeledett szeletkéjébe. Szerinted miért nem lettek népszerűek a vadászmacskák?